Hope and Healing: Painting in Italy in a Time of Plague, 1500–1800
Worcester Art Museum
Sokan gondoltuk, hogy elérkezett a világvége, amikor az 1980-as évek elején az AIDS elkezdte megtizedelni barátainkat, szeretőinket. Bizonyos értelemben tényleg eljött akkor a világvége: a korábbi évtizedekre jellemző szexuális szabadság világának vége lett. Amíg a fejlett országokban sikerült lelassítani az AIDS terjedését és pusztítását, a járvány tovább tombol az elmaradott országokban, Afrikában, Dél Amerikában, Ázsiában. Hasonlóan pusztító járványok töbször előfordultak a történelem során. Amikor a tudomány nem tudott segíteni és a politika hallgatott, a vallás és művészetek próbáltak válaszolni a tragédiákra. A Worcester Art Museum kiállítása, „Remény és Gyógyítás: Festészet Olaszországban a pestis idején, 1500-1800 között” olyan dologra vállalkozik, amelyre múzeumi kiállítások csaknem soha: a kereszténység fővonalának magas művészetét inkább a funkció, mint a forma oldaláról mutatja be. A kiállított 35 festményt nem régi mesterművekként, hanem ikonokként, az imádat tárgyaiként, meditációs objektumokként kezeli. A kiállítás azt sugallja, hogy a műveket ne doktrinális, vagy szociopolitikai, hanem egzisztenciális perspektívából szemléljük, a hívő szemein át, akinek egy Szűz Máriát ábrázoló kép előbb erkölcsi tanulságot és érzelmi eseményt jelent, mielőtt azzal törődne, hogy a képet vajon Tiepolo, vagy Tintoretto festette-e.