Aj Vej-vej nemrég Leszbosz szigetén járt, hogy testközelből is átélje a menekültek helyzetét, megismerkedjen történetükkel, mindennapjaikkal, gondolataikkal. Minderről folyamatosan Instagramján posztolt képeket és videókat. Tegnap bejelentette, hogy emlékművet szeretne építeni a szigeten a menekültek emlékére, akik a hullámok között vesztették életüket.
A sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy már létrehozott egy stúdiót a szigeten, és számos projektet szeretne elindítani, többek között workshopokat tervez Németországban és Kínában, amibe be szeretné vonni a tanítványait is. Elmondása szerint, a jelen helyzet egy minden szempontból történelmi pillanat, és mint művész, erőteljesebben részt akar venni ebben, alkotásokat szeretne létrehozni a válságról, hogy létrejöjjön egyfajta nagyobb tudatosság a helyzettel kapcsolatban.
Vej-vej útja, tervei és gesztusa azt mutatja, az eddig sem apolitikus művész méginkább a társadalmi problémák felé fordul, még aktívabban venne részt a feldolgozásban, a megoldáskeresésben.
Arról a látszólagos kényelemről is lemond, amit sok, egyébként politikailag aktív művész természetesnek, adottnak vesz, vagyis hogy reflexiójuk, alkotásuk a menekültkérdésre bizonyos értelemben távoli, elméleti, szellemi reflexió, illetve viszonyulás, hiszen továbbra is biztos, nyugodt életkörülmények között élnek, nem tapasztalják meg ténylegesen is, mit jelent menekültnek lenni.
Vej-vej munkája, tervei a legszorosabb közelségben és közelségből, részvételből fakadnak, illetve abból jönnek létre – nem véletlenül hozta létre stúdióját a szigeten. A beharangozott projektjei pedig komoly pedagógiai potenciállal bírnak, hiszen workshopjain nyilvánvalóan politikailag aktív művészetét fogja bemutatni a résztvevőknek, amibe bevonja tanítványait is, odahozva őket is a szigetre.