2007. szeptember 5-ig tekinthető meg a Guggenheim múzeum The Shapes of Space című kiállítása. A modern művészet bemutatására épített múzeumba lépve, valóban a 21-ik században érezhetjük magunkat. A hangszórókból a legújabb stílusú disco és rap zene lüktet, a zene ütemére változó mintákat megjelenítő digitalizált padlót Piotr Uklanski tervezte.A kiállítás témája a modern művészetet régóta foglalkoztató tér. Korábban vásárolt műtárgyak mellett bemutatásra kerültek a múzeum óriási gyűjteményének legújabb szerzeményei is. A spirál-szerkezetű épületbe lépve először Alyson Shotz hatalmas, műanyag lencsékből konstruált, vibráló függönyét pillantjuk meg, amelynek címe egyben a kiállításé is. A függöny megosztja és megsokszorozza környezetét. A lencsékben nemcsak a múzeum belső gyűrűi jelennek meg, hanem az épület környezete is, a Central Park fái, a szomszédos épületek, az utca forgalma. A nap bármely szakában többtucatnyian fényképezik a csillogó, villogó függönyt mobiltelefonjaikkal. A függöny saját, folyamatosan változó képe a falakra vetül. A korábban említett digitális padló eredetileg Gavin Brown West 15-ik utcai Passerby nevű bárja számára készült. A varázsfüggöny és varázspadló együttesen varázslatos teret képez, amelyben teljesen átértékelődik a falra akasztott Modrian kép, és megvilágosító erejűvé válik az ugyancsak itt kiállított Moholy-Nagy festményekhez mellékelt, a művész által írt jegyzet, amely szerint a Bauhaus-mester 1920-ban kezdett el kisérletezni olyan idő-alapú színes fény installációkkal, amelyekbe a nézők bele tudnak sétálni. Ricci Albenda ugyanannak a formának a negatív és pozitív lenyomatait tartalmazó gipsz reliefjei mintha a Guggenheim múzeumot ábrázolnák képregény stílusban. Dan Flavin fénycső szobra csontvázra, emberi gerincoszlopra emlékeztet. Elliot Hundley pihekönnyű, mindennapi tárgyak fényképeiből összeállított kollázs asszemblázsát, és a hozzá tartozó fotó-murált víziószerű videóklippek osztják részekre. A múzeum spirálján felfelé haladva Robert Gober szobrával és Lee Bontecou domborművével találkozunk, amelyeken a ragadozószerűség és az ábrázolt testnyílások váltakozásai rímelnek. Tom Friedman vékony drótokra applikált műanyag golyói és Alexander Calder mozgó szobrai művész generációkat kapcsolnak össze. Lenyűgöző Mika Rottenberg Dough (Kovász) című video munkája, melyen egy kovászgyár közepén munkálkodó óriásnő hatalmas kovász darabokat termel. First Woman on the Moon (Az első nő a holdon) a címe Aleksandra Mir video művének, amelyen a művésznő zászlót tűz egy holdbélivé alakított földi tájba. Hosszú lenne felsorolni a kiállított műveket. A kiállítás rendezői két dolgot biztosan elértek: bebizonyították, hogy nem csak bulvárszintű tematikával lehet közönséget vonzani, és az is érdemük, hogy a rengeteg, többnyire óriási méretű kiállított mű ellenére a kiállítási tér nem tűnik szűknek.