Különös személyiség volt, és ez alapvetően meghatározta munkásságát is. Legnagyobb sajnálatomra, személyesen sohasem találkoztunk, de telefonon alkalmam nyílt néhányszor beszélni vele. Maradandó élmény volt.
Utolsó jelentős kiállítása alkalmából, amelyre 2002-ben a Jeu de Paume-ban került sor, egy monográfia jelent meg róla Lydia Harambourg tollából. Amikor Mathieu tudomására jutott, hogy a művészettörténésszel róla folytatott beszélgetésemet közölte a Balkon (2002/7-8), legnagyobb meglepetésemre felhívott telefonon. A köszöneten kívül első beszélgetésünk tárgya a hangom alapján maga elé képzelt portrém volt. Későbbi beszélgetéseink során egyebek mellett felidézte Hantai Simont és 1957-es, botrányba fulladt közös kiállításukat, a Siger de Brabant második elítélése alkalmából rendezett szertartását (Cérémonies commémoratives de la deuxième condamnation de Siger de Brabant) is. A néhány telefonbeszélgetésre korlátozódott kapcsolat a már akkor nagyon idős művésszel rövidesen megszakadt. Visszavonultan élt, nem hallatott magáról, és bár festményei keresettek és megfizethetetlenül drágák lettek, alkotójukról elfeledkeztek, és csak halálhíre kapcsán került neve újra az újságokba.Georges Mathieu 1921-ben született Boulogne-sur-Merben. Autodidaktaként képeslapokat másolt, figuratív képeket festett mindaddig, míg 1944-ben arra felismerésre nem jutott, hogy „a festmény létezéséhez nincs szükség arra, hogy az valamit szemléltessen. Akkor határoztam el, hogy a nonfiguratívhoz szegődöm, de nem a formák ösvényén, hanem a spiritualitás útján” – írta. Királypárti, konzervatív festő volt, aki a versailles-i kastély ajtómásolataival ellátott lakásában velencei márványból faragott, másfél tonnás trónján ülve fogadta látogatóit, mégis ő volt a francia festészetet megújító lírai absztrakció (abstraction lirique) egyik első képviselője. Az irányzat elnevezése is tőle származik. Ugyancsak ő volt az, aki a franciákkal megismertette Jackson Pollockot, és úttörője volt a franciaországi happeningeknek is. A konstruktívizmus meggyőződéses ellenségeként, minden megkötöttség alól felszabadulva, 1954-ben készítette el első, gesztusokra, mozdulatokra és érzelmekre épülő improvizatív festményeit. Az ötvenes évek közepétől, bejárva a világot, népes közönség előtt monumentális, öt-hat méter hosszúságú vagy még nagyobb vásznakat festett meg, ami már önmagában is szokatlan eljárás egy művésztől, azzal pedig már egyenesen megbotránkozást váltott ki szakmai körökben, hogy mindezt percekben mérhető idő alatt. 1956-ban például a párizsi Sarah Bernhardt Színházban kétezer néző előtt 800 festéktubus felhasználásával egy 4×12 méteres képet alkotott. Az egykor keményen kritizált műveit ma már a világ legrangosabb múzeumaiban őrzik. A festészet mellett tervezett ékszert, bútort, borcímkét, bélyeget, plakátot és díszletet Bartók A kékszakállú herceg várának berlini előadásához, és nevéhez fűződik több középület freskója, szobra és a francia 10 frankos 1974-es szériája is. Georges Mathieu 1991-ben végleg szakított a festészettel, helyette az írásnak szentelte életét. 1996-ban megjelentetett Az érzékenység lemészárlása (Le Massacre de la sensibilité) című könyvében nemcsak a Louvre Piramisáról, a Palais Royal Buren-oszlopairól alkotott negatív véleményének adott hangot, de szigorú bírálattal illette a Pompidou Központot és az akkori kulturális minisztériumot is.Georges Mathieu személyében a huszadik századi képzőművészet szokatlan ötletekkel teli, öntörvényű és sajátos, Salvador Dalihoz hasonlítható színfoltja távozott közülünk.