Negyvennyolc év után egy Douglas Gordon és egy Anselm Kiefer szóló show-val búcsúzik a párizsi galériás szcénától Yvon Lambert. Amikor indult, a „trendi” galériák pop-artot árultak, őt azonban sohasem érdekelte a mainstream; művészkörét a geometrikus absztrakció, a minimalizmus és a concept art képviselőiből állította össze.
Olyan művészeket tett naggyá, mint Sol LeWitt, Robert Ryman, Niele Toroni, Daniel Buren és Richard Long, később Miquel Barceló, Robert Combas, Nan Goldin és Candida Höfer, legutóbbi felfedezettjei közé pedig – mások mellett – Markus Schinwald, Mounir Fatmi és Stefan Brüggemann tartozik. Miközben Párizshoz mindvégig hű maradt – a Galerie Yvon Lambert csak helységet váltott többször, mielőtt a Pompidou Központ közelébe költözött –, 2003-11 között kipróbálta magát New Yorkban is.
Yvon Lambert. Forrás: Artnet.fr
Júliusban a Frankfurter Allgemeine Zeitung párizsi tudósítójának öntötte ki a lelkét: szavaiból kiderül, hogy nem magas kora készteti a visszavonulásra, hiszen a piacon továbbra is jelen lesz; másik szerelmével, a bibliofil kiadványokkal foglalkozó antikváriumot nyit. És persze több ideje jut saját gyűjteményének gondozására, mely 2000-ben önálló múzeumot kapott Avignonban. (Az általa preferált művészeti irányzatok legkiválóbb nemzetközi képviselőinek csaknem 600 munkájából álló kollekcióját Lambert három éve a francia államnak ajándékozta.) Az időközben Avignon egyik fontos turista-mágnesévé vált Collection Lambert bővítése éppen most van napirenden.
A világszerte ismert és elismert galériás visszavonulásának fő okát a műkereskedelemben az elmúlt évtizedekben végbement változások jelentik. Lambert a „klasszikus” galériások azon nemzedékéhez tartozik, aki, bár felismerte a művészeti vásárok és az internet feltartóztathatatlanul növekvő szerepét és él is az azok nyújtotta lehetőségekkel, egy műkereskedő munkája fő színterének ma is a galériát, alapvető eszközének pedig művészei évtizedeken át tartó „felépítését”, sorsuk folyamatos nyomon követését, illetve a gyűjtőkkel gondosan ápolt személyes kapcsolatot tekinti.
Nem örül különösebben a művészeti tanácsadók megjelenésének sem, őket „szomorú amerikai találmánynak” tartja, ami másodlagossá teszi a galerista szerepét a gyűjtővel való kapcsolatban. Zavarja, hogy a mai műtárgyvásárlók nagy része kizárólag befektetési szempontokat mérlegel és a galériást pénzügyi tanácsadónak tekinti. „Akinek befektetési tanácsra van szüksége, azt a bankba küldöm” – mondja az interjúban. Nehezen emészti meg az árak robbanásszerű emelkedését, különösen a fiatal művészek esetében. „Extrém és egészségtelen”, ami zajlik, mondja és nagyon sok lufi kipukkanására számít a következő években. A megagalériákat szerinte ez a jelenség nem zavarja, hiszen ők maguk is a haszonélvezők közé tartoznak. Tudomásul veszi, de nem örül annak sem, hogy Párizs már régen elvesztette vezető pozícióját a nemzetközi műkereskedelemben. Amiről változatlan lelkesedéssel beszél, az a művészet maga és azon belül is örök szerelme, a concept art. Ez a fajta művészet mindig alapvető fontosságú marad, vallja, mert a legtakarékosabban bánik az eszközökkel – immateriális művészet, ami tele van poézissel. És minden negatív tapasztalata ellenére Lambert biztos abban is, hogy a galériák a következő évtizedekben is a műkereskedelem legfontosabb szereplői maradnak, hiszen közösségi térként is funkcionálnak, ingyenesen látogathatóak és sokakhoz hozzák közel a kortárs művészetet. Nincs más intézmény, ami ezeket a funkciókat együtt folyamatosan ellátná; e tekintetben az internet, vagy a művészeti vásárok éppúgy nem versenyezhetnek velük mint az aukciósházak és a múzeumok.
A Galerie Yvon Lambert Párizsban. Forrás: yvon-lambert.com