Brooklyn
Museum, New York
A világ három nagy
monoteista vallása közül az európai előítélkezők hajlamosak az iszlámot
civilizáció- és kultúraellenesnek minősíteni. A zsidó és keresztény hitrendszerek
civilizáció- és kultúraépítő szerepének fontosságát (az utóbbi meglehetősen
ellentmondásos múltja ellenére) senki sem meri tagadni.
Ha azonban
iszlámról esik szó, többnyire az antik világ szellemi örökségét tartalmazó
alexandriai könyvtár időszámításunk után 642-ben, az Amr ibn al ’Aas vezette
arab sereg harcosai által történt állítólagos felgyújtását és porig égetését
szokás emlegetni. A várost elfoglaló arabok civilizálatlanságát hangsúlyozandó
gyakran hozzáteszik a prejudikálók, hogy a sivatagi barbárok feltörték Nagy
Sándor sírját is, és megették a mézet, amely a fiatalon elhunyt macedón hódító
testét konzerválta az üvegkoporsóban. Kevesen tudják, hogy az alexandriai
könyvtárat nem az arabok, hanem Flavius Theodosius keresztény vallású római
császár utasítására Theophilius alexandriai pátriárka romboltatta le, a város
„pogány” templomaival együtt, i. u. 391-ben. Valószínű, hogy Nagy Sándor sírja
is a szeretet vallása hitbuzgóinak lett az áldozata. Hogy a macedón uralkodó
koporsóját kitöltő mézzel mi történt, nem tudni. Csak az biztos, hogy az
emberek nem voltak túl válogatósak az ehető dolgok tekintetében abban az időben
sem. Az iszlámról beszélve szó esik a tálibokról is, akik lerombolták
Afganisztán óriási Buddha szobrait, a Konstantinápolyt 1453-ban elfoglaló
ottomán hadak pusztításáról, az emberek és állatok ábrázolásának iszlám
tilalmáról (az előítélkezők persze megfeledkeznek a faragott képeket betiltó
zsidó parancsolatról), és így tovább. Elmondható, hogy az iszlám sokarcú
művészetét és kultúráját alig ismerik a nyugati világban. Aránytalanul keveset
hallani például a szufizmusról, az iszlám toleráns, misztikus irányzatáról,
amely a középkorban nagy hatást gyakorolt az etikával foglalkozó zsidó
gondolkodókra, többek között a Kitab
al-Hidayah ila Fara”iḍ al-Ḳulub (A szív kötelességei) című szufi szent könyvet Ḥovot
ha-Levavot címmel héberre fordító Judah ibn Tibbonra. Az olvasottabb
nyugatiak általában hallottak már a könyvek ezreit megtöltő szufi költészetről,
de ha rákérdezünk, a legtöbben csak a perzsa Rumi (Jalāl ad-Dīn Muḥammad Rūmī, 1207-1273)
nevét ismerik a sok száz szufi költő közül. A szufi ipar- és képzőművészetről
még hiányosabbak a nyugatiak ismeretei. Hiánypótló tehát a New York-i Brooklyn
Museum nem hivalkodó, de remekül fókuszált Light of
the Sufis: The Mystical Arts of Islam című kiállítása.
A kiállítás legrégebbi darabja
a 10., vagy 11. századból származó, arany és ezüst tintával kékre festett
pergamenre írt, a hívőkre a Paradicsomban váró jutalmakat felsoroló Korán
idézet, amely azt a képzetet kelti, mintha az éjszakai égboltra fénnyel írták
volna a szöveget. Mellette 14. századi, aranyozott, zománcberakásokkal, és a
szufizmus gondolati bázisát adó Korán idézettel, a Fény Vers-el díszített egyiptomi üveglámpa. A 16. századi, bronzból
készült perzsa gyertyatartóba vésett kalligráfia a fény által magához vonzott
molylepkékhez hasonlítja az egótól megszabadító isteni fényhez vonzódó
lelkeket. Az isteni tökéletességhez való vonzódást sokszor az erotikus vonzalomhoz
hasonlítja a szufi képzelet. Mazsnun és Leila története az arab irodalom Rómeó
és Júlia meséje. Amikor Leilát akarata ellenére férjhez adja apja, a lány
szerelme, Mazsnun megőrül és rongyos csavargóként bolyong a vadonban évekig. A
mesének számos változata van. A kiállításon egy indiai verziót ismerhetünk meg:
a festmény azt a jelenetet mutatja, amelyben a szerelmesek végül újra
találkoznak, s a fáradt, megtört lelkű Mazsnun meghal Leila karjaiban, Farid al-Din
Attar költő szavaival: „egy halott test, nem létező szív és lélek perzselődik
hamuvá Isten ölelésében”. A szufizmus önkéntes szegénységet hirdetet, de
sokaknál a szegénységi fogadalom csupán szimbolikus volt. Erről árulkodnak a
drágakövekkel díszített, ezüst koldus tálak, a Koránok aranyozott kötései, a
sírok fényűző, filigrán mintákkal pompázó csempéi. A szufi költészetet áthatják
a mindennapok. „Istennel a legelőnyösebb üzletet kötheted: megveszi a mocskos
jövődet a lélek fényéért cserébe”, írja Rumi. Az élőlények ábrázolásának
tilalmát a szufik nem érezték betartandónak. Egy nagyméretű, tökéletes
kompozíciójú, lendületes 19. századi táblaképen a karbalai ütközet jeleneteit
látjuk. Ebben a szunni és shia irányzatok által vívott csatában vesztette életét
Mohamed próféta erőshitű unokája, Husszein ibn Ali. A szufi tanítás szerint 70
ezer fátyol választ el bennünket istentől, feladatunk, hogy valamennyit
fellebbentsük. Ez nehéz, félelmekkel teli munka, teljes embert kíván, különösen
azon a lelki evolúciós állomáson, amikor a fény és a sötétség egyé válik:
megvakulunk az isteni fénytől, ahogy a molylepke elég a gyertyalángban. Isten
közelsége eltünteti a világot, benne minden tapasztalatunkat és tudásunkat. A
kiállítást mai szufi ihletésű művek zárják. Pouran Jinchi iráni származású
művész Imakő 5 címmel az iráni
Mashhad szent városban álló shia szentély oltárköveinek egymásra fektetett
dörzs-nyomatait állítja ki, rajtuk Allah neve és ima szövegek. Kelly Driscoll
brooklyni művész Fénytöredékek 2
címmel Rumi verseit metszette üvegbe, az üveglapokat átlátszó könyvbe kötötte.