Birkás Ákos a ”80-as évek közepén újjászülető olajfestészet vad és expresszív felfakadásakor írta be magát a művészettörténetbe, monumentális, ovális fejformáival. A Ludwig Múzeum életműkiállítása most a fejek köré kanyarítja a kontextust is, az előzményeket és a mai fejleményeket.
Bár az igazán korai expresszív munkák és az első hiperrealista festmények kimaradtak, a konceptuális fotós-kísérletekből bőven kapunk ízelítőt. Jellegzetes, önmaga felé mutató, ”70-es évekbeli elvont művészet: Birkás hol a múzeum falait fotózza, hol az egymásra fektethető arcképeket. A fotós portréelemzésből nő ki a jól ismert, hatalmasra duzzadt Fej-sorozat: másfél-két méteres ovális formák, széles, zsíros, plasztikus ecsetvonásokkal felkenve. Izzó magmaként lüktető színkavalkád, ami néha halk, meditatív pasztellkolorittá csendesedik. A szem ünnepe: látóidegünk gondlatban végigtapogatja az expresszív hullámokba fagyott olajfestéket, tisztelegve az emberfeletti méretűre növelt egó előtt. De szemeink nemvárt falakba ütköznek. A legtöbb festmény ugyanis két félig eltolt vászon egymásra illesztéséből épül össze. A felső kép elfedi az alsó vászon jelentős részét, a titok ködébe burkolva a fél fejet. Egyes képek szélén pedig zsanérok is láthatók, tettlegességre buzdítva az egyszeri tárlatlátogatót. Kritikusunk – rosszabbik énjétől vezérelve – tett is egy tétova kísérletet az egyik festmény kinyitására, de az idős múzeumőr nénik hangos rosszallására felhagyott bátortalan próbálkozásával. A titok titok maradt – a nyers, vad és elementáris önkifejezés alá rejtve.
Birkás az utóbbi két évtizedben komoly nemzetközi hírnévre tett szert, egyszerre ápolva magyar, francia és német kapcsolatokat. A hazai szcéna mégis döbbenettel fogadta az 1999-es váltást, amikor visszakanyarodott a fotórealizmushoz. A nagyméretű fejforma és a dupla vászon maradt a régi, de a stílus áttetsző naturalizmussá vált. Előbb frontálisan szembe néző fejek, majd széles képtérben egymás mellé sorolt arcok, végül valódi fotós beállítások jelentek meg a vásznain. A legújabb klisészerű médiaképek a harmadik világ, a terrorizmus, a háború és a szegénység toposzaiból válogatnak. Amit Birkás hozzárak a nem túl eredeti témákhoz, az a pazar, oldott ecsetkezelés és a bőrszínt megjelenítő virtuóz kolorizmus. A humanista kolorizmus.
Ludwig Múzeum / 2006. november 24.–2007. február 4.