Pozitív szakmai visszhangja van a Magyar Pavilon tegnap megnyílt kiállításának a Velencei Biennálén.
Németh Hajnal Összeomlás – Passzív interjú című kiállításának hivatalos megnyitójára tegnap délután került sor a Giardini területén található pavilonban. Gulyás Gábor nemzeti biztos és a NEFMI képviseletében Elekes Botond köszöntője után, a kiállítást Hubertus von Amelunxen, a Branschweigi Művészeti Egyetem elnöke nyitotta meg.
Az eseményen jelen volt két korábbi magyar nemzeti biztos, Fabényi Júlia és Petrányi Zsolt, a 4 éve a legjobb nemzeti pavilonnak megítélt Arany Oroszlán-díjat kiérdemlő képzőművész Andreas Fogarasi és Timár Katalin kurátor, valamint a Kis Varsó művészcsoport, akik szintén pavilonkiállítók voltak.
Az megnyitóra a kortárs művészet olyan jeles képviselői is eljöttek, mint Iris Dresser és Hans D. Christ, a Stuttgart Kunstverein vezetői, Eva Schmidt, a Siegeni Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Wulf Herzogenrath, a Brémai Kunsthalle igazgatója, Johannes Odenthal, a Berlini Művészeti Akadémia programigazgatója, Regina Wyrwoll, a Nam June Paik-díjat alapító NRW Alapítvány képviseletében, Willem Welthoven, a Mediamatic médiaművészeti magazin alapító szerkesztője és tulajdonosa, László Glozer és Sabine Himmelsbach kurátorok, valamint Németh Ilona, Katharina Sieverding, Antoni Muntadas, Stephen Partridge és Marta Minujin képzőművészek.
Az 54. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále hivatalos megnyitója a kiállítás nyitónapján, június 4-én, szombaton 12 órakor lesz. Ekkor adják át az életmű elismerésért járó Arany Oroszlánt, amelyet idén két művész, a Párizsban élő amerikai Sturtevant, valamint az osztrák Franz West vehet át. A holnapi megnyitón fogják szintén kihirdetni, hogy a Hassan Khan által vezetett 5 tagú nemzetközi zsűri kinek ítélte a legjobb nemzeti pavilonnak és a központi kiállítás legjobb művészének járó Arany Oroszlánt, illetve a központi kiállítás legjobb fiatal művészének járó Ezüst Oroszlánt.