Nemrég értesültünk, hogy elhunyt Thury Levente.
„Levente azon kevesek közé tartozott, akikkel lehetett a szó klasszikus értelmében társalogni. Áradt belőle a nyugalom. Volt ereje kivárni az időt. Tudta, hogy az idő nem akadály, amelyet – ahogy a mai kor képzeli – ki kell iktatnunk dolgainkból, hogy hamarabb odaérjünk (hova is?), hanem olyasvalami, ami titokzatos módon a dolgok lényegében él. Amit nem jár át az idő, az nincs. Vele a beszélgetés gyakran órák hosszat folyt, elengedetten, természetesen, és egy pillanatig sem éreztem – remélem, ő se –, hogy leülne, kiüresedne. Gondolkodása platonikus volt: a legegyszerűbb, hétköznapi megfigyelésekből építkezett, de mindig azok magasabb értelmét, jelentőségét fürkészte. Médium volt: föld és ég között közlekedett, ingajáratban. 
És gólemkészítő volt: sárból építkezett. A gólem – tudjuk a legendából – előbb-utóbb elindul. Ezek a gólemek elindultak bennünk. Nem azért, amiért ősük, hogy elpusztítsák a világot, hanem hogy figyelmeztessék a bennünk lakozó gólemet: álljon meg a menet! …” (Végh Attila)