Dél-Franciaországban, a Cannes-tól alig tíz kilométerre fekvő Mouan-Sartoux-ban új múzeumot avatnak, és ezzel a többnyire Cannes-ban élő művésznek, Gottfried Honeggernek több éves álma valósul meg. A már 1990 óta működő Espace de l’Art Concret új épülettel bővült, hogy helyet adjon a Franciaországnak adományozott, zömmel az Art Concret körébe tartozó alkotásokat magában foglaló Albers-Honegger gyűjteménynek. Sybil Albers és Gottfried Honegger 1990-ben mintegy kétszárnyolcvan alkotást helyezett letétbe, és állított ki a városka XVI-ik században épült kastélyában, ezzel megvetve a vidék egyik legaktívabb művészeti központjának az alapját. Honegger célja nem csak az alkotások egyszerű bemutatása volt, hanem azzal párhuzamosan az esztétikai nevelés is, ezért tartotta fontosnak a művészeti központ keretén belül működő gyerek-atelier létrehozását. Az 2000-ben letétbe helyezett gyűjteményt, az évek során újabb művekkel kibővítve, Sybil Albers és Gottfried Honegger végleg a francia államnak ajándékozta, és ezek a most elkészült új épületben kapnak helyet. Az 1917-ben, Zürichben született Gottfried Honegger grafikusként kezdte pályafutását, amit feladva, festészettel, szobrászattal kezdett foglalkozni. 1951-ben végleg szakított a figuratív ábrázolással, és azóta – eszközeit minimálisra redukálva – többnyire geometriai formákból álló, gyakran monokróm alkotásokat készít. Az új múzeumban egy kisebb, önálló teremben láthatók különböző korszakainak munkái, és ugyancsak különterem szolgál Aurélie Nemours alkotásainak bemutatására is. A művésznőt szoros barátság fűzi Honeggerhez, és baráti gesztusként huszonkilenc, 1953 és 1992 között készült alkotását ajándékozta oda a most már állami tulajdont képező Donation Albers-Honegger-nak. A többi teremben Max Bill, Manfred Mohr, Jean Arp, Marcelle Cahn, Meret Oppenheim művei mellett Yves Klein, Gunther Umberg és Bernard Aubertin monokrómjai, Joseph Beuys, Karin Sander, André Cadéré, Jean-Pierre Bertrand konceptuális alkotásai, Günther Uecker, François Morellet, Jean Gorin reliefjei láthatók, hogy csak néhány nevet említsünk a gyűjteményben szerepelő százhatvanöt művész közül.