Az ügy szokványosan indult: egy dúsgazdag műgyűjtő el akarta adni két kiemelkedő értékű festményét. A gyűjtő a Rothschild bankárcsalád egyik, most 75 éves tagja, Éric de Rothschild, a két festmény pedig Rembrandt 1634-ben született egészalakos portrépárja, amit az esküvőjük körüli időpontban festett egy házaspárról, Maerten Soolmansról és Oopjen Coppitról.
A Rembrandt ifjúkori művei között kiemelkedőnek minősített festménypárt a bankárdinasztia 1877-ben másfél millió guldenért vásárolta meg; az addig holland tulajdonban lévő képek kivitelének megakadályozására az akkori holland kormánynak nem volt jogi eszköze. A két kép azóta egyetlen alkalommal szerepelt csak a nyilvánosság előtt: 1956-ban Amszterdamban és Rotterdamban.
Éric de Rothschild 2013-ban elhatározta, hogy megválik a festményektől és a Louvre-hoz fordult, mielőtt kiviteli engedélyért folyamodott volna; feltehetően a két nagy nemzetközi aukciósház egyikének New York-i árverésén akarta eladni a képeket. A hírre a francia és a holland kormány is beindult, előbbi megtartani, utóbbi visszaszerezni szerette volna a képeket. Sokáig úgy tűnt, a hollandok lehetnek a befutók, mivel mindkét képre ajánlatot tettek Rothschildnek. A 160 millió eurós vételár felét a holland kormány fedezte volna, másik felét a Rijksmuseumnak kellett volna előteremtenie. A franciák lassabban jutottak el az ajánlattételig, de végül az állam a Bank of France közreműködésével néhány nappal a hollandok után 80 millió eurós ajánlatot tett az egyik képre, amivel egy „árháború” kitörésével fenyegető patthelyzetet hozott létre. Ez akár a holland-francia viszonyt is megterhelhette volna.
Rembrandt Harmenszoon van Rijn: Maerten Soolmans és Oopjen Coppit portréja, 1634, olaj, vászon
Szerencsére azonban nem így lett; a kérdést végül a nagypolitika oldotta meg. Történt, hogy néhány napja az ENSZ New York-i székhelyén Francois Hollande francia elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök rövid munkamegbeszélést tartott, melynek napirendjére az Iszlám Állam elleni harc, a menekültkérdés és hasonló súlyú témák mellé felkerült a két Rembrandt-festmény ügye is.
A két vezető ezúttal kivételesen hatékony volt: megállapodtak abban, hogy az árháború helyett közösen tesznek ajánlatot a két festményre úgy, hogy mindkét alkotásban 50-50%-os tulajdonjogot szereznek. Megállapodtak abban is, hogy a két képet a jövőben mindig együtt állítják ki, s azok hol a Louvre-ban, hol a Rijksmuseumban lesznek láthatóak.
Már nem a legfelső szinten, de időközben eldőlt az is, hogy a képeket először az amszterdami intézmény állíthatja ki, erre még várhatóan a kisebb restaurálási munkák elvégzése előtt, talán még ebben az évben sor kerülhet. Eldőlt a helyszín is: nem meglepő módon a Rijksmuseumnak az a központi galériája lesz, amit Rembrandt talán legismertebb remeke, az Éjjeli őrjárat ural.
Wim Pijbes, a múzeum igazgatója elismerte, hogy a közös vétel szokatlan, egyelőre talán egyedülálló megoldás, de adott esetben ez kínálta a legjobb lehetőséget ahhoz, hogy e páratlan remekművek köztulajdonba kerüljenek és folyamatosan hozzáférhetővé váljanak.
Néhány részletkérdés, így a biztosítási és restaurálási költségek ügye és mindenekelőtt az, hogy a képek a jövőben milyen gyakran teszik majd meg a Párizs és Amszterdam közötti utat, még nem tisztázódott. Mindenesetre a nagyközönség már mindkét városban izgatottan várja a találkozást azokkal a remekművekkel, melyekről még nemigen lehet személyes emléke.