Ismét egymásnak esett a
kommunizmus és a kapitalizmus a képzőművészet széles mezején. A Műcsarnok
jelölőbizottsága nem bírt magával, ahelyett hogy csupa egyetemes szimbólumokban
utazó, vérprofi konceptuális művészt kért volna fel az Aviva-díjra,
beválasztott pár antikapitalista vörösgárdistát is.
Az időzített bomba még a kiállítás szeptemberi megnyitója
előtt robbant: a honi posztmarxista szcéna újsütetű fenegyereke, Mécs Miklós
visszadobta mandátumát, az eseményt kínos pónilóversenynek titulálta és
kivonult, mint a Szecesszió. Hiába, Magyarországon még mindig nem sikerült
kiépíteni a fejlett nyugati demokráciák jellegzetesen rétegelt, piaci alapú, de
a legvadabb politikai szubkultúrákat is magába foglaló rendszerét. Várhatjuk,
hogy a Műcsarnokkal frigyre lépő Aviva életbiztosító mikor unja meg a tőkedöntő
performaszokat és dobja majd be a törülközőt. Mennyivel egyszerűbb helyzetben
volt annak idején a Strabag, kényelmesen rátelepedett a festészeti boomra,
egyszerre elégítve ki a szakértők, a galeristák és a képeket végül nézni
kényszerülő irodisták igényeit. Az Aviva persze csak szponzorál, nem is nagyon
tudna mit kezdeni a kiszuperált játékgéppel, a ház méretű faépítménnyel, a
magányosan kattogó diavetítőkkel és a betonból öntött tűzoltóruhával. Amik
azért jutottak neki, mert a gazdasági válság az ismét megelevenedő
posztmarxizmus vitorlájába fújja a szelet. A jólnevelt egyendiskurzusban ezt
nevezik társadalmilag elkötelezett, kritikai művészetnek, pedig valójában nem
más, mint a jó öreg Marx bölcsességeinek rosszkedvű szkepszissel teli
dekonstruálása, leöntve egy ki modernizmus nosztalgiával. Hit nélküli utópisták
és enervált forradalmárok morfondíroznak a workshopokban, utómunkálatokat
végezve a nagy álmodozók életművén. Kaszás Tamás például faliújságon állította
ki a Szovjetunió volt tagköztársaságainak címereiből összeollózott
műtárgyegyüttesét. A kényes jelképeket kivágta, a tömött koszorúkból, vörös
szalagokból és felkelő napokból pedig változó címerpajzsokat animált, a
beszennyezett eszme letisztogatott szimbólumait. Egy aktivista Kassák-portréból
stencilt szerkesztett, majd használt bútorlapokból megépítette az orosz
konstruktivista építészfantaszta, Csernyikov egyik tervét. Az utopisztikus
épülethajó polcait telerakta a Műcsarnok irodáiból kölcsönzött cserepes
virágokkal, figyelmeztetve a bolsevik gépezetből kifelejtett ökoszemléletre. Az
új idea: bútorlapból épített csillagromboló, fikusszal és anyósnyelvvel. Egy
másik jelölt, Csákány István sokkal szkeptikusabb. Zsolnán állította fel
önműködő emlékművét, egy sajátmagáról mintázott szobrot, ami az ég felé tart
egy méretes napenergia-panelt. Az így nyert energia működteti a figura
talapzatát képező elrozsdásodott, húsz méteres köztéri lámpát. A reflektor
fénye éjszakánként bevilágítja a szlovákiai város túlméretezett és elhagyott
felüljáróját, amit a szocializmus alatt álmodtak meg a helyi ipari központ
számára. A tárlat mellesleg látványos és izgalmas, Kokesch Ádám jól ismert
non-figuratív talált tárgyaival indul: tapadókorongos festékhenger-lehúzó rács,
nagyítólencse alá helyezett enteriőrfotók, hátoldalukon megfestett
plexilapocskák. Benczúr Emese is hozza a szokott formát. Műveit érzéki
konceptualistának szokták nevezni, mert életbölcseleteket csomagol dizájnos
formába. Találd meg a helyedet – olvasható ki a magasba kifeszített
acélsodronyokra lógatott műanyaglapokból, ha a vállalkozó szellemű látogató
felkapaszkodik a terem végébe installált teniszbírói székbe. A Kis Varsó
régebbi munkákat hozott, a Műcsarnok végében ott áll a 12 kisfiúból álló,
realista tornasor, meg egy Márvány utcai épülethomlokzatról levett, 1:1-es
arányú lenyomat. A Mécs Miklós helyére beválasztott Uglár Csaba elkészítette
elődje vallatószobáját és ismét „piacra dobta” saját bankóit. Uglár ugyanis
Social néven kibocsátotta személyre szabott papírpénzét, amit nála lehet
beváltani műalkotásra. Gyorsan és szimbolikusan lépett, mikor jött a válság:
aprópénzre váltotta a tehetségét. A rendesen megrajzolt bankjegyek mellé
árfolyamtáblázatot is mellékelt, hiszen a kapitalizmust lehet szellemesen is
bírálni.