Nemcsak a hivatalos ódákat zengő alkotók életében kulcsfontosságú a kenyéradó gazda. A járatlan utakat kereső modern művészek kalandos életében talán még fontosabb szerep jut a hasonlóan gondolkodó, mégis vaskos pénztárcájú mecénásoknak. Ilyen katalizátora volt a klasszikus avantgárd föld alá kényszerített helyi iskoláinak az ötvenes-hatvanas-hetvenes években az elhivatott tüdőgyógyász, Dr. Levendel László.
A munkatáborból is humanista szellemi tőkével hazatérő orvosdoktor az Európai Iskola egyik teoretikusával, Mezei Árpáddal dolgozott együtt a kórházban, rendelőintézetében pedig olyan művészek fordultak meg, mint Anna Margit vagy Bálint Endre. A szegény sorból felemelkedett Levendel az ő révükön került kapcsolatba a szentendrei művészekkel és az Európai Iskola egyik-másik tagjával. Vagyis azzal a művészkörrel, amit a szocreál gumicsontját rágcsáló kultúrpolitika egyáltalán nem ismert el. Igaz, nem is a legdivatosabb neoavantgárd trendeket kereső fiatalok tartoztak ide, hanem a második világháború (és rendszerint a holokauszt) keserű tapasztalatával gazdag sors- és nemzedéktársak. Levendel beleszeretett a kelet-európai zárványként élő és lélegző, kései avantgárd életművekbe, s gyűjteni kezdte őket. A közel másfél évtizede elhunyt orvos által felhalmozott különleges magángyűjtemény halála után is egyben maradt, sőt, a közönség már különféle keresztmetszeteit láthatta is. Most egy még teljesebb válogatást mutat be a Budapesti Történeti Múzeum. A kollekció gerincét a szentendrei ihletésű szürrealizmus adja. Elsőként is a varázslatos atmoszférájú kisváros motívumaira vadászó Bálint Endre és a hasonló képtáblákat festő Sikuta Gusztáv. Vagy a plasztikák többségét készítő Jakovits József, aki különös, archaizáló totemfigurákban egyesítette a népművészet és a tudatalatti formakincsét. Levendel nem fényűző méretű vásznakat gyűjtött (vagy éppen kapott ajándékba), hanem kicsinyke, intim hatású műveket, egy-egy rajzvázlatot, kis keretbe zárt kedves emléket vagy éppen korai munkát. Vajda Lajostól például (az érett szénkompozíciók mellett) őriz egy férfiakt stúdiumot, Bálinttól egy mozaiktervet, Fényes Adolftól egy tussal rajzolt krokit, Gyarmathy Tihamértől pedig egy absztrakt zománc táblácskát is. A szűkös enteriőrt és szerető gondoskodást igénylő művek mellett persze van egy-egy tekintélyes darab is, Ámostól például egy vészjósló vászon, Dési Huber Istvántól egy monumentális hatású földmunkás és olyan kiváló Anna Margit-festmény, mint a rohanó, groteszk kísértet figura, a Kiabáló. Ahogy a nevek (Fényes, Dési Huber) is jelzik, Levendel doktor nem állt meg a szentendrei körnél. Gyűjteményébe bekerült például egy Derkovits diófapác férfifej, pár rézkarc Kondor Bélától, Berénytől egy vörös krétás női akt, Mikus Sándortól egy ujjain számoló karcsú leány plasztika, sőt, Scheiber Hugó egy kubizáló képe és Mattis-Teutsch János lengedező expresszív faágai is. Az izgalmas műegyüttes egy furcsa kor sötétben virágzó mikrovalóságának egészen különleges lenyomata.
Budapesti Történeti Múzeum