Bordeaux-i száműzetésében Goya leírhatatlan nyomorban töltötte utolsó napjait. Többnyire az éhezés okozta hallucinációkat rögzítette kényszeresen, mintha a rémálmok leképezésétől remélt volna szabadulást. Portréit naplójegyzet-szerű vázlatokkal vette körül, amelyek segítségével az emberi társadalmat őrültek és gyilkosok felmenthetetlen csőcselékének ábrázolta.
Amíg az emberiséget esszenciálisan gonosznak látta, a litográfia új médiumával kísérletezett és szépséges, belső fényt sugárzó festményeket festett elefántcsont darabkákra. Mint Rembrandt késői munkái, Goya utolsó művei is a szabadság addig soha nem látott magasságát és mélységeit érik el, amelyekben ugyan mindig ott kísért a halál, mégis megváltó erejűek.
Frick Collection, New York