Születésének 125 évfordulóján Egry József (1883–1951) életművéből kéttucatnyi alkotást kölcsönzött a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, A fény című emlékkiállítás két kurátora – Gopcsa Katalin és Bretus Imre – pedig nagyjából ugyanennyi kortárs képzőművészt kért fel, részben az oeuvre előtti tisztelgésre, részben a fény jelenségének festői interpretálására.

Az Istenhegyi út 40/A alatti Volksbank Galériában március 15-éig (pontosan a festő születésnapjáig) látogatható csoportos bemutató rendezői már a tartalmas katalógus előszavában bevállalják a szelekció szubjektivitását, a tárlatkrónikás pedig ezt csak tovább folytatja néhány ízelítő példa kiragadásával. „A Balaton festőjének” most Budapesten vendégeskedő képei közül is csak egyetlenegyet emelnék ki ezúttal, mégpedig az 1940-es olaj-vászon Szivárványt. Ez emlékeztet ugyanis arra a pár évvel ezelőtti, feledhetetlen élményemre, amikor egy hirtelen támadt, félelmetes vihar ugyanolyan váratlan elvonulása után a keszthelyi öböl toronyszállójának erkélyéről életemben először (és mindmáig utoljára) láttam teljes félkörívű páros szivárványt…

A részvételre felkért rangidős mesterek közül kettő már csak post mortem szerepelhet. Pleidell János hagyatékának örökösei a 2006-os Fényünnepet választották a tematikus seregszemlére, amelyen vitorlások húznak el a parton várakozó emberek előtt és mintha lampionok lebegnének a nappali égbolton. Újváry Lajos özvegye az azonos évben olajtemperával készült Vihar utánt adta kölcsön, amely fél négyzetméteresnél csak alig nagyobb mérete ellenére is monumentális hatású. A hetvenhét esztendős Gerzson Pál tavalyi olaj-vászon Fényritmusának vibráló koloritja és absztrakt dekorativitása fiataloknak is becsületére váló életerőről és dinamikáról tesz tanubizonyságot, mint a sokévi szigligeti nyaralások kései és összegző szublimációja. A legifjabb szereplő a harmincat éppencsak betöltött László Dániel, aki – paradox módon – tudatosan nyúl vissza a plein air piktúra eszközeihez és tavalyi Tükörfények című vásznán „neo-konzervatív” módon örökíti meg a parti kivilágítás megkettőződését a víz felszínén.
A korosztályok szerinti két véglet között ott sorakoznak a köztes nemzedékek képviselői, a lehető legkülönfélébb témaválasztásokkal, stílusokkal, technikai eljárásokkal és alapanyagokkal. Miközben az ötvenes Szotyori László is a nagybányai hagyományok továbbfejlesztője, általában nappal is borongós mediterrán tájai, vagy sejtelmes holdsütésben fürdő szoborparkjai után most szinte északi sarki sugárkoszorú árad a ciprussorokra A fény tavalyi vásznán. A vele nagyjából egyidős Kőnig Frigyes azonos technikával született Időpontjai tizenkét kazettában és okker-kobaltkék kontrasztokkal taglalt, mértanian elvont „variációk azonos témára”. Hasonló színellentétekben szőtte kederből Hommage á Egry elnevezésű textíliáját a hatvanas Kubinyi Anna, akinek markánsan egyéni releifjei a hullámtarajokat és dombvonulatokat szimbolizálják. Az évtizeddel idősebb, de fáradhatatlanul kísérletező kedvű Csáji Attila Fénykalligráfiáknak keresztelte el 1987-88-as datálású transzmissziós hologram triptichonját. Szokásához híven színes fotókat manipulál tavalyi, két részes Fénytöretein is a negyvenes éveinek derekán járó Eperjesi Ágnes és ezzel valóban a szivárvány színskáláján játszó effektusokat ér el, míg az évtizeddel fiatalabb Baglyas Erika: Brevi Manu című, zenével kísért videoinstallációján a lét-nemlét határának ezoterikus titkait feszegeti modernizált „Charon ladikja” révén. Talán az eddigiekből is kitűnik: a megközelítések sokfélesége vitathatatlan ezen a kötetlen emlékkiállításon.