Ernszt András
Pannonhalma, Bencés Gimnázium Galériája
2017. március 17 – április 6.
„A perspektíva…nemcsak ábrázol, hanem gondolkodik is.”
Daniel Arasse: Festménytörténetek, Typotex, Bp., 2007., 51. o.
Milyen érdekessége és aktualitása lehet egy pécsi művész kiállításának Pannonhalmán a Tetőtéri Galériában nemcsak a gimnázium és a monostor lakói, hanem a tágabb közönség számára is? Mi az, amit Ernszt András színekkel játszó, a figurativitás és absztrakció határán mozgó képei adhatnak, mondhatnak az eget és földet tudatosan összekötő hely számára? Egy olyan tér számára, amely több mint ezer éves múltjával együtt él a jelenben, a „kortársban”: kortárs építészetben, könyvkiadásban, képzőművészetben, zenében, kultúrában.
Elmozduló II. 100×100 cm akril, vászon, 2016.Képek: a művész jóvoltából
Ernszt András legújabban készített, válogatott festményei és alkotói attitűdje beleillszthető ebbe a művészeti téridőbe. Nemcsak azért, mert a következetesen, átgondoltan alkotó művészek közé tartozik, hanem mert értékes hagyományhoz kötődik festészete, hasonlóan ahhoz, ahogy Pannonhalma is egy folytonosan bővülő értékekben gazdag hagyomány továbbépítője, éltetője. Ernszt András – bár a Molnár Ani Galéria révén Budapesthez is kötődik – Pécsett él, ottani műtermében készíti festményeit, és meghatározó számára a pécsi művészeti-festői tradíció és annak a jelenben, egyénien megvalósítható lehetősége is. Egy olyan tradíció lehetősége, amely nemcsak időben és jelentős alkotókban gazdag, hanem élteti és fenntartja a ma is színvonalas és messzebbre is kitekintő művészeti életet. A szintén Pécsről induló és a városhoz ma is kötődő Keserü Ilona festészete révén folytonos ez a vonal. Keserü Ilona Ernszt mestere volt DLA-tanulmányai során, ő maga Martyn Ferencet tudhatja mesterének, Martyn pedig Rippl-Rónai Józsefet. Az európai festészethez való kapcsolódás – többek között – így a szellem, a gondolkodásmód, a színek változatos, erőteljes használata, az alkotói jelenlétben hordozott tradíció révén tovább él. A bencés rend pedig – többek között – alapítója, Európa védőszentje Szent Benedek révén jelent spirituális hidat, kapcsolódást. A Dunántúl két fontos területének hagyománya és jelene találkozik a kiállításban: az Apátság gazdag szakrális és művészeti hagyománya a pécsi festészet hagyományainak nyomain haladó festő képeivel.
Ernszt utóbbi festményei nem előzmény nélküliek, hanem folytatásai egy sok évvel ezelőtt elkezdett folyamatnak, amelynek módosulásait láthatjuk, ha időrendben egymás mellé helyezzük az alkotásokat. Ezeken a képeken Ernszt András festői útjának egy mozgalmasabb, kísérletező(se)bb fázisa jelenik meg. A természeti kiindulás, az élővilág, azaz főként növényvilág egy részletének transzformatív módon való megfestése ugyanúgy történik, ahogy korábban, de a megfestés mikéntje kisebb-nagyobb elmozdulásokban változik. Ami láthatóvá válik, az a képfelület rétegeinek különféle technikákkal történő mélyítése, változatossá tétele, a faktúra megmozdításainak, bemozdulásainak felélénkítése, ezáltal pedig a festmény térhatásának, térélményének átalakítása, átváltoztatása.
Hullámzó 60×70 cm vegyes technika vászon 2016
Több hagyományos festészeti kérdés újragondolása is megjelenik a képeken: a festmények továbbra is az absztrakció irányába tartanak, de nem tagadják meg figurális kiindulópontjukat, hanem a kétfajta ábrázolásmód találkozása, egymást áthatása jelenik meg a vásznakon. Ezzel együtt a képeknek sajátos mélységük keletkezik, mintha több enyészpontot is kijelölne egy-egy foltegyüttes, mintha a perspektíva törvénye önműködő módon alakítaná a színtörténéseket. Hiszen a véletlenszerűen kialakult perspektív(ikus) hatás, és a színek élesen elválasztott egymás mellettisége létrehozza a befelé tartás-irányulás hatását, amely egyfajta relief-szerűséget is kölcsönöz a képfelületnek. Ezt az önmagától alakuló perspektívát („auto-perspektívát”), a homogenitást megtörő képfelületet, a mélységnövelést nemcsak több réteg látható felvitelével éri el, hanem különféle más, éppen az adott képhez aktuálisan alakított technikákkal: átfestéssel, maszkolással, kitakarással, elfedéssel (pl. Nature transfer-sorozat).
A nyomatékosan, erőteljesen kifejezett formai, technikai jelzések felerősítik, mozgásba hozzák a színtörténéseket, azt a játékot, amely mintha kis robbanási pontokból induló széttartásokból keletkezne, egymáshoz kapcsolódva, játékos foltfolyamba kerül, és a képdinamika felerősödését eredményzi. Úgy tűnik, mintha véletlenszerű lenne a rendeződés, miközben összetartó szerkesztettséget, a formák megfegyelmezettségét is érzékeljük valamilyen módon, ami szintén határozott karaktert ad a képeknek, és nem csupán formailag: lehetségesen megalkotandó képtörténeteket is megkomponál.
Nature transfer II. 100×120 cm akril, vászon, 2016
A képtörténetek egy részének kiindulópontja a pannonhalmi táj és flórája – különösen a levendula –, amelyeknek a festményen csak mozaikszerű lenyomatai maradnak láthatóan meg – pl. Áttörés (60×70 cm vegyes technika vászon 2017), Elmozduló II. (100×100 cm akril, vászon, 2016), Esemény II. (80×100 cm akril, vászon, 2017) – című festményeken, ahol a rögzítettség és a mozgás dinamikájában jelennek meg. A növényi létmódot leköveti a kép- és a színstruktúra. A valóság absztrakt illúzióját, véletlenszerűnek mutatkozó képét átgondolt felépítettség, megszerkesztettség hozza létre, emiatt érzékelhető Ernszt András festményein egyszerre a széttartás és összetartás, távolodás és összetartozás, a töredékesség és egész, a véletlen és az arányosság. A képtörténet pedig rögzít is, ahogy a mozgásba lendülő-lendült formák pillanatnyi kimerevítettségét, szétfeszítettségét őrzi meg a festményfelület. Ennek a festési módnak az előzményeit illetve nyomait felfedezhetjük az új szenzitivitás festőinek, főként Hencze Tamásnak (akkori, a korszakra eső) alkotásain.
Nature transfer III. 100×120 cm akril, vászon, 2016
Észrevétlenül szövődnek össze a művészeti-szellemi szálak, nyomai Ernszt András festményein is megjelennek, és hozzáadódnak az Apátság teréhez, amelynek épületegyüttese most már több mint ezer éves, ahol a korai és jelenlegi egymásba épülve él. A monostor és a hozzá kapcsolódó terek egy részének megújulását a 2011. évi Kortárs építészet Pannonhalmán című kiállítás kiadványa (Kortárs építészet Pannonhalmán, kiállítási katalógus, Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, felelős kiadó Várszegi Asztrik, 2011.) mutatta be, amely tizenegy megvalósult létesítményt sorol fel – a bazilika felújításától kezdve pl. a fogadó épület, a borászat, a labirintus, a gyógynövénykert, a diákkápolna, a szabadtéri színpad létrehozásán át a zarándokház és kápolna megteremtéséig. Az utóbbi időben pedig a legszínvonalasabb technikai és építészeti megoldásokkal elegáns koncerttermet is kialakítottak, amely mellett épül egy új kiállító tér is, a jelenlegi Tetőtéri Galéria utódja, és bár elsősorban továbbra is a gimnázium diákjainak, tanárainak, a monostor lakóinak mutat be kortárs művészeti alkotásokat, de – a bencés vendégfogadás hagyományai szerint– az odalátogatók sem érzik kívülállóknak magukat. Az apátsági galéria mellett, amely általában átfogóbb, a monostort érintő kiállításokat mutat be, ez a kisebb galéria is jelentős hely, tér a térben, hiszen hozzájárul egy jelentős képzőművészek alkotásaiból összeálló kortárs műgyűjtemény kialakításához is Pannonhalmán.