• A Marseille 2013 projekt nagy dobása
• Tiszta építészeti megoldások
• A Mediterrán térség legnagyobbja
• Komoly múzeumi vállalások
• Számos, egyelőre kihasználatlan lehetőség

A dél-francia multikulturális város életét nagyban meghatározza a mediterrán térségben betöltött szerepe, az, hogy kapocs Franciaország és az észak-afrikai országok, főként Algéria között. A marseille-i projekt fő hívógondolata az euro-mediterrán régió sokoldalú és átfogó megjelenítése. Ez jól illeszkedik Nicolas Sarközy korábbi elnök nagyszabású törekvéseihez, hogy Franciaország – főleg Németországgal és kontinentális pozíciójával szemben – vezető szerepet játsszon a Földközi-tenger térségét felölelő Mediterrán Unió megalakításában (aminek végül Barcelona lett a központja).

A Marseille 2013 Európai Kulturális Főváros projekt egyik legnagyobb dobásának szánták a június 7-én megnyílt Musée des civilisations de l’Europe et de la Méditerranée-t (Az Európai és Mediterrán Civilizációk Múzeuma – röviden: MuCEM). A múzeum ambiciózus céljára már igen összetett neve is utal: megpróbálja minden oldalról megközelíteni és bemutatni az európai kultúrára mélyen ható mediterrán civilizáció(k) kultúrtörténetét. Az intézmény vállalása szerint, modern múzeumként interdiszciplináris társadalomtudományi megközelítést alkalmaz: működésében az antropológia, a szociológia, a politikatudomány, a történelem, a régészet és a művészettörténet egyaránt megjelenik. A gyűjtemény fejlesztése, illetve a múzeum minden megnyilatkozása (a kiállításoktól, kiadványoktól kezdve a vitákon keresztül az előadásokig, fesztiválokig) a földrajzilag behatárolt, környezetére nagy hatást gyakoroló régióra és annak történetére, társadalmára reflektál. A térségre koncentráló legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményt hozták tehát létre Marseille-ben. A három egységből álló, összesen 20 ezer nm-es intézmény több párizsi gyűjteményt is megörökölt, így – a szakma komoly tiltakozása ellenére – a renoválásra bezárt és újragondolás alatt álló patinás Musée de l’Homme egy jelentős kollekcióját is.

Az intézmény névválasztásával az illetékesek próbáltak elővigyázatosabbak lenni, mint a Párizsban  2006-ban felavatott Afrikai, Ázsiai, Óceániai, Amerikai Művészetek és Civilizációk Múzeuma esetében, amelyet később a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért ‒ az annak helyet adó rakpartról ‒ Quai Branlyra kereszteltek át. Marseille-ben is igyekeztek tágan hagyni a múzeum meghatározását, egyben elejét venni az arra vonatkozó különböző történészi, kultúrtörténeti vitáknak, hogy a mediterrán világ miként hat az európai kultúrára, illetve hogy egységes vagy összetett kultúrá(k)ról, civilizáció(k)ról beszélhetünk-e? Így maradt a többes szám, valamint az egymás mellé helyezett Európa és a Földközi-tenger térsége ‒ szerencsére mindez egy jól megjegyezhető rövidítésbe, a MuCEM-be tömörítve.

Az intézmény dicséretesen sokoldalú szeretne lenni: egy olyan aktív hely, amely az összefüggéseket és hatásokat kívánja megértetni és azokkal kapcsolatban vitákra sarkallni, s ahol a különböző történelmi, földrajzi és művészeti események, hatások összekapcsolhatók. A nemes törekvés megvalósulásához azonban még nem látni pontosan a koncepciót. Vállalásában az intézmény olyan széleskörű megközelítéssel szeretne hozzányúlni földrajzi területéhez, amely figyelembe veszi a földrajzi és környezeti adottságokat ugyanúgy, mint „a világ kortárs kérdéseit”: a környezetvédelmet, az emberi jogokat, a másokhoz való viszonyt. A múzeum globálisan kíván nevelni, legalábbis a Mediterrán-medencén belül. A mikortörténelmet előtérbe helyező francia Annales iskola képviselői szerint a múzeum jó példája lehetne e társadalomtörténeti, -történészi megközelítéseknek, ám – valószínűleg innen a fő kritikai él – kihagyták őket a múzeum tervezéséből, így az iskola egyik meghatározó alakja, a mediterrán térségről nagyszabású monográfiát publikáló Fernand Braudel neve is kimaradt a tárlatokból.

A múzeum két állandó kiállítással és három időszakos tárlattal nyitott. Az egyik, bevallottan fél-állandónak szánt tárlat kellene hogy meghatározza az intézmény fő irányát, ezzel szemben nem sikerült túllépnie a kronologikus történeti áttekintésen, ráadásul – a kritikusok szerint – túlságosan egyoldalúan úgy mutatja be a Mediterrán-medencét, mint minden civilizáció és kultúra bölcsőjét, anélkül, hogy azt globális kontextusba helyezné. A múzeum másik állandó tárlata a szabadidő, a szórakozás és az ünnepek szerepét mutatja be, amely igazi mikrotörténeti téma, ám itt is elmarad a mélyebb elemzés.

Az időszaki tárlatok fő kérdésköreit a múzeum három területre próbálja szűkíteni: az emlékekre, a kortárs kultúra és a valahová tartozás kérdésére, valamint a művészeti és szellemi életre. A nyitáskor A fekete és a kék – mediterrán álom című átfogó – és ismét egy kicsit parttalan – képzőművészeti tárlat mellett egy irodalmi, valamint az izgalmas kísérletnek tűnő A nemek kavalkádja: nőnem – hímnem a Földközi-tenger térségében című kiállítás fogadta az érdeklődőket. Ez utóbbi jól reprezentálja a kortárs kultúra és a valahová tartozás kérdéskörét, de szintén gyengének tűnik a mediterrán kapocs. Mind ez, mind pedig az emlékek kutatása, feldolgozása kurrens, számos színes lehetőséget magában rejtő kérdéskör lehet, s ha jól kihasználják, a jövőben igen izgalmas múzeumi kísérletek színhelyévé válhat a MuCEM.

Az intézmény három helyszínen működik: a most épült úgynevezett J4 épületben (mely nevét az őt befogadó kikötői mólóról kapta), a Saint-Jean erődben 13 éve megnyílt és a múzeum előképének tekinthető kiállítótérben (a kettő között gyalogoshíddal), illetve egy távolabbi helyszínen, a rendező pályaudvar vágányai mellett helyet kapott archívum- és dokumentációs központban.

 

Az építészetileg igen pozitív kritikát kapott új J4 tömböt az algériai születésű, olasz származású és Marseille-ben tanult Rudy Riccotti tervezte, akinek nem ez az első múzeumépülete. A legfőbb építészeti motívum a hídteremtés volt, ami szimbolikus gondolatként az egész projekten végigvonul: az épületen és környezetében nagyon tisztán megjelenik, a múzeumi koncepcióban egyelőre csak ötletszerűen. Az épület a régi kikötő rehabilitálásának központi eleme lett, és szépen teremt kapcsolatot a 12. századi Saint-Jean erőddel. Az új tömb hidegen high-tech, ugyanakkor kellőképpen visszafogott, anyaghasználatában maximálisan 21. századi, mégsem ugrik ki középkori környezetéből, felső szintjén pedig híd létesült, ami összeköti az erőddel. A hatalmas üvegtömböt kellőképpen árnyékolja és „megszelídíti” az észak-afrikai, mór mintákkal is operáló acél csipkézet, ami az épület egyes homlokzati felületeit bevonja. Az acél szürkeségét, a tenger és az ég kékségét visszatükröző üvegfelületet tökéletesen egészíti ki a mindhárom elemet ‒ az erődöt, a J4-et és az őket összekötő hidat ‒ egybeolvasztó éjszakai kék világítás.

Marseille központja nemrég még klasszikus balkáni képet festett: a Párizsból 3 óra alatt a városba száguldó vasúti utazót a pályaudvarról kilépve a földön, pokrócon ülő árusok sora, szemétkupac és kosz fogadta. A város, ami eddig leginkább a társadalmi konfliktusokról, rendszeres sztrájkokról, drogproblémákról híresült el, most kulturális beruházásaival, megújuló központjával szeretne felkerülni az ország turisztikai térképére. Ebben kardinális, és ha jól tervezik, sikeres szerep juthat az egyelőre még csak a helyét kereső MuCEM-nek, amelyben sokkal több lehetőség rejlik, mint amit eddig sikerült kihasználni.

Képek: Wikipedia