Ujházi Péter művészete már kivívta magának az őt megillető előkelő helyet, számtalan méltatás, írás jelent meg művészetéről az elmúlt évtizedekben, művei ott sorakoznak a múzeumi leltárkönyvekben. 2000-ben Kovalovszky Márta művészettörténész tanulmányával kismonográfia jelent meg eddigi munkásságáról.Az elmúlt négy évtized alatt számos kiállítási díjat nyert el, 1987-ben megkapta a Munkácsy-díjat, 2004-ban pedig, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. A gazdag életmű állomásait a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rendszeresen bemutatta, legutóbb 1994-ben volt gyűjteményes kiállítása Székesfehérvárott. Budapesten, az elmúlt évtizedekben a kisebb magángalériák (Stúdió 1900 Galéria, Várfok Galéria) egy-két évente rendeztek tárlatokat legújabb műveiből. 2006-ban nagy adósságot törleszt a főváros, öt budapesti galéria részvételével végre együtt lesznek a művész régi és új alkotásai. A Bartók 32 Galériában látható alkotások a 70-es, 80-as évekből valók, a Budapest Galériában a művész legutóbbi évtizedben készült munkáit ismerheti meg a közönség. A három kisebb magángaléria egy-egy témakört vagy műcsoportot mutat be, a Pintér Sonja Galéria a nadapi és New York-i ihletésű műveket, a Körmendi Galéria az ún. „földes” képeket és a kerámiákat, a Godot Galéria a kollázsokat, ügyiratokat, leporellókat. A budapesti kiállítás-sorozat megkísérel valamit megmutatni ebből a tematikai, műfaji sokszínűségből, az emberi és természeti világ kisszerűségen és nagyszerűségen filozofáló művész gazdag arzenáljából.
• Bartók ”32 Galéria: május 18–június 16.
• Budapest Galéria: május 18–június 25.
• Körmendi Galéria: május 18–június 9.
• Pintér Sonja Kortárs Galéria: május 18–június 24.
• Godot Galéria: május 18–június 3.