Többszörösen is szimbolikusnak tekinthető ez a kiállítás, de talán kezdjük a helyszínnel. Ausztria első irodaházát, a Ringturm-ot 1955-ben adták át, az osztrák államszerződés aláírása után egy hónappal. A bécsiek mindig is úgy tekintettek az épületre, mint a visszanyert szabadság és a modern osztrák állam szimbólumára. A húszemeletes irodaházat a múlt század végén felújították, és akkor hozták létre a földszintjén az építészeti galériát, ahol az elmúlt években a látogatók több mint 30 kiállítás keretében ismerkedhettek az európai építészettel, ezen belül hangsúlyosan a keleti blokk architektúrájával.
A MÁVAUT autóbusz pályaudvar B épület a tér felől, archív felvétel 1949. szeptember. 23. MÉM,
ÁMTI II. fotóalbum
Szimbolikus ez a tárlat abból a szempontból is, hogy a kiállított anyag a magyarországi, lényegében megszüntetett Magyar Építészeti Múzeum anyagából áll, összeállításában a múzeum elbocsátott munkatársai vettek részt: Fehérvári Zoltán és Hadik András építészettörténészek, valamint Barka Gábor fotográfus – az osztrák kurátor Adolph Stiller.
A MÁVAUT autóbusz pályaudvar A épület, várócsarnok a galéria részlete a lépcsőházzal,
archív felvétel 1949. szeptember 23. MÉM, ÁMTI II. fotóalbum
A magyar építészettörténetnek ez a korszaka ma egyébként is mostohagyereknek számít Magyarországon, pedig mint azt Hadik András a megnyitón hangsúlyozta: „Nem muszáj mindent szeretni ebből az időszakból, de érdekes és jó építészetről van szó, amelyet azért is fontos megismernünk, mert ez a mi történetünk.”
Hadik András azt is elmondta, nem tagadható le, hogy a társadalomban is érzékelhető az igény arra, hogy ennek a rossz emlékű korszaknak az építészeti öröksége minél inkább eltűnjön a szemünk elől. Ehhez képest egy szakembernek az az elsődleges feladata, hogy – néha még az utolsó utáni pillanatban – megmentse ezeket az épületeket a pusztulástól: a politikai szempontoktól függetlenül, tervdokumentációval segítse a megőrzésüket, felújításukat. Ez persze nem egyszerű, hiszen először is el kell érni, hogy védetté nyilvánítsák ezeket az épületeket. Általában már ez nehézségekbe ütközik. Egészen kivételes az Erzsébet téri volt buszpályaudvar esete, amely már 1977 óta műemlék. Ez valószínűleg csak az épület teljesen semleges jellegének köszönhető, szembeállítva például a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének székházával.
MÉMOSZ, Dózsa György úti homlokzat. Seidner Zoltán felvétele, 1950.MÉM, Gádoros Lajos hagyaték
MÉMOSZ Földszint, irodaszárny, üveghenger felvonók. Szilágyi Edit felvétele 1999.
Az építészet mindig politika is egyben, és ennek a korszaknak az architektúrájára ez hatványozottan igaz. A nehézségeket illusztrálandó Fehérvári Zoltán elmesélt egy anekdotát. Eszerint 2001-ben, amikor azt próbálták elérni, hogy a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterme védetté váljon, az akkori miniszter, Rockenbauer Zoltán azt mondta, hogy amíg ő ül a miniszteri székben, szocreál épület nem lesz műemlék. Így is lett, 2002-ben, a kormányváltás után kapott csak védettséget a Szinkronműterem.
A szinkronműterem főhomlokzata. Hollenzer Béla felvétele 1954. MÉM, Gádoros Lajos hagyaték
A kiállítás rövid építészettörténeti áttekintést is ad, amelyből kiderül, hogy a kultúra más területeivel összehasonlítva – az irodalomban például már 1946-ban lezajlott az úgynevezett realizmus-vita –, az építészek meglepően sokáig szabadon dolgozhattak, vagyis a fordulat éveiben (1947-49) még javában a két világháború közti elgondolásokat fejlesztették tovább. A magyarországi szocreál története a keleti blokkon belül azért is különleges, mert itt vált legkésőbb kötelező formanyelvvé. Ennek köszönhető, hogy megdöbbentően modern, sőt, izgalmas házakat is találunk a már bőven a háború után elkészült épületek között. Ebből a korszakból említésre méltó az egykori Ferihegyi repülőtér forgalmi épülete, amelynek az építése még a háború előtt kezdődött ifj. Dávid Károly tervei szerint, vagy a Nyíri István által tervezett Erzsébet téri buszpályaudvar.
Az építészet területén a kötelező kánonváltást az úgynevezett formalizmus-vita készítette elő 1949-ben, amelynek keretei között ideológiai alapon kezdték meg a leszámolást az „imperialista behatást képviselő modernizmussal”. A kiindulási alapot itt is Sztálin bölcs mondásai szolgáltatták: „Az építészetben nincs helye a kitalálásoknak, a látszatnak, semmilyen csillogásnak és hatásvadászatnak.” Hogy ez az önmagában meglehetősen irreleváns mondta valamiféle jelentést és egyértelműséget kapjon, hozzátették még Zsdanov fenyegető szavait: „A formalistákat népellenességük kapcsolja össze.” Ez aztán már lehetőséget teremtett bármiféle modernizmus kíméletlen kiszorítására.
Az 1951-ig elhúzódó vitákban kiemelkedő közellenségnek számított minden jelentős modernista (köz)épület. Végül Révai József a vitát lezáró összefoglalójában félreérthetetlenül üzent az építészeknek: „… nem kell magyaráznom, hogy az építészet ideológiai kérdés, és mint ilyen, politikai kérdés. (…) a modernista építészet talán az egyetlen ellenséges kulturális irányzat, amely ma még Magyarországon nyíltan tud jelentkezni…”!
Ferihegy Airport, Budapest, 1955, Károly Dávid
Rudolf Járai © MÉM
A szocialista realizmus hegemóniáját kikényszerítő folyamat 1951-ben befejeződött. Azonban egy építészeti mű esetében a megvalósulás hosszabb időtartama hozzájárult ahhoz, hogy még 1950-51 táján is megvalósulhattak a modern mozgalom jegyében fogant, nagyszabású alkotások, mint például a MÉMOSZ székháza. Pedig ekkorra már megtörtént a szocialista realizmus kánonjának átvétele, amely a gyakorlatban azt jelentette, hogy a magyar reformkor klasszicista építészete lett a követendő minta.
Az 1951-ben már tervezés, illetve kivitelezés alatt álló épületek esetében az is járható útnak tűnt, hogy a modern tervet az új pártdirektíváknak megfelelően átalakították, és a homlokzatot egyszerűen csak „átöltöztették” különböző díszítésekkel. Ezen épületeknek egyik legjobb példája Ivánka András és Kondoray Gyula dunaújvárosi rendelője.
Dunaújváros, a rendelőintézet és háttérben a város főterének egyetlen akkor álló épülete,
a pártház, ma múzeum. Archív felvétel 1952
Az építészettörténetben a szocreál dominanciája mindössze 1954-ig tartott. Hruscsov, az SZKP első titkára 1954 decemberében a Szabad Népben kivonatosan idézett beszédében nem ideológiai, hanem költség-hatékonysági megfontolásból ítélte feledésre a szocreált, mert az nem tudta megoldani az égető lakáshiányt. Szabad utat kapott az előregyártás, a paneltechnológia. A választóvonalat a hazai építészetben Molnár Péter Siófoki Meteorológiai Obszervatóriumának tiszta, funkcionalista-konstruktivista épülete jelenti, melynek tervei már fél évvel a nagy horderejű beszéd előtt elkészültek. Az obszervatórium, vagy Callmeyer Ferenc 1957-ben épült Badacsonyi poharazója már az új korszakot, a 60-as évek megint sokszínűbbé váló építészetét előlegezi meg.
Siófok, Meteorológiai állomás és obszervatórium. Balassa Ferenc felvétele 1956. MÉM Molnár Péter hagyaték
Az 1945 és 1960 közti idők hazai építészetéről utoljára 2006-ban rendeztek kiállítást Magyarországon. Hadik András a sajtótájékoztatón enyhe iróniával azt is megemlítette, hogy akkor szerettek volna egy idegen nyelvű katalógust is kiadni, de nem volt rá pénz. Most ez is megszületett: az angol-német nyelvű, elegáns katalógus rengeteg képpel és háttéranyaggal segít eligazodni a korszak politikai útvesztőiben is. Bécsből nézve minden rendben lévőnek tűnik, azt meg már csak néhányan tudják, hogy az eredeti dokumentációs anyag, a makettek milyen körülmények között próbálnak túlélni Magyarországon.