Április 6-án, a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) auditóriumában mutatták be a Felhőgyár – Egy szociális design ABC című kötetet, amely a MOME EcoLab elmúlt 5 évét összegzi, és amelyet a labor alapítói, Barcza Dániel és Fehér Bori jegyeznek. Az eseményen részt vettek a labor partnerintézményei, az amerikai Maryland Institute College of Art (MICA) és a rotterdami Willem de Kooning Academie oktatói is, hogy a szociális design perspektíváiról, oktatási kereteiről, és öndefiníciós illetve célkitűzési nehézségeiről vessenek fel fontos kérdéseket.
A MOME EcoLab bódvaszilasi projektje. Fotók: © Kustos Nikolett / Miletics Attila / Barcza Dániel
Mi is az a MOME EcoLab?
A 2010 óta létező EcoLab a MOME fenntarthatósági kutatócsoportja, az egyetem négy horizontális laborjának egyike. Kezdetben a klímaváltozás kérdéseire helyezték a legfőbb hangsúlyt, ám hamarosan világossá vált számukra, hogy a hazai kontextusban sokkal nagyobb relevanciája van a fenntarthatóság kérdését a társadalom szintjén vizsgálni, a halmozottan hátrányos társadalmi csoportok problémáira reflektálni.
Éppen ezért vannak 2012 óta jelen Magyarország egyik legszegényebb térségében, Borsodban, a Bódva völgyében: kezdetben Bódvalenkén, majd 2013 óta Bódvaszilason, a Körzeti Általános Iskola tanulóival alakítottak ki szoros együttműködést. Célközönségük elsősorban az általános iskolás korú gyerekek, úgy vélik ugyanis, hogy jelenlegi erőforrásaikkal nem lehetséges a deprimált felnőttek körében érdemi változást elérni, a gyerekek esetében azonban a kilátástalanság érzete még talán könnyebben visszafordítható.
Ugyanilyen fontosak az EcoLabhoz csatlakozó hallgatók is, ugyanis a labor alapítóinak célja, hogy a műhelymunkán és a bódvaszilasi workshopokon keresztül az ő attitűdjükben változást érjenek el, hosszú távon pedig tervezői szemléletük alapvető részét képezzék a szociális érzékenység és az ökológiai szempontok.
De mégis hogyan?
Az EcoLab egyik legfontosabb szabálya, hogy tevékenységével semmilyen körülmények között nem árthat a közösségnek, amellyel együttműködik. Habár első pillantásra fölöslegesnek tűnhet ennek hangsúlyozása, valójában a legkevésbé sem az. Ha a kollaboráción alapuló, szociálisan érzékeny művészeti projekteket vesszük alapul, a leggyakoribb kritika velük szemben pontosan az, hogy „projektként” kezelnek bizonyos közösségeket, amelyeket aztán magukra hagynak, nem vagy csak kevéssé törődve azzal, tevékenységükkel milyen hatást fejtettek ki.
Emiatt hangsúlyozzák az EcoLab tagjai, hogy az ilyen típusú közös munka első lépése a velük szembeni bizalmatlanság leküzdése, illetve annak belátása, hogy csak hosszú távú elköteleződéssel, kis lépésekkel haladva lehet eredményeket elérni. Emellett félre kell tenni azt az elképzelést is, hogy kész tervvel lehet megérkezni a helyszínre, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy egy, a legjobb szándékkal tervezett tárgy szimbólum- és eszközkészlete ugyanazt jelenti a helyi közösség számára, mint amit a designer gondos munkával – ám tesztelés nélkül – összerakott.
Beleestek ebbe a hibába az EcoLab tagjai is legelső bódvaszilasi projektjük, a Hangulat pad létrehozásakor: a bemutatkozó ajándék színessége és maga a gesztus ugyan pozitív fogadtatásban részesült, ugyanakkor a gyerekek nem tudták dekódolni az egyes színek mögött rejlő jelentést, így nem is használták rendeltetésszerűen a nekik szánt tárgyat. Ez a tapasztalat ugyanakkor jó lecke volt a kutatócsoport számára, hiszen világossá vált: csak a jövőbeni felhasználókkal való közös gondolkodás és tesztelés után lehet valóban hasznos dolgokat létrehozni.
A Felhőgyár – Egy szociális design abc című könyv egyik legnagyobb erénye többek között az, hogy minden egyes projekt alatt a sikerek mellett a kudarcokról is megemlékezik. Fehér Bori elmondása szerint ugyanis a kudarcokból való tanulás a szociális design egyik alapköve kell, hogy legyen, mert a sikerek mantrázásánál sokkal fontosabb a hibák beismerése és a tanulságok levonása.
Oktatás és/vagy impakt?
Alkotás – oktatás – tanulás: e hármas egység a könyv alappillére, egyben összegzése az EcoLab különböző tevékenységi köreinek. Fontosak ezek a megkülönböztetések, hiszen jól hangsúlyozzák, hogy amit a kutatócsoport végez, az nem redukálható szimpla tudás-transzferre. Mivel bódvaszilasi jelenlétük hangsúlyozottan kísérleti, maguk a résztvevők is folyamatosan tanulnak a tervezés-újratervezés, illetve az alkotás folyamata során – leginkább arról is, hogyan lehet kapcsolatot kialakítani, majd együttműködni olyan csoportokkal, akiknek a design-gondolkodás egyáltalán nem magától értetődő.
A könyvbemutatót követő kerekasztal-beszélgetés során merült fel a kérdés: kell-e, és ha igen, hol lehet meghúzni a határt az oktatási tevékenység és az elérni kívánt hatás között. Fehér Bori ezt egyfajta egyensúlyozási játéknak nevezte, példaként saját kezdeményezésüket, a Bódva Pakkot említve. A tematikus termékcsalád olyan tárgyakból áll, amely a csecsemők alapvető életfeltételeihez szükségesek, azonban a halmozottan hátrányos helyzetű családok számára gondot jelent a beszerzésük. Számukra készült el 2016-ban az Alvás Pakk névre keresztelt első sorozat, amely átalakítható gyerekágyat, ehhez tartozó eszközöket és gyerekjátékokat tartalmaz.
A nehézség egy ilyen tervezési folyamat során többrétű: egyrészt kell hozzá a megfelelő közeg, amelynek igényei és véleménye nélkül a termék nem validálható. Másrészt elengedhetetlen az a szakértelem, amellyel egy gyakorlott designernek megvan. Épp ezért a Bódva Pakk nem ugyanabban a formában jött létre, mint ahogy más bódvaszilasi alkotások: az EcoLab a jelenlegi hallgatók mellett alumni designerekkel is dolgozott, illetve az általános iskola diákjai helyett a Biztos Kezdet Program partnerségének köszönhetően érte el azokat anyákat, akik az elkészült termékcsalád valódi célcsoportját jelentik. Ez azért is volt lényeges, mert az Alvás Pakk nemcsak egy kis közösség számára lesz hozzáférhető, hanem valóban piacképes termék kíván lenni – miközben a rászorulók számára elérhetőnek kell lennie.
Tényleg a design-ra van itt szükség?
A hátrányos helyzetű csoportokkal való együttműködés során gyakran kétségessé válik, hogy valóban a design a megfelelő eszköz valamiféle változási folyamat elindítására, legfőképp olyan területeken, ahol a társadalmi problémák leginkább a munkanélküliség, az elszegényedés, az alacsony iskolázottság ördögi körében keletkeznek. Az EcoLab és partnerintézményei optimisták, és úgy vélik, a designban rejlő kreativitás, illetve a tény, hogy kézzel fogható és hasznosítható tárgyak jönnek létre – gyakran az érintett közösség keze által –, komoly pszichológiai hatást tudnak kifejteni.
Mindez azonban csak akkor működhet, ha a designer a jó szándék mellett valós igényekre keres választ. Ehhez pedig elengedhetetlen az az interdiszciplináris tudás és együttműködési hajlandóság, amelynek köszönhetően képes lesz a társadalmi folyamatokat átlátni és értelmezni, a célközönségével kapcsolatot teremteni és odafigyelni annak hangjára, hogy végső soron ne ő döntse el, mire van szükség, hanem a valódi szükségletre segítsen kreatív megoldást találni.
Felhőgyár – Egy szociális design abc
A labor vezetői: Fehér Bori, Barcza Dániel
Szociológus szakértő: Schmidt Andrea,
Projektmenedzser: Szerencsés Rita