A képi perspektíva-játékok egyike az anamorfózis, közülük is talán a legismertebb a szigorú perspektíva-szabályok alapján torzított koponya Holbein Követek című 1533-ban készített festményén. Az anamorfózis jelentése egyébként ’átalakulás, átalakítás’, és olyan alakot jelöl, amely első ránézésre (majdnem) teljesen felismerhetetlen, de van egy bizonyos nézőpont, ahonnét felismerhetővé áll össze. (Állítólag Holbein festményét az egyik követ, Jean de Dinteville kastélyában olyan felületre helyezték, amelyhez viszonyítva volt egy olyan nézőpont, ahol felismerhetővé vált a kép előterében titokzatosan lebegő ’valami’.)
Az arányosság és valósághűség kapcsolatának problematikáját az európai művészettörténetben nemcsak a képzőművészeti ábrázolások mutatják, hanem a hozzájuk kapcsolódó elméleti művek és kutatások is. Ilyen például Carlo Crivelli graticolája (perspektívahálója) 1486-ból, Dürer A mérés tankönyve című munkája (1525), amely a rajzhálót és használatát is bemutatja; jelentős mű Witelo Optikája (1572), amelyből Velázqueznek is volt egy példánya, és amely a XI. századi arab tudós Althaza ismereteire támaszkodott, aki a fényt misztikus szubsztanciának tartotta. William Hogarth Abszurd perspektívák (1754) című könyvében pedig a tökéletes szem(meg)tévesztő ábrázolások és játékok titkaiba pillanthat be a néző és (egyben) az olvasó.
A festészet mellett a fotográfia talán még érzékenyebben tud reagálni a fények és az arányok játékára. Eszköztára – a különféle lencsék, optikák, stb. – lehetővé teszi, persze csak az invenciózus fotós számára, a legmeghökkentőbb ábrázolásokat is. André Kertész 1933-ban készítette különleges tükrök és beállításaik segítségével a Distortion/Torzulások című fotósorozatát, amelyen arányaiban hosszítottan elmozdított formában ábrázolta a női testet. A végtagok, a fej megnyújtása-elvékonyítása, illetve bizonyos pontokon kidagadása – az anyagiságot tagadó – hihetetlen, lebegő formává változtatta a fotókon a testet. Ezeken a ’totális torzókon’ áttűnnek a szecesszió formái de az avantgárd absztrakciója is, mintegy a két teljesen különbözőnek tekintett korszak összefoglalóját és érintkezési pontjait is megmutatva
Havadtőy Sámuel erre a fotósorozatra reflektál, és pársorozatát hozza létre, amennyiben ő a férfitestet fotografálja bizarr perspektívákban André Kertész módszerét alkalmazva (olyannyira, hogy a fotók készítésénél használt tükrök egyike is Kertész tulajdonában és használatában volt.) Ennyit a technikáról.
A nézőt azonban inkább az érdekelheti – azon felül, hogy érzékeli a két sorozat egybevágását, líraiságát, fehér-fekete-szürke letisztultságát -, hogy milyen aktualitása lehet, van ennek a kettős kiállításának, és miben rejlik tagadhatatlanul erős hatása.
Azt gondolom, hogy több mindent is megmozdít ez a két egymásnak válaszoló fotósorozat. Egyrészt nagyon jó, hogy láthatjuk André Kertésznek ezeket a sokat hivatkozott, mégis nem eléggé ismert fotóit; arról is meggyőz, hogy ugyanolyan friss alkotások, mint amilyen 1933-ban lehettek, Havadtőy Sámuel a szemünk elé helyezi és – saját (szellemi-intellektuális) ’perspektívájából’ újra láttatja, átgondolja és átgondoltatja velünk, befogadókkal is. A szellemesen torzított, a groteszk és a tragikum határán egyensúlyozó ’megőrző felülírás’ kihívó nézőpontváltozásra szólít a testet műviesre és műviesen agyonszépítő esztétizálás korában. A befogadó elgondolkodhat: akkor valójában mi is, melyik is a torz/ulás? A szépséget a bizarr perspektívában is megőrző fotók vagy az élő testet húsba avatkozással szépíteni akaró kor(szellem)? …
A kiállítás felidézheti Susan Sontag elgondolását is a kamera férfias voltáról és agresszivitásáról. Igen, a kamera, a tükrök, a fotográfus mélyen és szinte újrateremtően avatkozik be(le) az emberi testfelfogásunkba a torzítások révén, mégis … a beavatkozás eredménye, a két fotósorozat-mutatta test-ábrázolás minősége távol áll attól, hogy az erőszak bármilyen jelét is magán hordja. A legjobb és legrejtélyesebb értelemben szép fotósorozatokat látunk Havadtőy Sámuel Hommage à André Kertész című kiállításán. Lehetséges, hogy Althaza igazat írt: a fény misztikus szubsztancia. De ez a lényegisége csak akkor tárul(kozhat) fel, ha hiteles a fénnyel-írás.
Hommage à André Kertész – Havadtőy Sámuel kiállítása
(Erdész-Makláry Galériában Budapest, 2009. február 12.-március 7.)