Senkinek sem lehetett különösebb illúziója abban a tekintetben, hogy bizonyos kormányzati tényezők miként kommunikálnak a parlamentben az ellenzéki padsorokban ülőkkel. Ha korábbról nem, hát a „Boldog karácsonyt!” óta egyértelmű lehet, mekkora erőfeszítést tesznek az elszámoltathatóság érdekében.
Történt, hogy egy január eleji cikkünkben, a szerző, Mélyi József tizenhét kérdésben foglalta össze a leginkább a budapesti múzeumi színteret érintő jelenlegi problémákat – szigorúan szakmai alapon. Röviden: sajátos helyzet, hogy a város (így az ország, és hát a nemzet) nagy múzeumai két és fél kivétellel mind zárva vannak, jobbára meghatározatlan ideig. Kiesik több év a hazai muzeológia kiállítási tevékenységéből, egy kurátorgeneráció látható munkájából, egy nemzedéknyi iskolás számára a múzeumokban megszerezhető tudásból és kiesik egy rakás bevétel is a kasszából – s miközben a felújítások és építkezések forintösszegei pörögnek, számos szakmai és anyagi kérdésben van bizonytalanság az intézmények körül. Nem részleteznénk az összes kérdést, el lehet őket olvasni itt.
Január 8-án megkeresett minket egy LMP-s képviselő, Ikotity István titkára azzal, hogy figyelemreméltónak tartják a cikkben foglaltakat, és ellenünkre volna-e, ha kérdéseinket szabályos parlamenti kérdésekként beadnák az EMMI miniszterének, Balog Zoltánnak. Mondtuk, hogy dehogy volna ellenünkre, különben is, a szöveg nyilvános, a kérdések a közérdekre vonatkoznak, így remek helyük lenne a parlamentben, hátha tényleg érdemi dialógust váltanak ki. Egy cikknek az a jó, ha van utóélete.
Január 11-én meg is született a beadvány, egy szó sem változott a kérdésekben, íme a parlamenti irat, amelyre a jogszabály szerint január 26-án válasznak is kellett érkeznie. Meg is jött – eredetiben itt olvasható –, Balog miniszter nevében Rétvári Bencétől, az EMMI parlamenti államtitkárától. És noha a Boldog karácsonyt! óta nem lehetett illúziónk, azért mégiscsak leesett az állunk. Az EMMI kommunikációjának primitivitása, a szellemesnek szánt államtitkári riposzt dermesztő színvonaltalansága, az arrogáns hangnem, a szánalmas triumfálás miatt – de amiatt is, hogy egy ténylegesen többszáz milliárdos, az egész országot érintő ügyet ezzel a nagyjából két és fél perc alatt odavetett, trehány fogalmazvánnyal el lehet intézni.
„Aggodalma akkor tűnne őszintének és hitelesnek, ha Ön és frakciótársai a költségvetés elfogadásakor szavazataikkal is támogatták volna a Kormány kulturális nagyberuházásait. Ennek hiányában a témafelvetése legfeljebb Ron Werbertől érdemelheti ki a piros pontot.” – írja a válaszadó.
Mindig van valami sokkoló abban, amikor lelepleződik a hazai parlamentáris intézményrendszer tökéletesen kiüresített volta. Tízmilliókat költünk egy-egy ilyen tisztviselőre, és ma, egy magyar államtitkár, a teljes fizetéséért, a maga apparátusával, puvoárjával, szellemi és anyagi kapacitásaival, az egész egzisztenciájával a munkavégzésnek mindössze erre a hihetetlenül alacsony nívójára képes. Egyrészt. Merthogy ami még sokkal súlyosabb, az a szövege mögött húzódó logika: ha valaki nemmel szavaz egy beruházásra, már nincs is alapja megkérdezni, miként hasznosult a ráfordított pénz. Értsük jól: nincs köze hozzá.
Rétvári államtitkár, teljes retorikai vértezetében itt azonban alapvetően nem az ellenzék kérdéseit söpörte le, hanem – hadd hívjuk fel erre a figyelmét – egy újságéit, ez a kérdésfeltevésben is egyértelmű volt. Egy újságnak szerzői vannak, akik adott esetben szakemberek, meg olvasói, akik adófizetők és választók. Persze, naivitás az egész: ha az államtitkár nem törődik azzal, hogy egy ellenzéki párt mögött választópolgárok is vannak, akkor ugyan miért törődne azzal, kik olvasnak egy újságot? Így megy ez. Szokja csak meg mindenki, hogy tisztességes válaszra sem méltó.
De minthogy ő maga is érezte, hogy kell a válaszba egy érdemi rész, így belinkelt (a papírba) egy MTI tudósítást, amely egy másik államtitkár, Hoppál Péter szavait tolmácsolta (az ilyesmi ma már tudósításnak számít), és a kormany.hu-n jelent meg. Ez az. Mondanunk sem kell, nem tartalmaz választ a 17 kérdésre, mindössze győzelmi jelentés arról, hogy a kormányzat mennyi pénzt költ el a kultúra területén, az intézményi infrastruktúra fejlesztésére. Nagyszerű, de nem ezt kérdeztük, sem mi, sem a képviselő.
Van azonban valami, ami talán némileg magyarázza az államtitkár és a miniszter attitűdjét. Ez pedig az, hogy valószínűleg fogalmuk sincs a válaszokról. Nem illetékesek a 17 kérdés egyikében sem. Hogy mi miért történik, abba az apparátus már rég nincs beavatva. Jobb, ha senki nem tud semmit.