A modernizmus legnagyobb hatású művészeinek két büszke spanyolt, Pablo Picasso-t (1881-1973), és Pubol márkiját, Dalí-t (1904-1989) tartják. A humortalan, calibani, a kommunizmussal még a sztálini bűnök közismertté válása után is flörtölő Picasso az elit kultúra fejedelmévé vált, míg az idők változásait azonnal megérző, az udvari bolond szerepét készséggel vállaló, arisztokratikusan anarchista riválisa a második világháború után, a televízió elterjedésével gyorsan globalizálódó populáris kultúra első, valódi szupersztárja lett. Az európai művészettörténészek mindmáig istenítik a Málagában született Picasso-t, míg a katalán mestert bizonyos távolságtartással, gyakran a kóklereknek kijáró lenézéssel kezelik. Amerikában, ahol az elit és populáris kultúra határai először váltak átjárhatóvá, Dalí-t nem érte hasonló megkülönböztetés. Picasso minden ízében művész, festő és szobrász volt, Dalí pedig megfejthetetlen jelenséggé vált, mint az időjárás. A New York-i Silverstein galéria First Contact: A Photographer’s Sketchbook (Az első kapcsolódás: Egy fényképész vázlatfüzete) című kiállításán a litván származású Philippe Halsman (1906-1979) fotóművész hat, kisméretű fényképét láthatjuk. Halsman 1941-ben ismerkedett meg Salvador Dalí-val és a két művész az 1940-es évek végén kezdte számos világhírű munkát (Dalí Atomicus; Dalí’s Mustache; In Voluptas Mors) eredményező kollaborációját. Az alig néhány évvel az első atombombák ledobása után, 1948-ban született Dali Atomicus első nagysikerű, közös munkájuk. A felfüggesztés ideáját vizsgáló fénykép címe Dalí Leda Atomicus című festményére utal, amely a három repülő macskát, vödörből kiömlő vizet és a levegőben lebegő művészt ábrázoló fotó hátterében látható. A Life magazin címlapjára került képet 28 változat közül választotta ki Halsman. A régi fényképészek színes zsírceruzával bejelölt, az adott munka összes változatát bemutató kontakt lapjai az antikvitás levegőjét idézik digitális korunkban, ugyanakkor fontos dokumentumai a fotós és tárgya kapcsolatának, közös munkájuk módszereinek és hangulatának, és megtartják az eredeti elképzelés nyers erejét. A kiállításon bemutatott, Halsman kontakt lapjáról származó hat vázlat tanúsítja, hogy a világhírű fénykép hosszú, fárasztó, idegőrlő munka eredménye volt. A képeken a festés közben ugráló, összegörnyedő, lábujjhegyen egyensúlyozó Dalí és a látómezőn átrepülő macskák és vízsugarak látható. Az egyik képen még egy, a művész arcát eltakaró, repülő szék is megfigyelhető. Az eddig nem publikált vázlatok más fényképészek ismertté vált kontakt lapjaira emlékeztetnek. Például Leonard Freed híres, a Wall Street kanyonját átszelő gyalogosokat megörökítő képének egy teljes filmtekercset megtöltő változataira, Eve Arnold Malcolm X portréjának kontakt lapjára, vagy Harry Benson Bobby Kennedy halálát bemutató sorozatára, amelyből végül a 28A sorozatszámú képet találta az eseményre leginkább jellemzőnek a művész. A képen Ethel Kennedy a kezeit a levegőbe emelve próbálja eltakarni haldokló férjét a fényképész lencséje elől. A festés közben magasra ugró Dalí inspirálta Halsman későbbi Jump (Ugrás) sorozatát, amelyben olyan hírességeket örökített meg ugrás közben, mint Milton Berle, Sid Caesar, Groucho Marx, Bob Hope, a Ford család, Windsor hercege és hercegnője (a trónjáról a közrendű, amerikai szeretőjével kötött házassága miatt lemondott Edward angol király, és szerelme, Bessie Wallis Warfield), Marylin Monroe és Richard Nixon. „Amikor arra kérsz valakit, hogy ugorjon, az illető figyelme az ugrásra összpontosul, maszkja lehullik és egy pillanatra megjelenik valódi személyisége” – nyilatkozta Halsman, aki az ugrókat ábrázoló sorozata tanulságai alapján kifejlesztette, és Philippe Halsman’s Jump Book (Philippe Halsman ugró könyve) című 1959-ben megjelent, 178 ugró híresség fényképét tartalmazó könyvében részletesen kifejtette ugrás-filozófiáját, amelyet jumpology-nak (ugrológiának) nevezett el.
(Silverstein Gallery, New York, 2007. június 28. – agusztus 3.)