A Finnországban 1862-ben született Helene Scherfjbeck gazdag életművét bemutató kiállításról szóló beszámolók szinte kivétel nélkül két időszakra helyezik a fő hangsúlyt: az 1889-es esztendőre, amikor is az akkor még csak 27 éves festőnő Lábadozás című képével a párizsi világkiállításon harmadik díjat nyert, és az 1944-45-ös időszakra, amikor szenvtelen, szinte kíméletlen tárgyilagosssággal portrésorozatot készített egyre jobban fogyatkozó önmagáról. Pedig a kettő között eltelt, az európai festészet egyik legtermékenyebb és legváltozatosabb korát átívelő emberöltő hihetetlenül gazdag a kíváló minőségű  alkotásokban, amelyeket ez a több szempontból is hátrányos helyzetű alkotó hozott létre.A Finnországban született, de svéd anyanyelvű Helene egy pénzügyi csőd után elszegényedett családban született, és apjától csak tüdőbajt örökölt, amit tetézett az is, hogy egy 4 éves korában történt balesete miatt örök életére sánta maradt. Emiatt aztán magániskolába kényszerült, és zárkózott, befelé forduló, magányt kereső kamaszlánnyá vált, aki többnyire csak rajzolással töltötte idejét. 14 éves korában elveszítette édesapját, és a 100 finn márkás ösztöndíj, melyet a rajziskolától kapott, szinte teljes egészében a napi megélhetéséhez volt csak elég. 1879-ben vett részt először a Finn Művészeti Társaság éves kiállításán, majd 1880-ban egy újabb ösztöndíj segítette ahhoz, hogy néhány rajziskolás társával közösen párizsi tanulmányútra indulhasson.
Az 1880-as évek elején, a nyarak kivételével, szinte minden idejét Párizsban tölti és szorgalmasan tanul: délelőtt a szabadiskolában, délután a múzeumokban tökéletesíti rajz- és festéstudását. A finn népmesékhez készített könyvillusztrációi olyan sikeresek, hogy ezek révén 1884-ben önálló párizsi műtermet is bérelhet magának. Első igazán jelentős elismerését azonban csak az 1889-es év hozza meg, amikor is az említett világkiállításon felfigyelnek élénk, szinte impresszionista színekkel festett zsánerképére. Helene Scherfjbeck személyes sikere időben is egybeesik az önálló finn festészetet támogató Finn Művészeti Akadémia törekvéseivel, és ennek révén Európa számos országába jut el rövidebb-hosszabb tanulmányútra, sőt 1894-tól már akadémiai rajztanári álláshoz is jut.
Kezdödő TBC-je, és édesanyjának is egyre súlyosbodó egészségi állapota azonban egyre inkább Helsinkihez köti, sőt 1902-ben emiatt lemondja tanári állását is. Ettől kezdve minden idejét édesanyja ápolásának és a festészetnek szenteli, és miután sem pénze, sem lehetősége nincs arra, hogy modelleket alkalmazzon, témái  leegyszerűsödnek, befelé fordulóvá, időtlenné válnak.
Ebből a korszakból (1912) származik az egyik legszuggesztívebb önarcképe is, melyen a zárt fekete ruha szomorúságát csak a dacosan összezárt száj és a láztól piros arc oldja fel. Annak ellenére, hogy a külvilágtól elszigetelten dolgozik stílusa változik: a korábbi, Pont-Aven-i iskolára emlékeztető sötétebb  színhasználat helyett képei expresszionistábbakká, színesebbekké válnak. (Gyári munkásnők, Almás csendélet, Befejezetlen önarckép.)
1922-ben a helsinki Stenman Galériában állítják ki képeit, és ettől kezdve  – egészen haláláig – ez a galéria rendezi egyre sikeresebb kiállításait. Számos európai városban –  Hamburg, Párizs, Milanó, Róma – mutatják be képeit, főként csoportos kiállításokon. Az 1937-es, első önálló, Stockhomban tartott kiállításán 93 képpel, egy egységes és kiforrott életművel arat sikert. 1939-ben már éppen indulásra készen áll 120 kiválasztott képe a New-York-i áthajózásra, amikor a háború kitörése miatt el kell hagynia Tenhola-t, a finn kisvárost, és egy svédországi idősek otthonába költözik. Ettől kezdve szinte kizárólag csak önarcképeket fest, melyek egy sok szenvedést megélt és a halállal bátran szembenéző, de egyre jobban elfogyó művésznő kíméletlen őszinteségű portréi.
Helene Schjerfbeck életműkiállítása a tavaszi nagysikerű hamburgi bemutatkozás után most Hágában arat osztatlan sikert. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a képek esztétikai kvalitásán túlmenően, azzal is meglepi a látogatokat, hogy egy, a festészet szempontjából kevésbé ismert, kis európai országból származó magányos festőművésznő, a XIX-XX. század kavargó művészeti irányzatai között ilyen sajátos és egyéni életpályán tudta bizonyítani, hogy méltán van helye a modern európai festészetben.
(Helene Schjerfbeck: Finland’s best-kept secret, 2007. május 17 – szeptember 2.)