Akárcsak a többi festészeti irányzat, az absztrakció sem kapcsolható össze kizárólag egy művész nevével, és létrejötte sem egyik pillanatról a másikra történt. Hosszú évek és számos művész egymást kiegészítő munkájának eredménye.
Érdekes módon, a francia absztraktnak nevezett festészet bölcsőjénél több orosz származású művész is bábáskodik. A Bauhaus felbomlása után Párizsban letelepedő Kandinszkij mellett Sonia Delaunay és Serge Poliakoff nevét említhetjük, akinek most átfogó életmű-kiállítással tiszteleg a párizsi Musée d’Art Moderne.
Az 1900-ban, Moszkvában, kirgíz származású apától és mélyen vallásos ortodox édesanyától született Poliakoff, az oroszországi radikalizálódás idején hagyta el az országot, és miután már egészen fiatalon kitűnt zenei tehetségével, egy orosz cigány-zenekar gitárosaként szinte egész Európát beutazta.
1923-ban érkezett meg Párizsba, ahol megélhetését a zene biztosította, az akkoriban nagyon népszerű orosz mulatókban lépett fel gitárjátékával. Éjszakai muzsikálása mellett először párizsi, később londoni festészeti iskolákban képezte magát, de ebből az időből származó képei – amelyekből a mostani kiállításon is láthatunk néhányat – még csak a kifejezésmódját kereső festő bizonytalanságát tükrözik. Párizsban a 30-as évek végén, a többnyire kelet-európai országokból érkezett festők az úgynevezett Párizsi Iskola köré rendeződtek, amelynek festészeti értelemben nem volt sem egységes stílusa, sem művészeti koncepciója, és Poliakoff is csak egyike volt a sokszínű Ecole de Paris festőinek.
Fali kompozíció, 1965-1967, tempera farost/vászon, 274 x 324 cm,
Musée Unterlinden, Colmar / MNAM © Centre Pompidou, MNAM-CCI, Dist. RMN-Grand Palais / ©ADAGP, Paris 2013
Alapvető változás akkor következett be Poliakoff művészetében, amikor Kandinszkij, Sonia Delaunay és egy német származású festő, Otto Freundlich útkereső köréhez csatlakozott, akik a kibontakozás irányát a tárgyiassággal és a konkrét témával szakító absztrakt festészetben találták meg. Kandinszkij 1944-ben bekövetkezett halála, és Otto Freundlich deportálása Majdanekbe, visszavonhatatlanul elvágta a köldökzsinórt. A 44 éves Poliakoffnak döntenie kellett, és ő egy teljesen új, mások által még sohasem próbált, a később organikus absztrakt festészetnek nevezett irányt választott. Ebből az időszakból származik híres és gyakran emlegetett mondása: „Az oroszlán egyedül vadászik”.
Poliakoff az ősrobbanás utáni csend, a lávakitörés után megszilárdult vulkanikus kőzetek, a már nem izzó, de polimorf sziklák formáit és színeit rögzitette vásznain. Az éppen beálló csendet festette meg, melyben még ott visszhangzik a villámlás és dörgés utolsó rezonanciája. A 40-es évek végén született képei az organikus absztrakt festészet első darabjai, okker, vörös és szurokfekete árnyalatokkal. Képein csak néhány – sohasem egyenes – vonal határol geometrikusnak tűnő tereket, és a nézőnek az az érzése, hogy a csak néhány színnel jelölt alakzatok belsejében – mint a plasztikus formájú és egységesnek tűnő tojásban – egy másik, rejtett világ van megszületőben. „Képeimet plasztikus költészetnek nevezném” – vallotta Poliakoff, akinek első igazán jelentős kiállítására, 1947-ben Denise René nagyhírű párizsi galériájában került sor, ahol és amikor a háború utáni új irányzat, az absztrakció képviselői mutatkoztak be.
A kritikusok számtalan rejtett elemet fedeztek fel Poliakoff képein. Színeit a szamarkandi és buharai szőnyegek színeire vezették vissza, képeinek sugárzását mások templomablakhoz hasonlították. Viszonylag kisméretű és egymás mellé akasztott képeit pedig a Poliakoff gyerekkorában gyakran megcsodált ortodox templomok ikonosztázaival rokonították – nem alaptalanul. Akadtak, akik a formák egymáshoz viszonyított elhelyezését és dinamikáját – Poliakoff zenei tehetsége alapján – belső polifóniának és ritmusnak gondolták. A ritkán és franciául nagyon amúgy is rosszul beszélő Poliakoff, 1951- ben festészetének koncepcióját az alábbiakban foglalta össze: „A kép legyen organikus, mint a természet, plasztikus, mint egy tojás, geometrikus, mint egy mértani idom, matematikus, mint az aranymetszés arányai, és prehisztorikus, mint egy egyiptomi szarkofág.”
Absztrakt kompozíció, 1968 körül, olaj-vászon, 162 x 130 cm
Magángyűjtemény, Monaco © Photo Daniel Mille, Monaco © ADAGP, Paris 2013
Annak ellenére, hogy ekkor Poliakoff pályafutásának még csak nagyon az elején tartott, krédójához élete végéig hű maradt. Későbbi, és töretlen sikerű korszakaiban a több rétegben felvitt színek egyre misztikusabbá váltak, a képek méretei is megnőttek, sokszor a vászon helyét a textil, a papír, a fa, az üveg vagy a porcelán vette át. Poliakoff többször is hangoztatta, hogy szerinte minden nagy festő egész életében tulajdonképpen egyetlen témát jár körbe. Azt vallotta, nem akar gondolatot közölni a nézővel, hanem azt reméli, hogy képei láttán a nézőben gondolatok ébrednek. „Amíg egy kép hangos, addíg még nincs kész, és csak már amikor csendet sugároz, akkor fejezem be” – mondta egyik interjújában.
A párizsi Musée d’Art Moderne most, Serge Poliakoff 1970-ben bekövetkezett halála óta először gyűjtötte össze az absztrakt festészetben kiemelkedően jelentős és megkülönböztetett művész hetven olaj-vászon és száznál is több papírmunkáját. Ezt az anyagot egészítik ki a művészről készült fotók, a pályáját bemutató folyóiratcikkek, könyvillusztrációi, sőt a 30-as években készült filmek, amelyekben Poliakoff gitárjátékát is láthatjuk és hallhatjuk. A franciául is értő látogatók számára pedig kiváló lehetőség a művész alkotásainak megértéséhez, ha megnézik azt az 50 perces filmet, amelyben Poliakoffon kívül kortárs művészek, művészettörténészek valamint fia és unokája eleveníti fel az absztrakt festészet fontos alakjának életét.
2014. február 23.-ig, Musée d’Art Moderne, Párizs