Mona Lisa, úgy tűnik, örök időkre téma marad: kötetnyi irodalma van titokzatos mosolyának, szinte vérre menő viták folynak arról, ki ülhetett modellt a festményhez, s időről időre új teóriák születnek arról, hány változatban örökítette őt meg Leonardo da Vinci.
Az új Mona Lisák, úgy látszik, decemberben bukkannak fel: szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Szingapúrban került a nyilvánosság elé egy olyan festmény, amit tulajdonosa – és ami ennél többet jelent, a szakemberek egy része is – Leonardo sajátkezű alkotásának tart. A kép vélhetően ugyancsak a Mona Lisa modelljéről készülhetett, de a párizsi Louvre-ban őrzött változatnál jó egy évtizeddel korábban.
A párizsi Louvre Mona Lisája, forrás: Wikipédia
A „szingapúri változat” a feltételezések szerint 1778-ban kerülhetett Itáliából Angliába, ahol tulajdonosa az idők folyamán többször is változott; a képet néhány éve egy nemzetközi konzorcium birtokolja. A művet Ázsiában több helyen is bemutatták, de intő jel, hogy egyetlen igazán élvonalbeli múzeumban sem kívánták kiállítani, s utóbbiak sem törték össze magukat, hogy egy tárlat erejéig megszerezzék a feltételezett újabb Mona Lisát. Ami egyébként már nem is a második, hanem a harmadik változat lenne, merthogy egy „Mona Lisa-gyanús” vásznat a madridi Prado is őriz.
A szingapúri változat körül az utóbbi időben nagy a csönd – de lehet, hogy csak azért, hogy nagyobbat robbanjon a legújabb, eheti bomba: ezúttal egy oroszországi, pontosabban szentpétervári magángyűjteményből került elő egy Mona Lisa, ami a szingapúrinál lényegesen több hasonlóságot mutat a Louvre-ban őrzött változattal, azaz, ha valóban Leonardo munkája, akkor a párizsihoz közeli időben születhetett. A leglényegesebb különbség, hogy itt a női arc hátterét adó tájat mindkét oldalon egy-egy oszlop zárja le, ezek az oszlopok viszont szerepelnek a művésznek a Mona Lisához készült, a szakirodalom által eredetinek elismert előtanulmányán, ezért nem adnak okot gyanakvásra.
A szingapúri Mona Lisa (?), forrás: artnet.com
Arról sajnos nincs hír, milyen körülmények között és miért éppen most került elő a szentpétervári festmény, azt viszont tudni lehet, hogy eredetiségét jelenleg már vezető Leonardo-szakértők vizsgálják. Közülük az egyik legismertebb, az olasz Silvano Vinceti úgy nyilatkozott, máris számos olyan tényt tudtak rögzíteni, amik igazolhatják a mű eredetiségét, hozzátéve, hogy egyelőre még csak hipotézisről és semmiképp sem tényről lehet beszélni. A számos Leonardo-kép restaurálásában közreműködött Paulo de Serra is jó esélyt ad arra, hogy olyan kép került a látókörükbe, ami vagy a nagy festő sajátkezű munkája vagy legalábbis az ő műhelyéből került ki. A szakértők most a festmények eredetiségének megállapításához használt eszköztár hagyományos művészettörténeti és természettudományos elemein kívül egy új szoftvert is bevetnek, amit a vezető Leonardo-specialisták közé tartozó Carlo Pedretti eredetileg a párizsi Mona Lisa titkainak megfejtését segítendő fejlesztett ki, most azonban jó hasznát veszik a szentpétervári kép vizsgálatánál is.
A szentpétervári Mona Lisa (?), forrás: artnet.com
Az időigényes vizsgálatok csak most kezdődnek, de ha a „Mona Lisa boom” így folytatódik, könnyen lehet, hogy néhány hónap múlva már egy újabb, a feledés homályából rejtélyes módon előkerült változat foglalkoztatja majd a közvéleményt. Merthogy a rejtélyes mosolyú hölgy egészen biztosan szolgál még néhány meglepetéssel.