Óriási kiállítótermek a legváratlanabb helyeken
bújnak elő a földből, miközben az állami múzeumhálózat sűrű szőttese egyre
inkább szakadozik a pénzhiány miatt. Most a zsámbéki Zichy-kastély változott át
kulturális központtá. A romtemplomtól nem messze álló, impozáns méretű barokk
épület január óta kortárs kiállításoknak ad helyet. (A korábban itt működő
tanítóképző főiskola pár évvel ezelőtt Vácra költözött.) A privát
finanszírozású kastély nemrég felújított tágas termeiben előbb egy kiadós Szikora
Tamás-életműválogatást tekinthetett meg a kultúrturista, majd Jörg
Immendorff óriás tárlatát.
A két évvel ezelőtt elhunyt Immendorff igazi kortárs
művészeti nagyvad, becserkészése még a Műcsarnoktól vagy a Ludwigtól is
tisztességes húzás lett volna, hát még egy amatőr vidéki kastélymúzeumtól. A
zsámbéki szervezők kitettek magukért, leszerződtettek egy grafikai kiállítást,
kétszázötven Immendorff-munkával. (Az anyag nyilvánvalóan egy utazó tárlat
része, csak németül olvasható kísérő szövegekkel és képaláírásokkal.) A német
művész a baloldali koncept art pápának, Joseph Beuysnak volt a tanítványa a
düsseldorfi képzőművészeti akadémián, a hatvanas évek végén; meg is örökítette
mesterét az egyik kiállításon is látható arcképén: kávéházi asztal fölött
füstöt eregető, nagy kalapos koponya formájában. Immendorff ”68 felforgató
szellemiségét eltanulta Beuystól, az nyitógrafika éppen a maoista Kommunista
Pártnak készített egyik szórólapja, néhány vietnamos plakát társaságában. Van
egy későbbi nagy sorozata is a marxizmus klasszikusairól, amint
villanykörtékkel pózolnak a lenini modernizációs programért – bár Hitler is
bekerült a kétes társaságba, egy gyertyalánggal együtt. Minden lázító akciója
ellenére Immendorf nem volt aszketikus világforradalmár, pár évvel halála előtt
több prostituálttal és egy nagy adat kokainnal tartóztatta le a rendőrség egy
luxusszállodában, Schröder kancellár pedig személyes jó barátja volt, még egy
szemtelen portrét is festett róla, majomkoszorúval. Élvhajhász botrányhősként Immendorff
részese volt a figurális festészet német újjászületésének, a heftige
Malereinek. Bár ebből Zsámbékon nem sokat érzékelhetünk, hiszen csak grafikai
munkák sorakoznak a falakon, igaz, közülük jó néhány több méteres nagyságú.
(Plusz van pár vászonra újranyomott gyanúsan tarka, ezredfordulós remake is.)
Immendorff grafikai világa vad és szertelen, sokat merít a német hagyományokból,
a régi gótikus és az expresszionista fametszetek formavilágából, George Grosz
és Bertold Brecht szatirikus társadalombíráló vagányságából. Harsány és
tolakodó linómetszetei expresszív torzítólencsén át láttatják a történelem
szürreális sorát, a diktátorokat, a Café Deutschland értelmiségi figuráit, a
szárnyaló birodalmi sast, a háborút és a ketté szakadt országot. Az agresszív
és szenvedélyes rajzstílus nem csak a világtörténelemnek állít görbe tükröt,
Immendorff magát sem kíméli, koboldszerű önarcképei gyakran röhejes
majomportrévá lényegülnek át. A Zichy-kastély kiállítása végigkíséri a teljes
életművet, a farpofát mímelő ”68-as LIDL pojácafejtől kezdve, a nyolcvanas évek
expresszív, bábeli tablóin keresztül, az ezredforduló letisztultabb, pár
magánmitologikus szimbólum köré szervezett univerzumáig.
Zichy-kastély, Zsámbék
2009. január 15.–2009. március 15.