2008 októberében rendezték meg a Mediations (Közvetítés) Biennálét,
amely az első kortárs képzőművészeti biennálé Poznańban, valamint
feltehetően az egyik legnagyobb ilyen típusú rendezvény
Közép-Európában. A biennálé alapötlete az Inner Spaces elnevezésű
fesztiválra vezethető vissza (egy kiállítássorozat, amely 1993 óta
Ázsia, Amerika és Európa számos országaiban kerül megrendezésre), de
leginkább a 2007-ben Poznańban megrendezett Asia-Europe Mediations című
rendezvényre.
A biennálé két részből állt. A fő program három „kurátori kiállítás”, három különböző helyszínen történő megrendezése volt.
A poznani Nemzeti Múzeumban megrendezett Voyage Sentimental című kiállításnak Hegyi Lóránd volt a kurátora. Ez a kiállítás elsősorban a közép-európai régió legújabb művészetére fókuszált. 7 altéma (Private Stories / Public Conflict, Melancholy and Longing, Urban Rumors, Micro-realism, Mania and Obsession, On Time and Silence, Gardens and Islands) és összesen 79 művész képviseltette magát, a magyarok között Adorján Attila, Hencze Tamás, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Révész L. László, Szűcs Attila, valamint Trombitás Tamás.
A Régi Nyomda épületében (Stara Drukarnia) került bemutatásra a Corporeal/Technoreal című tárlat a koreai Yu Yeon Kim rendezésében. Itt 18 művész munkáival ismerkedhetett meg a látogató, ahol a globalizáció, a technológia és az ember viszonya került kihangsúlyozásra.
A harmadik, Identity and Tolerance címet viselő kiállítás kurátora a kínai Gu Zhenging. A tárlat 15 kínai kortárs képzőművész munkáját mutatta be a Zamek Kulturális Központban (Centrum Kultury Zamek).
A három fő kiállítás mellett a Mediációs Hónap keretében számtalan más kiállítás gazdagította a biennálé programját szerte a városban, ahol elsősorban a kortárs lengyel képzőművészet került bemutatásra.