László Fülöp női portréi között szintén rendhagyó a Ms Faith Moore-t ábrázoló festmény, akit egy kanapén ülve, kiskutyája társaságában ábrázolja, amint melankolikus kifejezéssel kibámul az ablakon. Felette a falon – kép a képben – egy régebben készült de László festmény látható, amely a modell húgát és annak férjét ábrázolja egy dupla portrén. László Fülöp egyértelműen a női portrék megfestésében volt a legnagyobb.

Nagyméretű festményei közül a Portland hercegnőjét ábrázoló emelkedik ki. Az akkor 48 éves hölgyet a grand manner tradíciónak megfelelően ábrázolja, arca, ruházata, póza, a ráeső fény, mind felsőbbrendűséget és nagyszerűséget sugároz… A családtagjairól László 20 képet festett. Ezek ma a Portland College tulajdonát képezik és a Welbeck Abbey képcsarnokát díszítik.

A kiállítás középpontjában az anyakirálynőt ábrázoló kép áll, amely 1925-ben készült. A mostani királynő (II. Erzsébet) édesanyja 25 éves korában állt modellt de Lászlónak, akinek mindig határozott elképzelése volt arról, hogy milyen ruhában szeretné lefesteni a modelljét. Az anyakirálynőt – aki 1900-ban született és 102 évig élt – az ország egyebek között stílusáért is szerette; általában azonos színű ruhát, kalapkát, kesztyűt és kis táskát viselt. László azonban elégedetlen volt a ruhákkal, amelyeket Elizabeth Bowes Lyon számára az édesanyja kiválasztott, s inkább egy világoskék selyemlepelbe burkolta, szabadon hagyva vállait, elegánssá és kortalanná téve a képet.

László a férfiak ábrázolásával többet küzdött. Jerome K. Jerome íróról – saját bevallása szerint – senki sem tudott jó képet festeni. László meséltetni kezdte önmagáról – így mégiscsak sikerült olyan portrét készítenie, amellyel mindketten elégedettek voltak. Mivel nem a férfi-portré volt az erőssége, meglepő, hogy Henry Charles Keith Perry Fritzmaurice márki portréját tartotta az egyik legsikeresebb munkájának – annál is inkább, mert hihetetlen gyorsasággal, mindössze néhány óra leforgása alatt készítette 1920-ban. A képet azzal a kikötéssel ajándékozta a márki feleségének, hogy halála után az Angol Nemzeti Arcképcsarnok örökölje azt. Így ma mindkét festmény a National Portrait Gallery tulajdonában van. Érdekes az is, hogy a képkeretet a festmény szerves részének tekintette; a modellt, annak ruházatát és a bemutatás helyszínét is gondosan tekintetbe véve választotta ki, majd a vásznat már a rámába helyezve festette meg.

László Fülöpről egy 50 perces film készült, amely többek között ennek a porténak a készítése közben is ábrázolja, miközben festési módszeréről és életéről mesél. A felvételt szeptember harmadikán mutatják be a múzeumban.

Tagadhatatlan, hogy a korízlés és az aktuális politika minden időszakban befolyásolja a művészet mibenlétéről és a művészekről alkotott hivatalos és nem hivatalos véleményt. Nem mentes ez alól a magánvéleményünk sem: ízlésünk a divattal változik. Az idők változásával, a hangsúlyok áthelyeződésével ítéletünk módosul. (Tavaly például a futurizmus századik évfordulóját ünneplő kiállítás és számos kísérőprogramja révén a Mussolini-kormányzathoz fűződő kapcsolatáról közismert Marinettit „értékelték újra” a Tate Modern kurátorai.)
 
Magyarországon sokkal kevésbé ingadozó Fülöp László megítélése, és elismertsége szinte töretlennek mondható. A Nemzeti Galériában és a portrégyűjteménnyel is rendelkező Petőfi Irodalmi Múzeumban folyamatosan láthatóak a munkái. Megállapítani, hogy ez (jogos) nemzeti büszkeségünk, korízléstől független tisztánlátásunk, vagy éppen az absztrakt művészetet oly sokáig ócsároló kommunista kultúrpolitika utóhatása-e, aligha lehet.

Fülöp László három évvel volt fiatalabb, mint Kandinszkij. Marcel Duchamp, Pablo Picasso, valamint a Bauhaust megalapító Joseph Albers és Moholy Nagy László kortársa volt. De ez csak megjegyzés; a kommentár és véleménynyilvánítás a cikkíró részéről ezúttal elmarad.

National Portrait Gallery, London
2010. március 27 – 2010. szeptember 5.

A kiállításkritika első része itt olvasható