A Magyar fotóművészet az új évezredben címmel és 21 kortárs művész közreműködésével megnyílt kiállítás az elmúlt 13 év fotóművészeti termésének legjavából nyújt tág keresztmetszetet, bemutatva, hogy mit is jelent a fotóművészet ma, a posztfotografikus korban, Magyarországon. A kiállítás címében szereplő fotóművészet megjelölés elsősorban az alkotói fényképhasználatra utal, arra a gyakorlatra, amelynek során a művész kimondottan múzeumi vagy galéria térbe szánt, és a festmény pozícióját átvevő fotografikus táblaképeket készít. Baki Péter, a kiállítás kurátora elsőre talán didaktikusnak tűnő elrendezést választott: képek alkotók szerint. Vélhetően azért, hogy az eredetileg is sorozatokban gondolkozó művészektől ne csak egy-egy, kontextusból kiszakított fotót, hanem teljes munkákat, egész szériákat mutathasson be.

Habár az elmúlt tizenhárom évben nagymértékben fellazultak a különféle fotóművészeti műfajok, valamint a képzőművészet és a fotográfia közti határvonalak, mégis, a kiállításon jól kirajzolódnak a kortárs fotográfiát uraló tendenciák. Így a kiállítás egyik leghangsúlyosabb képtípusának az úgynevezett megrendezett fotó („staged photography”) tekinthető, amely az elmúlt évtizedekben lényegében a kortárs fotóművészet szinonimájává vált. A filmművészet hatását nagyban magán viselő megrendezett képek egyik legfőbb sajátossága, hogy azokon gondosan megkomponált ’mise-en-scène’-eket láthatunk, ilyen szempontból a kiállításról kiemelhetjük például Korniss Péter, Szabó Dezső, Gerhes Gábor, Misetics Mátyás, Fabricius Anna, Gyenis Tibor és Koronczi Endre műveit.

Korniss Péter: Betlehemesek a hóesésben 10, 2011., giclée print, 73 x 111 

A magyar dokumentarista fényképezés egyik kiemelkedő művészétől, Korniss Pétertől itt a 2009 és 2011 között készült erdélyi betlehemeseket ábrázoló sorozata kerül bemutatásra. A fotókon a betlehemes jelmezbe bújt és kellékekkel ellátott szereplők stúdió háttér előtt és különböző helyszíneken, plázában vagy lakótelepen, gondosan megrendezett kompozíciókban láthatók. Tóth Balázs Zoltán a kiállítás katalógusában megjelent tanulmányában („Semmi sem az, aminek látszik, a rendezői mód aktivációja a magyar kortárs fotóművészetben”, in: Magyar fotóművészet az új évezredben, szerk.: Baki Péter, Budapest 2013.) behatóan foglalkozik a kortárs fotóművészet rendezői gyakorlatával, és rámutat arra, hogy ez a sorozat tudatosan reflektál a fotográfia dokumentarista mítoszára, újraértelmezve ezzel az alkotónak a  hatvanas évek végétől egészen a kilencvenes évek végéig folytatott szociofotós munkásságát.  

A megrendezett fotó típusának egyik eklatáns példája Koronczi Endre és Gyenis Tibor közös, 2003 és 2004 között készült Basic című projektje, amely két fotómunkából – a művészek kifejezését használva pszichotablóból – és a hozzájuk tartozó werkfilmekből áll. A két alkotó a „kortárs művészet gyakorlatától eltérően nem hűvös távolságtartással kezeli tárgyát, valamiféle semlegesség mögé rejtőzve” (Gyenis Tibor), és nem is a „magazinlapozgatós művészet” kitalálást (Koronczi Endre) választja. Privát életüket, magánéleti válságukat gondolják újra és dolgozzák fel műveikben, amelyeken a két művész életének főszereplői: család, barátok és barátnők láthatók saját magukat megjelenítve egy beállított jelenetben.

Basic project: Pszichotabló. Gyenis Tibor, Koronczi Endre, 2009, lambda print 200×252 

Gyenis a mű készülését dokumentáló werkfilmjében utalást tesz a fotografikus táblakép valamint a megrendezett fotó atyjának is tekinthető Jeff Wallra, amikor a fotózás előtt a kép felkért szereplőivel együtt egy Jeff Wall albumot lapozgat. Szintén a megrendezett fotó típusához sorolhatók Misetics Mátyás Mesterséges fények című sorozatának képei, amelyeken éjjeli sötétben és kihalt városi terekben – közlekedési csomópontban, autóúton, parkolóban – látunk megjelenni erős mesterséges fénnyel megvilágított, hol csoportosan, hol magányosan, álló, és mindenfajta személyességet nélkülöző bábszerű modelleket. Misetics mesterséges fényekkel operáló, minimalista hűvösséggel megkomponált esztétizált éjszakai képei Gregory Crewdson hasonlóan az éjszaka sötétje és a mesterséges fény kontrasztjára épülő narratív, megrendezett fotóinak erős hatását mutatják. A kiállítás előbb említett sorozatának párdarabjaként is értelmezhető Kudász Gábor Arion kihalt, éjszakai urbánus tájképekből álló Tábor című sorozata.

Misetics Mátyás: Mesterséges fények No. 3, 2007, giclée print, 80 × 100 

Továbbhaladva a „város” tematikán megemlíthető még Péter Ildikó Terek és építkezések című sorozatának darabjai, amelyek műszakis kamerával, 6×9-es, színes rollfilmre készültek. Ennek a fényképezőgépnek az egyik fő jellemzője, hogy a film és az optika síkja egymáshoz képest elforgatható és eltolható, aminek következtében a kép élességi síkja is megváltozik. Péter Ildikó a fényképezőgépnek ezt a tulajdonságát, vagyis a torzítást használja ki. Képei csak egy vonalban lesznek élesek, ami a fotók tárgyának, tehát az építkezéseknek, autópályáknak, felüljáróknak, közlekedési csomópontoknak egyfajta makett jelleget kölcsönöz, mintha csak egy élethűen felépített terepasztalról készültek volna a képek. Péter fotóhasználata persze nem egyedi, például az olasz fotográfus, Olivio Barbieri a kilencvenes évek óta hasonló technikával készít miniatűr hatású városképeket.      

Péter Ildikó: Terek és építkezések. Piros autó, La Défense, Párizs, Nanterre, Franciaország, 2009, lambda-print, 56×81

A kiállítás egyik legkiemelkedőbb szekcióját Dezső Tamás Itt, bárhol című – Magyarországon készült – és Románia című sorozata alkotja. Ha a fotóművészetben keresünk párhuzamot ehhez a dokumentarista munkássághoz, akkor megemlíthető Joakim Eskildsen The Roma Journeys című sorozata, amely témájában és képiségében egyaránt nagyon közel áll a Románia sorozathoz. Ugyanakkor Dezsőnek a posztkommunista régió elhagyatott és eldugott tájait, településeit, és épületeit – ritkábban lakóikkal együtt – megjelenítő képei leginkább Bodor Ádám elbeszéléseihez hasonlóak. Mindkettejük művei egyszerre tűnnek helyszíntől, időtől függetlennek és nagyon is konkrétnak. György Péter a lehető legpontosabban fogalmazott Dezső képei kapcsán, amikor azt írta, hogy „Románia, ahogyan Dezső Tamás képeiből látjuk: kívül van az artworld-ön, és még éppen belül az ismerősség határain. Nem tudok jobb világot.”

A kiállítás alapján úgy tűnik, hogy a mai magyar kortárs fotóművészet, műfajait tekintve, technikájában és tematikájában sokszínű és izgalmas terrénum, amely a többi képzőművészeti ággal összevetve talán sikeresebb alkotói stratégiákat alakított ki a globális kortárs művészet keretein belül.   

Magyar fotóművészet az új évezredben

A kiállítás kurátora: Baki Péter. Kiállító alkotók: Barta Zsolt Péter, Czigány Ákos, Dezső Tamás, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gábor Enikő, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Kerekes Gábor, Korniss Péter, Koronczi Endre, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Magyar Ádám, Misetics Mátyás, Ősz Gábor, Pecsics Mária, Péter Ildikó, Szabó Dezső és Tóth György.

Magyar Nemzeti Galéria,  július 14. -ig

Dezső Tamás: Itt bárhol. Téglák (Budapest)2009, C- print, 100×120