A párizsi tavasz beköszöntének 18 éve biztos jele a Tuileriák kertjében felállított hosszú sátor, amely alatt a design szerelmesei a legutóbbi közel másfél évszázadban készült különleges darabok közül válogathatnak. A Pavillon des Arts et du Design (PAD) egyedülálló módon mutatja meg, hogyan lehet roppant elegánsan vegyíteni a 20. század kiemelkedő kvalitású tárgyait napjaink limitált szériás bútoraival, az afrikai, ázsiai műtárgyakat antikvitással vagy éppen modern- és kortárs művészeti alkotásokkal. A kifinomult ízléssel és rendkívüli alapossággal összeállított kínálat már önmagában egyedülállóvá teszi a vásárt.

PAD, Párizs. Fotók: PAD, artPortal

A kiállítók számának szigorú limitálása nem csupán intim hangulatot eredményez, hanem felüdülést is nyújt a mega-vásárokhoz szokott látogatónak. Az idei 57 kiállító nagy része továbbra is francia, illetve „visszatérő vendég” volt, ugyanakkor a megszokott nagyok közül ezúttal többen is hiányoztak – köztük a kölni Gabrielle Ammann, a milánói Rossella Colombari és Nilufar vagy a londoni Waddington Custot.

A párizsi James XX. századi lakberendezési tárgyakat kínáló standja

A vásár kínálatának súlypontja változatlanul a 20. századi illetve kortárs designra tevődött, idén 27 illetve 11 résztvevő képviselte e két szektort. Bár az elmúlt 5-6 év egyértelműen bizonyította, hogy a szecessziós bútorok a francia piacon mára szinte teljesen kimentek a divatból, a párizsi Didier Luttenbacher standján  mégis a századforduló  több ritkaságávál találkozhattunk – méghozzá borsos áron. Az Art Déco stílust ezúttal Alain Marcelpoil illetve a Galerie Mathivet képviselte többek közt André Sornay, Armand-Albert Rateau és André Groult bútoraival. A második világháború utáni francia design területét ezúttal is a két meghatározó galerista, a párizsi Jousse Entreprise és a Galerie Jacques Lacoste uralta, ez utóbbi a vásár legjobb standjának járó díjat is elnyerte. A vásár egyik legkiemelkedőbb darabját a stockholmi Modernity hozta magával. Carl Hörvik belsőépítész-tervező székpárosa, valamint aranyozott belsejű szekrénye közel 90 év után tért vissza a francia fővárosba, először ugyanis az 1925-ös Exposition internationale des Arts décoratifs et industriels modernes – a később az Art Déco stílus nevét adó vásár – svéd pavilonjában láthatta őket a nagyközönség.

Carl Hörvik belsőépítész-tervező 1925 körül készült bútorai a stockholmi Modernity standján

Az egyetlen példányban készült és limitált szériás kortárs darabok iránt továbbra is nagy a kereslet, bár 2008 óta kevés galéria büszkélkedhet rendszeres és magas áron történő eladásokkal. A „szerencsések” közé tartozik a párizsi és londoni székhelyű Carpenters Workshop Gallery, melynek standján nagy sikert aratott a holland Maarten Baas „Grand Mother Clock” elnevezésű, 8 példányban készült munkája. A két méter magas, sárgarázből készült állóóra számlapja egy beépített képernyő, amelyen egy idős hölgy keze belülről percenként törli és rajzolja újra a mutatókat; áráról annyit lehet tudni, hogy valahol 100 és 200 ezer euró között volt. Ugyanitt találtuk a Random International csoport „You Fade to Light” című, több száz apró elemből álló OLED installációját, mely az előtte elhaladó ember mozdulatait követi. A szintén 8 + 4 példányban készült alkotás félmillió euróba került. A kortárs skandináv tervezőkre szakosodó párizsi Maria Wettergren galériája többek közt a dán Mathias Bengtsson műgyantából készült és ezüsttel borított, 12 példányban készült székét kínálta 70 ezer euórért, míg a cseh Martin Hlubucek elegáns, letisztult vonalvezetésű fekete üvegvázáit a párizsi Clara Scremini standján már ötezer euróért meg lehetett vásárolni.

 

Géo-Michel: Opium, 1934, olaj vászonon Galerie Vincent Lécuye

A vásáron már nyolc éve kiállító párizsi galerista, Vincent Lécuyer a 19. század második felének és a 20. század elejének több, mára a feledés homályába merült művészét fedeztette fel újra a nagyközönséggel. Standjának két remek darabja volt az 1920-as évek ismert illusztrátora, a többek között az amerikai Harper’s Bazaar magazinnak dolgozó Maurice Boutet de Monvel 1930-as rajza a New York-i  William Street felhőkarcolóiról, illetve Géo-Michel 1934-es, Ópium című olajfestménye; mindkét mű azonnal el is kelt. A századforduló skandináv alkotásaira szakosodott Franck Laigneau, az 1950-es – 60-as évek brazil tervezőinek munkáit bemutató Galerie James és a már említett Carpenters Workshop már a vásár első két napján értékesítette standja teljes készletét. Persze nem mindenki volt ilyen sikeres. Az első alkalommal kiállító New York-i Fitzgerald Fine Arts 2007-es alapítása óta tradicionális technikával dolgozó kortárs kínai művészeket képvisel, a vásárra a Jingdezhen-i iskola művészeinek – Zhu Di, Mansheng Wang, Gao Daofu – munkáit hozta magával. A stand már a megnyitón is szinte üresen kongott, a porcelánnal és tusrajzokkal túlzsúfolt kiállítás nem győzte meg a párizsi közönséget.

 

Skandináv bútorok és műtárgyak Franck Laigneau standján

A PAD Párizsban tesztelt vevőcsalogató megoldásait a szervező Patrick Perrin nyolc évvel ezelőtt sikerrel vezette be Londonban is. A különbség azonban mind a látogatók, mind az eladások szempontjából figyelemre méltó és hűen illusztrálja a két főváros közti alapvető különbséget. A párizsi kiadás leginkább egy roppant népszerű társadalmi esemény – ahol szinte kötelező megjelenniük a magukra valamit is adó belsőépítészeknek, gyűjtőknek, színészeknek -, ugyanakkor az eladások visszafogottabbak. A kozmopolita London egyértelműen a nagy vagyonok találkozóhelye, a vásárlók – különösképp a design-ra rendkívül fogékony amerikaiak –  ide jönnek és már nem repülnek tovább Párizsba.

Az Afrika-galéria a PAD 2014-en

A négy napon át tartó vásárra idén a tavalyinál 21 százalékkal többen, közel 42 ezren voltak kíváncsiak, ugyanakkor a  látogatók többsége továbbra is „helyi” volt. Az elmúlt pár évben körvonalózott tendencia, úgy tűnik, tovább erősődik: míg a kiállított tárgyak Franciaországban készülnek és a világban mindenhol népszerű francia stílust tükrözik, piacuk az angol fővárosba, valamint az angolszász vásárlók irányába tolódik. A francia vásár azonban továbbra is hozza a már megszokottan erős színvonalat és így Perrin jogosan álmodhat egy új, amerikai helyszínről. 2015-ben irány Los Angeles!