A kirakat rendezés alatt című tárlat vásznai úgy viszonyulnak a polgári lakásdekorációs, kereskedelmi festészethez, mint Mapplethorpe erotikus tárgyú fotói a pornóhoz: ki akarják elégíteni azt a funkciót is, de tiltakoznak az ellen, hogy többet ne is várjunk tőlük. A határvonal ott húzódik, ahol a közízlésnek való megfelelés háttérbe szorul egy választott igazsághoz való ragaszkodás mögött.
Bár a galériát installációvá transzformáló elem még éppen csak egy szelídített kompromisszumként hat, attól még sikeresen értelmezi az utca felől érkező látogató számára a vásznakat – átvezetésképpen a bárholból. Az történt ugyanis, hogy mint egy rendezés alatti kirakatot, a helyiség egyik, teljes falat kitöltő ablakát a művész fehér festékkel bemosta. Eltakarva a külvilág felé még bábállapotban lévő, de hamarosan pillangóvá átalakuló, megvásárolandó életérzést. Meg kell torpannunk ahhoz, hogy e bántóan degalerizáló (mindeközben vérbeli galerizáló) gesztusban fölfedezzük az ágon ülő énekesmadár apró, kimaszkolt sziluettjét, amely mégis egyértelművé teszi a galéria-helyzetet. Odabent a fiatal festőnk által már pályája elején megtalált (és korunkra igen jellemző), rétegek alkotta képépítő-elven belül kifejlesztett egyéni megoldásának visszájára fordítását látni. Amint eddig egy, a térmélység illúzióját megnyitó képelem (általában buja növényzet) és az azt el is fedő, de látni is engedő réteg (ha ragaszkodunk a mechanikusan ábrázoló olvasathoz, akkor csipkefüggöny) kettőse alkotta a képek szerkezetét, most e fedő réteg előtérbe került. Így a korábbi munkák – akár szembecsapós képnek is vélhető – ablakszerű élményéhez képest ezek a festmények, ha falra akasztottan jelennek is meg, szembecsapásuk már csak az utcai séta emlékével versenyezhetne. A megfordult tekintet most a kirakatüveg fátyla mögött fölsejlő nemtájat, nembelsőt tárja elénk. Mégis táj, mert a rendezés alatti kirakati díszlet-elemek indokoltan spontán asszemblázsai egyenesen a romantikus tájkompozíciók szerkesztési elvei szerint álltak egybe képeink kedvéért. És belső is, noha a kirakat kontextusából kifolyólag csak annyira, mint amennyire erotikusnak tekinthető egy kukkoldában ülni. Mit véltem a legelöl megpendített igazságnak? A Trash (kb. Hulladék) című vásznon jelenik meg számomra a legtisztábban: az alakuló kirakatban látott szedett-vedettség metaforájává lesz az üres tekintetek mögötti, tákolt egyéniségeknek.
NextArt Galéria
2009. december 11.–2010. február 6.