A gazdasági válság és az új nemzedék harapófogójában megváltozott az osztrák műkereskedelem: a klasszikus bútorok és a régi mesterek ára zuhan, hódít az eklektikus lakberendezés, a szecesszió tartja magát, a középszerből pedig most érdemes bevásárolni.

A kicsiny és emiatt belterjes osztrák műkereskedelem előnye a kiegyensúlyozottság. Itt a műgyűjtők érzelmi alapon vásárolnak, ezért a spekulatív tőkebefektetés nem veri fel indokolatlanul az árakat. A törzsközönség mindig is felkészült és nagyon megfontolt volt, de újabban kimondottan a minőségre koncentrál: csak nagy nevek főműveit veszi szívesen. Az utóbbi évtizedekben a császárváros a 19. századi akadémikus piktúra valamint a barokk, rokokó és biedermeier lakberendezési tárgyak sikeres centruma volt, belföldi illetve külhoni kliensek számára egyaránt. A világválság alatt csak a hazai közönség idős csoportja tartott ki hűségesen a nemzeti festészet kiemelkedő példányai mellett, antik bútorban pedig inkább a sima vonalú „bíder” stílust preferálta, mert ez kevesebb helyet foglal, jobban kezelhető és semleges jellegével más stílusokhoz is jobban passzol.

A galériások a szükségből úgy próbáltak erényt kovácsolni, hogy a műgyűjtésben kezdő, egyelőre tapasztalatlan, kis pénzű és fiatal társadalmi rétegek felé nyitottak. Antik kiállításokon és vásárokon is külön „ifi-standokon” propagálták az új trendet, miszerint bátran és frappánsan lehet kombinálni a régimódi, cirkalmas darabokat az elegánsan hajlított Thonet-példányokkal vagy épp a praktikusan konstruált, csővázas Breuer-bútorokkal. Az ifjúságra jellemző invencióval manapság teljes a lakberendezési eklektika: teknősbékapáncél- és elefántcsont berakásos Boulle-komód mellé pop art poszter kerül, a feketére lakkozott, keleti jelenetekkel telefestett, dúsan aranyozott, gyöngyház intarziás „chinoiserie” fölé IKEA-polcok, az antik ezüst gyertyatartók és a szecessziós kerámiák közé muranói üvegek.

Bécsben a Kinsky-palota idestova két évtizedes aukciós házát sikeresen vezető Otto Hans Ressler műkereskedő őszintén megosztotta pozitív-negatív tapasztalatait. Szerinte a 19. századi jelenetek és tájak megrögzött rajongói hajlandóak akár mélyebben is a zsebükbe nyúlni, ha különösen kedvenc darabjukról van szó, miközben a kismesterek sikerült vagy középszerű képeit negligálják, pedig ezekből lehetne most „olcsón bespájzolni”.

A pénzügyi krízis mélypontján az osztrákok mellől teljesen eltűntek a környező országok német nyelvű licitálói. De szerencsére tavaly ismét visszatértek: a német, svájci, észak-olasz és liechtensteini vendégek 2010-ben már a vásárlók felét is kitették. Az élvonalbeli klasszikus, romantikus vagy biedermeier mesterek termésének egy része ezekre a vidékekre került; az akadémikus piktúra árveréseinek 2,5 millió eurós összbevétele 2009-hez képest 17%-os emelkedést mutatott. „Potom” 1,1 millió euróra zuhant viszont az inkasszó a régi mesterek kategóriájában – ami 31%-os visszaesést jelent –, pedig az olasz, spanyol, francia vagy németalföldi festők képei iránt az egész kontinensről érkeznek rendszeresen érdeklődők, és amennyire szűk körről van szó, annyira eltökéltek licitálási szándékaikban.

Még ennél is nemzetközibb az osztrák szecessziót kedvelők publikuma, mert az 1900-as évek bécsi iparművészeti termése világszerte ismert és töretlenül népszerű. Ezért itt nem az értékesítés, hanem a beszerzés jelent egyre súlyosabb problémát. Ami húsz esztendeje gyakori volt, az manapság ritkaság, ami egy évtizede különlegességnek számított, az mostanában csak kivételes meglepetés. A Wiener Werkstätte első éveiből a kis szériás ékszerek egy-egy példánya egy évben legfeljebb csak egyszer bukkan fel – de akkor hallatlanul felverik az árát.

A Kinskynél a Jugendstil aukciók – mindezek ellenére – 2,4 millió eurós leütési summával 9%-os emelkedést hoztak. A legproblematikusabb már hosszú esztendők óta a vegyes műtárgyak (úgynevezett „varia”) értékesítése. A bútorok ára felére csökkent és az antik üvegnemű is folyamatos értékvesztéstől szenved. Az 1,8 milliós bevétel 33%-os mínuszt jelent 2009-hez képest. Pedig ezeknél nem is a gazdasági, hanem a társadalmi okok játszanak szerepet! Konkrétan fogalmazva: az általános elöregedés, a nemzedékváltás és az ezzel párhuzamosan bekövetkező ízlésváltozás. Az ifjú generáció érdeklődése főleg a huszadik századra korlátozódik és ezt a közeljövőben feltétlenül figyelembe kell venni, ha lépést akarnak tartani a korral – zárta éves mérlegét az igazgató.