Szinte hihetetlen, de – sajnos – igaz: még a festőfejedelemmé
kikiáltott Munkácsy vagy a rajz-királynak tartott Zichy tanulmányai is
visszamaradtak a Dorotheum legutóbbi bécsi aukcióin. Előbbitől Árpád
fejedelem lovas figurájának 1893-as ceruzarajza a Honfoglalás sokalakos
kompozíciójához (1.200-1.500 eurós sávban), utóbbitól három orosz
vásári árusról készült 1953-as akverell (1.500-1.800 € között) nem
kellett senkinek.
Egyébként közel félezer tétel került kalapács alá október 27-én a császárvárosban és ebből fél tucatnyi magyar szerző vagy téma akadt, ami – egyetlen kivétellel – mind pártában maradt. A kellemessel kezdve, August von Pettenkofen: Kislány a baromfiudvaron című szénrajza fedőfehérrel 800-1.000 eurós sávjából indítva 875 eurónál cserélt tulajdonost. De már a szolnoki festőtelep egyik alapító tagjának számító, osztrák arisztokrata származású katonatiszt-festőművésztől sem kellett senkinek a Kőkerítés kiszáradt fával című akvarell (4.000-5.000 eurós becsértéken), pedig hátoldalán hagyatéki pecsét bizonyította eredetiségét. Ugyanez lett a sorsa Rudolf von Alt túl magasra tartott (20.000-25.000 €) 1865-ös herkulesfürdői akvarelljének vagy a másik rangidős bécsi mester, Thomas Ender azonos technikájú lapjának a Vaskapu látványával, a Duna orsovai szakaszáról, pedig ezt igazán jutányos áron kínálták (potom 1.500-2.000 között). Ugyanennyiért vesztegették Tornai Gyula egzotikus keleti képei közül egy afrikai nő 1902-es pasztell mellképét – mindhiába, végül a temesvári Hirémi-Hirschl Adolf fekete-fehér krétarajza egy űlő nő drapériás alakjáról 4.000-5.000 eurós sávban sem lelt új gazdára.
A 19. századi kismesterek olaj- vagy vízfestményei terén is azonos volt a helyzet november 6-án, ahol tucatnyi hazai vonatkozású tételből szintén egyetlenegyet értékesítettek. Ez a kivétel Neogrády Antal erdei tisztást megörökítő Téli napsütése volt, amelyet 3.600-4.200 eurós sávja fölött valamivel, 4.500-ért ütöttek le. Nem emelkedett tárcsa a magasba a pesti Gergely Imre olajjal fára festett Virágpiacáért (1.000-1.200), Pállya Celesztin azonos technikájú Zöldségvásáráért (1.200-1.500), a Felvidékről bajor földre települt Kern Ármin: Vadkereskedő (2.600-3.400) vagy A jó szakács (2.400-3.000) jellegzetes zsánerfiguráiért. Túl magasra szabták az árát (7.000-8.000 €) Cserna Károly: Kairói mecset a bazárral című vásznának éppúgy, mint Bruck Lajos: Kolostorbelső fiatal olvasó kapucinussal életképének (3.000-3.500 €) vagy Szánthó Mária: Űlő női aktjának (2.800-3.200 €). A Kis-Tapolcsányból Bécsbe került Wiesenthal Ferenc olajjal fára festett Tuniszi utcája (1.400-1.600) sem tartozik manapság a keresettek közé, a külföldi kortársak magyaros témái sorából pedig a bécsi Joseph Wolfram olaj-karton Erdélyi cigánycsaládja tábortűznél (1.000-1.400) és a Párizsban kibontakozott osztrák Otto von Thoren: Pusztai pásztor marhákkal és birkákkal című vászna (2.600-3.000) sem bizonyult kelendőnek.
Minden magyaros tétel sikeres volt viszont a Dorotheum október 11-i varia-árverésén, amikor a vegyes régiségek közel félezres tömkelegéből válogathattak a licitálók. Egy 1746-os datálású habán söröskorsó vadászábrázolással és florális dekorral 1.800-2.500 eurós értéksávjában, 2.250-ért ment el. Egy 1760-75 közötti, három szintes holicsi fajansz asztaldísz voluta-lábakon, kagyló alakú tálkákkal, tarka virágmustrával azonos sávból 2.375-ig araszolt. Egy fél méteres átmérőjű Zsolnay-dísztányér 1880 tájáról, szecessziós családábrázolással, T.J.M. monogrammal 500-800 eurós elvárása felső határának is a dupláját hozta (1.625 €). Egy másik hasonló, de kisebb társa orientális páva, virág és rovar mintával 250-350-ről lépdelt kétszeresére (688 €), egy azonos jelzésű füles váza pedig tarkabarka és arany florális mustrával 400-550 eurós saccolt ára helyett 875-ig meg sem állott. Ezekhez illő fedeles kávéskannát és cukortartót, virágok közt röpködő madarakkal, 350-450 eurós sávja alatt indítva, kereken 300-ért ütöttek le. Végül egy 19 darabból álló étkészlet, ugyanattól a kéztől színes virágokkal és lepkékkel telepingálva, 450-500 eurós sávjának alsó határán lelt új tulajdonosra.