Sperone Westwater Gallery, West Village, New York
Malcolm Morley visszatért a fotorealizmushoz, a stílushoz, amelyet a Pop Art-ból vont ki az 1960-as évek közepén (mint azt Gerhard Richter, Robert Bechtle, Richard Artschwager és Vija Celmins is tette). Morley nem szerette a fotorealizmus elnevezést, inkább a szuperrealizmust, vagy hűség-festészet kifejezéseket használta műveivel kapcsolatban. A most bemutatott képek Morley standardjához képest apróságok, de továbbra is bizonyítják, hogy a hűség, ha elég messzire visszük, valami mássá változik.Malcolm Morley művészete mindig nyomatékosította a valóság, a festészet művészete és a szemlélés aktusa közötti feszültséget. Korai munkái alapjául óceánjárókról készített képeslap-fényképek szolgáltak. A fényképeket négyszögekre bontva másolta le. A rácsszerkezet meggyőződését reflektálta: a festmény, amely nem halucináltat, nem festmény. Az 1970-es évektől Morley munkái még halucináltabbak lettek, ahogy stílusába olvasztotta a szürrealizmust, expresszionizmust és az illusztrációs művészetet is. Felszínei megvastagodtak, vásznai kezdtek eltérni a megszokott négyszögletű formától. Témái közé felvette a vonatszerencsétlenségeket, dzsungeleket, első világháborús légicsatákat. Új művei, noha a korábbiaknál visszafogottabbak, még mindig tele vannak akcióval. Alapjaikként sportesemények, balesetek újság-fényképei szolgálnak. Bennük az erőszakos, dinamikus események szépséggel, részletes kidolgozással, a festett, rejtetten behálózott felületek csendjével konfrontálódnak.