Az idén 52 éves ukrán acélmágnás, Viktor Pincsuk alig több mint egy évtizedes munkával a 35. helyre küzdötte fel magát a globális művészeti színtér legbefolyásosabb személyiségeinek listáján (ArtReview Power 100), a gyűjtők között pedig mindössze hárman előzik meg. Ez New Yorkból vagy Londonból indulva is tiszteletre méltó teljesítmény lenne, kelet-európai, kijevi háttérrel azonban egyedülálló.
A sikerhez persze elsősorban pénz kellett, ám ez önmagában nem lett volna elegendő. Pénzhiányban mindenesetre nem szenved a mérnöki diplomája mellett PhD fokozatot is szerzett Pincsuk: előbb tanult szakmájában, csővezetékeket gyártó cégekben jutott többségi tulajdonhoz, majd – régi, bevált receptet követve – portfólióját jelentős pénzügyi és média-vállalkozásokkal bővítette. Vagyonát mára a Forbes 3,3 milliárd dollárra becsüli. Működéséhez igyekezett a politikai hátországot is kiépíteni: véletlen-e vagy sem, de élete párja a korábbi ukrán elnök, Leonyid Kucsma lánya. Két cikluson át parlamenti képviselő is volt, ám a politikától – úgy tűnik, megint csak jó érzékkel – közel 10 éve visszavonult. Idejét azóta az üzleti ügyek mellett főként jótékonysági és művészeti projektjeinek szenteli.
Ukrajna önmagában gyorsan szűknek bizonyult ambícióihoz: Pincsuk nemzetközi ismertségre és elismerésre vágyott, s jól mérte fel, hogy ehhez a nemzetközi művészeti elit tagjaival kiépített szoros kapcsolatokon keresztül vezet az út. Őket nem volt nehéz megnyernie: a világhírű művészek alkotásaik nagyvonalú vásárlóját, a nem kevésbé híres múzeumi vezetők potenciális mecénást láttak benne, nem is ok nélkül. Közben Pincsuk nem felejtette el, honnan jött; nagyrészt az ő érdeme, hogy Ukrajna az elmúlt években felkerült a kortárs művészet nemzetközi térképére. Ennek első jelentős lépése a nevét viselő Művészeti Központ létrehozása volt 2006-ban egy francia építészek által korszerűsített történelmi kijevi épületegyüttesben. A négy kiállítási szinten több mint 4 ezer négyzetméter teret biztosító, ingyenesen látogatható központban megnyitása óta már közel másfél millióan fordultak meg. Ukrán és külföldi művészek nemzetközi figyelmet keltett csoportos kiállításai mellett a központ olyan világhírű kortárs művészek szóló show-inak adott otthont, mint Damien Hirst vagy Olafur Eliasson. A központban látható egy válogatás az alapító jelentős kortárs magángyűjteményéből is, melynek anyagát évi két alkalommal frissítik.
2009-ben Pincsuk díjat alapított, melyet kétévente egy-egy 35 év alatti ukrán művész nyerhet el. 2010-ben ezt egy újabb, immáron nemzetközi díj követte, a Future Generation Art Prize, azaz a Jövő Nemzedék Művészeti Díja, mely rendkívüli publicitást és a nemzetközi művészeti szcéna számos vezető személyiségével való kapcsolat „intézményesítési” lehetőségét hozta Pincsuknak. Ez a díj több szempontból is különleges. Egyrészt, a művészek maguk pályázhatnak rá munkáik benyújtásával, a 35 éves felső korhatáron kívül bármiféle további megkötés nélkül. A két évvel ezelőtti első kiírásra több mint hatezer pályamű érkezett. Ebből a hatalmas mennyiségből a zsűritagok által javasolt bizottság választotta ki azt a húszat, akik az előző évi, ukrán művészeknek kiírt díj nyertesével együtt a Pincsuk Központban egy nagy közös kiállításon mutatkozhattak be. Közülük nevezte meg a győztest a nemzetközi zsűri, melyben világhírű művészek, kurátorok, műkritikusok kaptak helyet. Másrészt, a díj igen magasan dotált: 100 ezer dollárral jár, amiből 60 ezerrel a nyertes szabadon rendelkezik, 40 ezret új alkotások létrehozására kell fordítania. Harmadrészt, a díj zsűrijét négy úgynevezett mentor-művész is segíti, akik a díjátadás után is figyelemmel kísérik és segítik a győztesek további pályafutását. Erre a feladatra Pincsuknak olyan sztárokat sikerült megnyernie, mint Damien Hirst, Andreas Gursky, Jeff Koons és Takashi Murakami. Egyikük – ebben az esztendőben Gursky – mindig a jelöltek tárlatával egyidejűleg mutatja be legfrissebb munkáit a Pincsuk Központban. Ez a négy művész egyben tagja a díj kuratóriumának is, a szcéna olyan ismert személyiségeivel együtt, mint Sir Nicolas Serota, a Tate, Glenn D. Lovry, a MoMA és Richard Armstrong, a Guggenheim igazgatója, továbbá Eli Broad, a híres los angelesi műgyűjtő és Sir Elton John, akinek AIDS alapítványával Pincsuk ugyancsak szorosan együttműködik. A díj népszerűsítését, a pályázók tájékoztatását a világ számos országában úgynevezett partner-platformok, a művészeti élet különböző területein tevékenykedő non-profit szervezetek segítik. Budapesthez legközelebb Berlinben, Tallinban és Milánóban működik ilyen szervezet.
2010-ben a brazil Cinthia Marcelle nyerte a díjat, aki több műfajban – film, fotó, installáció – alkot, de nem áll tőle távol a performansz sem. A jelöltek között hárman képviselték a közép- és kelet-európai térséget, Ukrajna mellett Csehországból és Romániából. A román jelölt, Mircea Nicolae végül a 20 ezer dolláros különdíjat kapta meg. A díjátadáson a projektbe bevont szinte valamennyi sztár ott volt; még New Yorkban vagy Londonban is rendkívül ritka az olyan rendezvény, ahol a szcéna legfontosabb szereplői közül ennyien vannak jelen. Az idei díjra május 6-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat online kell leadni. Az egyelőre még ismeretlen összetételű zsűri júniusban hozza nyilvánosságra a jelöltek névsorát. Az ő műveik októbertől lesznek megtekinthetőek a Pincsuk Központban, a díjátadásra decemberben kerül sor.
Pincsuk odafigyel arra is, hogy munkájának eredményeivel ne csak azok ismerkedhessenek meg, akik eljutnak Ukrajnába. 2007-ben és 2009-ben ő szervezte a velencei biennálé ukrán pavilonját, tavaly pedig egy, a biennálé hivatalos programjába is bekerült kiállításon mutatta be a Jövő Nemzedék Művészeti Díjának első kitüntetettjeit.
Miközben sokat tesz Ukrajna és a kortárs ukrajnai művészet európai integrációjáért, Pincsuk önmagát is rendkívül ügyesen menedzseli. Mindig tudja, hogy az adott pillanatban mivel hívhatja fel magára a figyelmet és olyan kapcsolatrendszert épített ki, aminek segítségével – no és persze a továbbra is szilárd anyagi háttérrel – szinte bármilyen elképzelését sikerre tudja vinni. A művészeti sajtónak, de a közéleti lapoknak is állandó szereplője és néha a bulvárlapok címoldalára is felkerül. Ez legutóbb akkor történt, amikor 50. születésnapját 2010-ben egy franciaországi síparadicsomban ünnepelte 300 barátjával, csekély 5 millió dollárért. Aki ismeri őt, biztos benne, hogy ez is a megtérülő befektetései közé tartozott.