A kismartoni Esterházy-kastély folytatja a három évvel ezelőtt
megkezdett programját, a Central Europe Revisited című
kiállítássorozatot. Ezúttal is a nemzetközi színtéren otthonosan mozgó Hegyi
Lóránd gyűjtötte össze a régió legfrissebb kortárs művészeti termését,
az állandó résztvevő Ausztria és Magyarország mellett ezúttal Szerbiából
és Bulgáriából. A program ambíciózus: verjük végre a hidegháborús
keretek között gondolkodó nyugati színtér fejébe, hogy Kelet-Európa nem
létezik, a vasfüggönyt felszámolták, a berlini falat elbontották, az
Ostkunst érvénytelen címke, itt az ideje, hogy saját, nekünk is kedves
topográfiai kiscsoportunk legyen. Lehetőleg a kompországokat nyugat felé
noszogató „közép-európai”.
Eddig rendben is volna, csakhogy – ahogy Hegyi fogalmaz – a régió vészesen „normalizálódik”, márpedig a hírügynökségek és a sztárkurátorok szeme csak a forrongó és tragikus országokon akad meg, nem a csiga lassúsággal konszolidálódókon. Ezért kell – ahogy a címben is áll – újrafogalmazni és rájuk tukmálni a térség aktuális kortárs művészetét. Vagyis nincs forradalom, új világrend, elsöprő politikum az anyagban – csak a késő posztmodern csendesen csordogáló kisrealizmusa, az ici-pici emberi semmiségekre figyelő, érzékeny, feminin tekintet, ami hol egy Tesco-szatyron akad meg, hol egy kitömött kacsa csőrén, hol pedig egy kunkorodó fahasábon. Pátosz helyett irónia, célok helyett magánélet. Szép, kicsi és barátságos.
A kismartoni kastély melletti volt kolostorban szinte semmi sem emlékeztet a szocializmusra. Bár Milena Putnik pihe-puha realista vásznán feltűnik egy piros Lada, a bolgár Nestor Kovachev pedig a kitüntetésekkel kidekorált Gagarint is megrajzolta, sokkal jellemzőbbek a magyar Siegmund Ákos univerzálisan modern épületképei vagy Fabian Seiz konstruktív hagyományba illeszkedő, barkácsolt objektjei. Vannak még hétköznapi pillanatokat megélő Barbie-babák, cirill betűs pecsétekkel kidekorált fehér felületek, a régió fővárosait megénekelő képregények, önmagát tisztító porszívók és festmény méretűvé felnagyított fröccsöntött játékkatonák. A nagy elbeszélés helyett csörgedező miniszólamok, amik a normalizálódás felé terelgetik a térséget. Legalábbis az optimista forgatókönyv szerint. A kiállítást a peresztrojka és a hitelválság között virágzó liberális és posztmodern boldogságeszme hatja át, ugyanaz, ami Fukuyama jókedvű optimizmusát és az Unió néha fárasztóan bárgyú idealizmusát is táplálta. (A „Borsos Lőrinc” páros frappáns BUX-index festménye sem a grafikonok meredek zuhanását ábrázolja, hanem az emelkedést!)
Bár a recenzens nem biztos benne, hogy Közép-Európa minden pontjára ugyanennyire jellemző a derűlátás, a burgerlandi lankák között, az ódon Esterházy-kastély árnyékában és a jól öltözött kisvárosi osztrákok társaságában az ember hajlamos hinni a folytonosság forgatókönyvében.
Esterházy-kastély, Eisenstadt
2010. június 12. – 2010. november 1.