Ellenségkép nélkül – ezzel a címmel nyílt kiállítás Moszkvában, a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ szervezésében, a magyar Külügyminisztérium és a moszkvai magyar nagykövetség támogatásával április 19-én. Nem is akárhol, a hivatalos reprezentáció egyik fontos helyén, a Nagy Honvédő Háború Központi Múzeumában. Az anyag a 2. magyar hadsereghez tartozó haditudósítói század parancsnokaként szolgált id. Konok Tamásnak a Don-kanyarban, 1942 júniusa és decembere közt készült fotóiból áll.
A magyar közönség két alkalommal már találkozhatott egy kisebb válogatással a haditudósító többezer, az utókor számára fia, Konok Tamás festőművész által megőrzött felvételéből – előbb 1973-ban, halála után két évvel a tiszteletére rendezett győri emlékkiállításon, majd az elmúlt hónapokban a voronyezsi ütközet 70. évfordulója alkalmából a budapesti Centrális Galéria tárlatán –, külföldön azonban első ízben mutatkozik be az anyag. Az Oroszország, mindenekelőtt az orosz kultúra iránt mélyen érdeklődő egykori fotográfus régi álma valósul meg a moszkvai kiállítással, melynek jelentőségét növeli, hogy éppen akkor kerül megrendezésre, amikor új dokumentumok láttak napvilágot a magyar hadsereg oroszországi kegyetlenkedéseiről. Konok fotói nem szépítik meg a múltat, de jóval árnyaltabbá, összetettebbé teszik a magyar megszálló erők katonáiról kialakult képet.
De ki is volt id. Konok Tamás és miért jelentenek művei többet egyszerű kortörténeti dokumentumoknál? Konok 1898-ban született a Felvidéken. Művészi, mindenekelőtt zenei tehetségével már gyerekkorában kitűnt, családja anyagi helyzetére való tekintettel mégis a katonatiszti pályát választotta. 1922-ben avatták hadnaggyá. A múzsákhoz egyenruhában sem maradt hűtlen, 1937-ben létrehozta ezredének zenekarát, melyet csakhamar egy hivatásos hangversenyzenekar nívójára emelt. Nagyra tartotta az orosz zenét; koncertjeinek programjában rendszeresen szerepeltek orosz zeneszerzők művei, sokat közülük hegedűjén maga is megszólaltatott. Ezidőtájt kezdett fényképezni is, s nem sokkal később már rangos díjakkal jutalmazták munkáit hazai és nemzetközi kiállításokon. A fotózást röviddel később hivatásszerűen is gyakorolhatta, hiszen a frontra már a haditudósítói század egyik parancsnokaként vezényelték. Konok a háború poklában is megmaradt művésznek, s ami legalább ennyire fontos: embernek.
Legtöbb képe látványos akcióktól mentesen, egy-egy mozdulatban vagy jellemző beállításban rajzolt képet a számára korábban ismeretlen létről. A felvételekről 70 évvel ezelőtti arcok, mezőkön dolgozó parasztok, piacokon ácsorgó asszonyok, fogságba esett katonák tekintenek ránk. Konok hősei többnyire bizakodva, hol büszke öntudattal, hol szerény ragaszkodással, nem egyszer mosolyogva néznek a kamerába. A fotográfus inkább a harcok szüneteinek és nem maguknak a harcoknak a krónikása volt, aki, amikor a fegyverek ropogása nem emlékeztette erre kíméletlenül, talán el is felejtette, milyen küldetésben volt. Egyszerűen részesévé és megörökítőjévé vált az ott élők mindennapjainak, akikhez a képein is átsütő szimpátiával közeledett, s akiket lehetőségeihez mérten, például élelemmel segíteni is igyekezett. A háború elborzasztó momentumai helyett sokkal inkább fókuszált a tájra, a természet változásaira és a háborút ilyen-olyan módon túlélni próbáló ember – legyen az katona, hadifogoly, vagy civil – hétköznapjaira. Felvételei többnyire nem feleltek meg az akkori propaganda céljainak – nem véletlen, hogy a haditudósítói század 1943-as budapesti kiállításának faláról le is vették Ezek ellen harcolunk összefoglaló cím alatt bemutatott, civilek és hadifoglyok arcait megörökítő sorozatát. Az „ellenségképről” a magyar katonai vezetésnek akkor egészen más elképzelései voltak.
A frontról való visszatérése után Konok Győrött szolgált, ahol szabadidejében vetítéseket szervezett a frontvonalon készült, többek között a budapesti kiállításról letiltott képekből. A német megszállás már zászlóaljparancsnokként érte, alezredesi rangban. Mivel laktanyakörzetét nem volt hajlandó átadni a németeknek, házi fogságra ítélték, majd ismét az ukrajnai frontra vezényelték. A nyilas hatalommal megtagadta az együttműködést; 1945 januárjában fegyveres harcba került a német egységekkel és ezredének egy részével átállt a szovjet hadsereg oldalára. Távollétében halálra ítélték. Debrecenben az 1944. december 22-én alakult ideiglenes nemzeti kormánynál jelentkezett szolgálatra, részt vett a németek elleni hadműveletekben, majd 1945 nyarán ezredesi rangban Győr katonai parancsnoka lett. Mivel azonban a kommunista pártba nem volt hajlandó belépni, csakhamar nyugdíjazták és minden jövedelmétől megfosztva. 1946-ban fényképész műtermet nyitott a lakásán és egészen 1968-ig ott dolgozott. Az 50-es években rendszeres zaklatások, többszöri kihallgatás lett osztályrésze, az 56-os forradalom leverése után több hétre be is börtönözték. Megrokkant egészségi állapota miatt 1968-ban feladta iparát és Budapestre költözött, ahol három évvel később hunyt el. A Győrött készült több tízezer dokumentumértékű felvétele szerencsére megmaradt és még feldolgozásra vár.
Id. Konok Tamás rendkívüli értékű hagyatéka festőművész fia jóvoltából – aki személyesen is részt vett a moszkvai kiállítás megnyitóján – csakhamar a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába kerül, a magánkezdeményezésre létrejött FORTEPAN online fotóarchívum pedig megkezdte a hatalmas életmű digitalizálását. A képek fokozatosan felkerülnek honlapjukra (www.fortepan.hu), ahol bárki számára hozzáférhetők és letölthetők, ezáltal valóban közkinccsé válnak. A moszkvai kiállítás a már digitalizált anyagra épül és a magyar kulturális központ jelenleg annak más orosz városokban, köztük Voronyezsben történő bemutatásáról is tárgyalásokat folytat.
Ellenségkép nélkül – Moszkva, Nagy Honvédő Háború Központi Múzeum, május 15-ig