A hazai műgyűjtés egyik legnagyobb varázslójáról emlékezik meg a Szépművészeti Múzeum most megnyílt kiállítása. Egy műkincs-guru a századelőről, El Grecókkal és Rippl-Rónaikkal.
A helyszín nem véletlen, hiszen Jánoshalmi Nemes Marcell (1866–1930) élete során több mint félszáz művet, köztük jó néhány remekművet ajándékozott a múzeumnak. Nemes szinte „mindenevő” volt, kollekciójában megfordultak rajzok, szobrok, kisplasztikák, műtárgyak, falikárpitok, de legnagyobb tételt a klasszikus és modern képek jelentették. A festéssel is próbálkozó Nemes „marchand amateur” volt, nemcsak gyűjtött, de kereskedett is a műtárgyakkal. Ezt itthon gyakran a szemére vettették, ami ellen mindig is tiltakozott. Többek közt festőbarátját, Rippl-Rónai Józsefet kérte meg, hogy írjon újságcikket a védelmében. Pedig az állítás megállta a helyét, igaz, Nemes főleg külföldön adott el.
Voltak képek, amikeket élete végéig megtartott, mások csak néhány hónapot pihentek kollekciójában. (Ráadásul sokszor vásárolt hitelből.) Így nem csoda, hogy több ezer műtárgy ment át a kezén. Ezekből bőven jutott adomány olyan közgyűjteményeknek is, mint a budapesti Iparművészeti Múzeum, a berlini és müncheni képtár, a madridi Prado, vagy a párizsi Louvre. Nem beszélve arról a nyolcvan darab magyar festményről, amelyek a Kecskeméti Képtár megalapítását tették lehetővé Nemes Marcell jóvoltából. Embert próbáló feladat lenne valamennyi olyan műalkotást összeszedni és egy helyen bemutatni, amelyek valaha a Nemes-gyűjteményben megfordultak. Kétségtelen, az anyag jó néhány nemzetközileg ismert múzeum képgyűjteményét felülmúlná.
Ha gyűjteményéből csak az 1913-ban Párizsban tartott árverés anyagát néznék a maga 83 régi és 38 modern festményével, akkor a falra kerülne Bellini, Botticelli, Tiepolo, Tintoretto, Lucas Cranach, Hans Baldung Grien képein kívül tizenkét El Greco, három Goya és három Rembrandt festmény is! A modernek közül hat Cézanne, tíz Courbet, két Van Gogh, négy Manet, hat Renoir, hogy csak a nagy neveket említsük. Lenyűgöző névsor, pedig a későbbi aukciók és a hagyatéki árverés anyagáról még nem is beszéltünk, pedig számos remekművet említhetnénk. Szintén kimaradtak a felsorolásból a hazai művészek munkái, amikből Nemes szintén jelentős mennyiséget birtokolt. Gyakran tucatszám vásárolt egy-egy művész festményeiből, kortárs hazai alkotónak igazi rangot jelentet bekerülni a gyűjteményébe.
A kollekció darabjai ma már Európa és Amerika magán és közgyűjteményeit gazdagítja, ezért a Szépművészeti Múzeum kiállítása főleg az itthon fellelhető egykori Nemes-gyűjtemény darabjaiból válogatott. A bemutatásra került 120 műtárgyat két nagy szekcióba osztották a kiállítás rendezői. Az első Nemes Marcell gyűjtői, a második pedig mecénási tevékenységét reprezentálja. A műalkotások mellett a gyűjtővel kapcsolatos dokumentumok, aukciós katalógusok, korabeli fényképekkel illusztrált feliratos tablók elevenítik meg a szénkereskedőből lett híres műgyűjtő életének különböző helyszíneit és fontosabb eseményeit.
A 19–20. századi magyar képzőművészetet olyan nevek reprezentálják, mint Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Kernstok Károly, Vaszary János, Paál László, Fényes Adolf, de látható Mányoki Ádám nemzeti ereklyének számító Rákóczi-portréja, amit Nemes nagy nehézségek árán vásárolt meg a szász királyi család gyűjteményéből és ajándékozott a múzeumnak. A festményt itthon szinte királyi pompával fogadták, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter a nemzetgyűlés előtt mondott köszönetet a gyűjtőnek.
A külföldi festők művei között a kiállítás fő helyét foglalja el Nemes híres El Greco-kollekciójának legismertebb darabja, a Bűnbánó Magdolna. A nagyméretű képet a gyűjtő 1921-ben ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak, de nem teljesen önzetlenül – ez már Németh István, a tárlat egyik kurátora elmeséléséből tudható meg. Nemes Marcell ekkor már Németországban élt és az itteni gyűjteményét szerette volna ott tudni, de az első világháború után nagyon megszigorodtak a magyar műtárgykiviteli szabályok. A múzeum akkori igazgatójával, Petrovics Elekkel megkötött alku alapján jutott a múzeum a Greco-képhez, Nemes meg miniszteri engedélyhez gyűjteménye egy részének külföldre viteléhez. A kiállításhoz készült katalógus tanulmányából sok hasonló háttér információ ismerhető meg Nemes Marcell életéről, gyűjtői és műpártolói tevékenységéről.
Sajnálatos, hogy a Szépművészeti Múzeumnak csak ennyire futotta. A gyűjtemény nemzetközi jelentőségéről, hihetetlen gazdagságáról csak feliratokból és utalásokból értesülhet a látogató. Napjaink technikája bőséges tárházat biztosítana a világ négy égtája felé szétszóródott műalkotások vizuális bemutatására. Ha csak az említett Németh István tanulmányban meghatározott művek reprodukcióival találkozhatna a látogató, az is sokat segítene a gyűjtemény valódi értékének a megismerésében.
Szépművészeti Múzeum
2011. október 26. – 2011. február 19.