A Collegium Hungaricum csupaüveg kiállító csarnokának falait november 26-tól Veszelszky Béla színes pontokból álló, transzcendentális és hatalmas tájképei népesítik be. Egy olyan festőé, aki majdnem annyira ismeretlen Magyarországon is, mint Berlinben.
Az írók után most jöhetnek a képzőművészek. Esterházy Péter, Nádas Péter és Kertész Imre után most talán egy magyar festőt is felfedezhet Berlin – reménykedik Masát András, a berlini Collegium Hungaricum (CH) igazgatója.
A CH csupaüveg kiállító csarnokának falait november 26-tól Veszelszky Béla színes pontokból álló, transzcendentális és hatalmas tájképei népesítik be. Egy olyan festőé, aki majdnem annyira ismeretlen Magyarországon is, mint Berlinben. A kiállítás szervezői mégis úgy gondolták, hogy Veszelszky művészete európai szintű: nem kell hozzá ismerni a magyar kultúrát, megérteni a politikai hátteret, hiszen festészete teljesen univerzális, és mégis egyéni. A (családja és három gyermeke ellenére is) magányos, sok tekintetben Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlítható festő nem konkrét tájakat festett, hanem az őt körülvevő világot annak teljességében próbálta megérteni: a materiális és a spirituális síkokat, egyszerre. „Veszelszky kilóg a magyar festők sorából, sokkal szellemibb és ezért talán nehezebben is értelmezhető, mint divatosabb kortársai, Bernáth Aurél vagy Egri József. Ezekbe a festményekbe bele kell helyezkedni, és mivel ő már nem lehet itt, nekünk kell segíteni az értelmezésben – mondja Körner Éva, a kiállítás kurátora, aki abban bízik: Veszelszky végre megkaphatja megérdemelt helyét a magyar művészettörténetben.
A 25 éve halott festő neve a gyűjtők és galériatulajdonosok között – főként az 1997-es műcsarnokbeli kiállítás óta – az utóbbi időben egyre ismertebb. Az életmű nem tekinthető nagynak (körülbelül 160 olajfestményből és több ezer grafikából áll): Veszelszky 12 évig (1953-ig) egyáltalán nem festett, elmondása szerint megrendült a hite a művészet értelmében, és nem talált szellemi kapaszkodókat. Később a gnosztikus filozófiában talán meglelte ezeket a fogódzókat, de élete során számos válsággal kellett megküzdenie: meg nem értett művészként folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdött, politikai okokból rajztanári állásából is elbocsátották, egy ideig fűtésszerelőként próbálta eltartani három gyermekét. A festmények többsége ma is a Veszelszky család és a közeli barátok tulajdonában van, akik nem szívesen válnak meg tőlük – mondja a művész lánya, Veszelszky Sára, aki hozzáteszi: a berlini kiállításra is csak nehezen lehet összegyűjteni a 37 kiválasztott darabot. Pedig a gyűjtők ezzel Veszelszkynek is tartoznak, aki Berlinről nem is álmodhatott: életében egyetlen saját kiállítása volt, egy magánlakásban.
(Forrás: NSZ • 2003. november 26. • Szerző: Inotai Edit)