Ledényi Attila: Kortárs magángyűjtők: nagy példányszámú, ingyenesen terjesztett füzet a műgyűjtői kultúra bemutatására és népszerűsítésére
Hogyan lépjen ki a kortárs műgyűjtés Magyarországon is a műértők és önmagukat műértőnek mutatók szük világából? Hogyan mutassunk a közvéleménynek jó példát a művészet tiszteletére? Hogyan tegyük vonzóvá a műgyűjtést és követendő példává a gyűjtői tevékenységet? Hogyan érjünk el néhány hét alatt többet a művészet és műgyűjtés szeretetére nevelésben, mint U.G. valószínűleg valaha fog? Ezekre a kérdésekre is választ ad az a röviddel ezelőtt 20 ezer példányban megjelent és internetes verziójában a www.mugyujtok.hu címen is hozzáférhető, az elmúlt hetekben különböző újságok, magazinok, gazdasági napilapok mellékleteként ingyenesen terjesztett kiadvány, amely minden eddiginél szélesebb körben igyekszik felhívni a figyelmet a műgyűjtés jelentőségére elsősorban azzal a céllal, hogy a gyűjtést érdekessé és vonzóvá tegye a közvélemény számára, és ezáltal a kortárs képzőművészek alkotó tevékenységének alapjait erősítse.
A különleges kommunikációs eszközként 2007 májusában a sikerrel végzett művészettámogatási tevékenységéről (pl. „Mesterművek – 400 év francia festészete”, „(M)érték – világhírű magyar fotográfusok”, stb.) ismert EDGE Communications ügynökség szervezésében és a PrintXBudavár Kiadó gondozásában megjelent „Kortárs magángyűjtők” című kiadvány 100 oldal terjedelemben közel 40 jelentős hazai műgyűjtőt mutat be személyes nyilatkozatokra épülő rövid, a széles célcsoport számára is érthetően megfogalmazott cikkekben. A portrékkal és színes műtárgy-reprodukciókkal gazdagon illusztrált kiadvány írásait művészeti szakújságírók készítették, a fényképek Magyarország egyik legelismertebb műtárgyfotósa, Sulyok Miklós munkáját dícsérik, a tervezési és grafikai feladatokat a művészeti kommunikáció területének egyik legtapasztaltabb grafikusa, Zimmermann Zsolt készítette, a bevezetőket a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok főigazgatói, az általános helyzetértékelést Topor Tünde szakíró-szerkesztő írta.
A www.artportal.hu nyitóoldalán röviddel ezelőtt a fenti kiadvánnyal kapcsolatban megjelent, a kiadványt nem bemutatni, hanem hamis és helyenként a személyiségi jogi felelősségre vonást kockáztatóan félrevezető állításokkal eljelentékteleníteni igyekvő Uhl Gabriella nevű szerző írásában a fenti szakembereket dilettánsnak, tudatlannak, hozzá nem értőnek, a szakterületük alapjait nem ismerőnek, felszínesnek minősíti. A sem a publikáció célját, sem pedig a sajátjánál szélesebb körű kommunikáció jelentőségét és erejét nem ismerő vagy értő U.G. otromba és ostobán lekicsinylő megfogalmazásai nem méltóak és alkalmasak arra, hogy írásának bármely részére közvetlen reakció fogalmazódjék meg. Inkább javaslom és felajánlom a téma iránt érdeklődő tisztelt olvasónak, hogy a www.mugyujtok.hu internetes címen tekintse meg a kiadvány tartalmát, vagy jelezze számomra (attila.ledenyi@edge.hu) igényét, és készséggel eljuttatunk hozzá a kiadványból egy példányt. Meggyőződésem, hogy U.G. gondolatainál és indulatainál nagyobb örömet és tartalmat talál majd.
Végezetül érdemes a kiadványhoz írt bevezetőjéből Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója néhány gondolatát idézni: „A ma tiszteletet érdemlő gyűjtői a jövendő nagy múzeumait építik. De vajon ön hány mai gyűjtő nevét és személyét ismeri? Pedig sokan közülük megérdemelnék az ismertséget és megbecsülést! Ezért is örülök, hogy ennek a kiadványnak a létrehozói megörökítik azoknak a személyét, akiknek majd a jövő múzeumlátogatói a műtárgyak fölötti örömüket köszönhetik.” (Ledényi Attila)
Tisztelt Szerkesztőség!
A Kortárs magángyűjtőkről szóló kötetre vonatkozó kritikai megjegyzéseimet fönntartom. Nagyon sajnálom, hogy a kötet főszerkesztője szövegértési problémákkal küszködik. Mivel megjegyzéseim nem a bevezető tanulmányokat író emberekre vonatkozott, hanem a műgyűjtőket bemutató cikkekre. Sulyok műtárgyfotóit pedig kifejezetten dicsértem. Az egész cikk éppen a műgyűjtők mellett íródott, mert aggódva figyelem, hogy nemes szenvedélyük dilettáns kommunikációs ügynökségek játékszere lesz.
Az igénytelen jelzőt pedig továbbra is fönntartom, mivel úgy gondolom, hogy egy kiadvány, amely minden oldalán legalább három helyesírási és rengeteg nyelvhelyességi hibát tartalmaz, nem éppen válik szerzői díszére. (Korrektúrázott példányt szívesen küldök a szerkesztőségbe.) Még ennél is sajnálatosabb, hogy a kiadó fényezésére írt levél önmaga is tartalmaz helyesírási hibát, igazolva a szöveggondozásra való alkalmatlanságot.
(Uhl Gabriella)