Bécs hetedik alkalommal is megrendezte a régió legnagyobb művészeti vásárát, a magyar szakemberek új zarándokhelyét, a Viennafairt. Az osztrák kortársak mellett ismét a kelet-európai alkotók kerültek terítékre. Hízelgő a részvétel, bár kissé kínos az apropó.
Ausztria nagylelkűen eljátssza a vademberek galériását. A vademberek volnának a torzonborz kelet-európai kortárs művészek, a civilizátorok pedig a minap még zergevadász zekét hordó tüchtig bécsiek, akik elviszik az egzotikus portékát a globális műkereskedelem magasabb köreibe. A geopolitikai helyzet felismerése ügyes, a néhai császárváros jól pozicionálja újra magát közvetítőként, csak kelet-európaiként kínos kissé a szituáció. Ugyanis úgy adódott, hogy az ezredforduló után a jólszituált euroatlanti közönség, ha fintorogni támad kedve, füttyent egyet a torzonborz posztszocialista bennszülötteknek, akik boldogan lemennek kutyába és megmutatják kies hazájuk legmocskosabb szegleteit, a beázott paneleket, a kopott plakátokat, a nyers erőszakot. Printen, lightboxon, olajfestményen. Lakótelepek és diktátorportrék – a nyugatiaknak legyártott Kelet-Európa szuvenírek, kellemes áron.
Ebben a műfajban az oroszok (és posztszovjetek) a koronázatlan királyok, olyan Kalibánokat tenyésztenek ki a nyugatiak borzongató gyönyörűségére, mint Oleg Kulik. A magyarok ebben a játszmában alig találják a helyüket, próbálják játszani az européert, de a románok vagy a szerbek szívesen beszállnak az üzletbe. A bizarr „kulturális fétisek” exportjában alaposan benne van a Knoll és a Krinzinger Galéria keze, de tulajdonképpen ez az egész Viennafair sava-borsa. Az a pikáns plusz, ami miatt megéri iderepülni a magángépen egy ínyencségekre vadászó műgyűjtőnek is.
Az osztrák galériák más kategóriát képviselnek. A rendező fél jogán sokkal kisebb a profilbeli megkötés, sokan bekerülhetnek a széles ausztriai szcénából. Vannak a kellemesen dekoratív, igazán nagy méretekben gondolkodó absztrakt mesterek, vannak az öreg avantgardisták (Weibeltől Nitschig), leporolt régi fotókkal, meg a bátran kísérletező fiatal progresszívek, a kellemkedő fotórealisták és popos szélesvászonra vetítő nagymellényűek. A paletta a szexi fürdőruhában partizó szupermodellek tablójától, az emberméretű virágkehely-szobrokon át a németül feliratozott kiállítófalakig tart.
Ha nem veszünk tudomást egy-két kötelező osztrák galéria tarka-barka kínálatáról, akkor igazán komor, fekete-fehér kép tárul elénk. A válság kipréselte a zabolátlan, vidám energiákat a – nemzetközi szinten amúgy ismét jól muzsikáló – műkereskedelemből. Maradt a rezignált mélabú, a finom és decens melankólia. Ritkán látni együtt ennyi nagy méretű fekete grafitrajzot (fekete keretben, üveg alatt, konceptuális munkaként), a tavaly regisztrált papír-divat is tetőzni látszik. A festmények között feltűnően nagy a monokrómok aránya. Nem a harsány, kicsattanó monokrómé, hanem a sötét, borongós, magát kereső egyszínűeké. Amik csöndesen mormolják maguk elé a „Mégis mi a művészet?” kérdését. Nem véletlen, hogy itt is, ott is, egymástól teljesen függetlenül feltűnik a visszájára fordított táblakép motívuma. Kifordított kép, rakásolt festmények, vakráma, zsákutca. Vagy inkább tabula rasa, a festészet éppen lenullázza magát, hogy legyen honnan újra elindulni. (Már ha van értelme hosszú távú következtetéseket levonni egy komolyabb vásár kínálatából.)
A parasztvakítást az olajfestészet helyett az óriásira felhúzott, vaskos, minimalista keretek közé szorított szívdöglesztő fotók képviselik. Egész sikeresen. A street art tökéletesen kiment a divatból, a szobrászat pedig visszavonult a dizájn háta mögé.
Egy boszniai galériából egyfolytában Vivaldi szól (Braco Dimitrijevic vezényel diktátorportrékra), ami illik a Sissy-Bécshez, de egy kortárs vásárhoz egyáltalán nem, a meghívott török vendégművészek viszont korrekt biennále-hangulatot teremtenek a sok-sok videóval. Érdekes módon ők nem igyekeznek minél horrorisztikusabbra festeni a nyugati voyeurök számára saját világukat. Az egyik stand tetején fehér neoncsőből hajlított felirat: Allah. Ennek a megfelelőjét még csak el se tudjuk képzelni Kelet-Európából. Persze őket se kell félteni, ha a burkán kell viccelődni…
Messe Wien, Bécs
2010. május 12–15.