„Ez a magazin úgy fog működni, mint egy jó trójai faló: beletuszkoljuk a magyar művészeket és kitoljuk a nemzetközi művészeti terepre.” – nyilatkozta Rieder Gábor a Flash Art Hungary sajtótájékoztatóján.

Közel két hét telt el az új művészeti lap megjelenése óta, így talán már egyre többen forgatják a friss hibrid-kiadványt. Időszerű tehát kicsit bővebben felidézni a Flash Art misszióját, koncepcióját, a franchise rövid történetét.

A január 27-én lezajlott, szűk körű sajtótájékoztatót Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatójának összefoglaló beszéde nyitotta. Véleménye szerint a kortárs képzőművészet recepciója Magyarországon igencsak problematikus – több szempontból is. Az olvasótábor igen szűk, a képzőművészeti lapok pedig komoly lemaradással küzdenek az irodalmi és a színházi folyóiratokhoz képest jóllehet, nagyok az átfedések az egyes szférák között. A szépirodalmi újságok olvasói potenciális közönséget jelentenek, arra kell tehát megoldást találni, hogy a művészeti lapok ne csak a szakmának szóljanak. A Flash Art egyik elsődleges célja tehát az, hogy felülírja az eddigi rossz tapasztalatokat, és a Holmi folyóirat vagy az Esterházy Péter regények olvasóit meghódítsa magának.

 

Feladatvállaláshoz híven Gulyás ezek után az anyagi háttérről beszélt. Elmondása szerint a Flash Art kezdettől része volt múzeumigazgatói programjának, a vártnál rosszabb állami szubvenció viszont komoly problémákat okozott. Az, hogy a projekt végül megvalósulhatott, leginkább a Műcsarnok jegyár bevételének 40%-os emelkedésével magyarázható, hiszen ez a siker tette lehetővé, hogy az év második felében újragondolják a vállalkozásaikat. A magazin elindulásához szükséges 20 milliós támogatást az úgynevezett miniszteri különkeretből nyerték meg, ami a kollégium folyóirat-pályázatát nem érinti. „Eszünkbe jutott, hogy mi is pályázni fogunk, de aztán arra jutottunk, hogy nem lenne szép gesztus a többi művészeti folyóirattal szemben, ha új szereplőként megjelennénk a terepen. Hiszen ez nyilvánvalóan azt jelentené, hogy ugyanabból a tortából kisebb szelet jut mindenkinek.” Gulyás azért hozzátette, hogy a jövőben még előfordulhat, hogy a Flash Art is versenybe száll az állami pénzekért, de a stáb egyelőre azon munkálkodik, hogy hirdetésekből és előfizetésekből tartsa fenn a magazint.

 

Gulyás röviden számot adott a Műcsarnok kedvezményeiről is, mely első sorban a művészeket érinti. A nemrég megkötött egyezmény szerint az ingyenes múzeumlátogatáson túl a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagjai jelentős engedményekkel juthatnak a magazinhoz. Az igazgató végül még kiemelte, hogy nem kell a Műcsarnok „túlreprezentálásától” tartani a Flash Art hasábjain. „Ne aggódjanak, nem lesz benne velem interjú!” – zárta beszédét kellő öniróniával Gulyás Gábor.

 

Nicola Trezzi A Flash Art International szemtelenül fiatal, New Yorki-i főszerkesztője ehhez képest kifejezetten szűkszavú volt. Rövid beszámolójában leginkább a lap keletkezéséről és térhódításáról beszélt. A magazint 1967-ben indította el Giancarlo Politi Rómában, ami többek között orosz, lengyel és kínai publikációkat tartalmazott. 1979-ben aztán a többnyelvű folyóirat kettévált az anyamagazinként működő, angol nyelvű verzióra és az olasz Flash Art Italia-ra. Harmadik muskétásként végül a Flash Art Czech&Slovak állt fegyverbe a régió művészeti életének nemzetközi reprezentálása végett, amit 2012-vel a magyar kiadás erősít. Trezzi kifejtette, hogy számára nagy öröm a magyar változat megjelenése, és reméli, hogy hamarosan aktív dialógus jön létre a hazai és a nemzetközi művészeti szcéna között. (Aki többet szeretne megtudni Nicola Trezzi-től – javaslom -, lapozzon bele a magazinba, és olvassa el Rieder Gábor Trezzi-vel készített interjúját a 48-49. oldalon)

 

Rieder Gábor, a hazai kiadvány főszerkesztője zárta a sort, aki elsősorban a magazin missziójáról adott számot. Szerinte az olvasóközönség megszólításán túl a lap legfontosabb célkitűzése az, hogy a magyar művészetet becsempéssze a kortárs nemzetközi szaksajtóba. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis úgy látja, hogy a külföldi újságokban méltatlanul keveset foglalkoznak a magyar alkotókkal, amiért leginkább a promóció hiánya és a lehetőségek ki nem aknázása a felelős. Rieder röviden felvázolta az általa „rózsaszín forgatókönyvként” emlegetett hosszabb távú koncepciót, mellyel a Flash Art talán képes lenne lebontani a magyart a nemzetközi művészi piactól elválasztó falakat.

Rieder Gábor rózsaszín forgatókönyve:

 

„Megjelenik nálunk egy cikk egy magyar festőről. Mi azt elküldjük Milánóba, ahol a fantasztikus szép képeket nézegetve az ottaniak beleszeretnek a művészbe, és feltétlenül közölni akarják a cikk angol verzióját a nemzetközi kiadásban. A következő számban ez már meg is jelenik, amit 40 ezer példányban terjesztenek szerte a világon. Műgyűjtők hada veti rá magát erre az izgalmas és érdekes magyar művészre. Próbálják elérni, és megtalálni az ő műveit. Szerencsére a művésznek van magyar galériás reprezentációja, ami történetesen épp egy külföldi vásárra készül. Fölbuzdulva az újságban elért sikeren, viszi magával a kiszemelt festőt is, akit bemutat a vásáron. Jönnek is a gyűjtők, akik vásárolnak, és természetesen jönnek külföldi galériák New York-tól Zürichig, akik kollaborációt képzelnek el az alkotóval, és kiállítják annak műveit. A forgató-könyvnek az lesz a vége, hogy egy kortárs magyar képzőművész végül bevezetődik a nemzetközi piacra.”

 

Rieder hozzátette, hogy ennek az egyelőre fiktív történetnek a megvalósulása korántsem lehetetlen, annál is inkább, mivel ez közös érdek. Ha ugyanis a budapesti galériáknak nem sikerül külföldi vevőket találni, akkor közülük sokan kénytelenek lesznek lehúzni a rolót. Ez tehát egyfajta szorító szükségszerűség. A Flash Art a jelen helyzethez sajátos módon adaptálódik: a hatvan-hetven éves idős mesterek helyett a piacképesebb, kevéssé ismert fiatal művészekre fókuszál (innen a sokat idézett új hullám mottó), a kritikák helyett pedig a szintén fiatal művészettörténészek portrék és interjúk formájában mutatják be a kiválasztott alkotókat. Az első számban a magyar jelenlét 50%-os, de ez – a koncepciótól függően – a későbbiekben általánosan 60%-ra fog emelkedni. 

 

Akárhogy is alakul a jövő, a Flash Art Hungary megjelent, és már elérhető az újságosoknál. Ami még várat magára: az olvasók visszajelzése.