A Frieze kortárs művészeti vásárhoz időzítve méginkább megélénkült London amúgy sem unalmas művészeti élete: egymást követik a blockbusterek megnyitói. A kritikusok különösen ambiciózusnak tartják a Royal Academy of Arts Absztrakt expresszionizmus című tárlatát, mely hat évtizede az első alkalom a XX. század negyvenes éveitől az ötvenes évek végéig meghatározó szerepet játszott nemzetközi irányzat legnagyobb becsben tartott amerikai alkotóinak bemutatására Nagy-Britanniában.
A néző először David Smith-nek a Piccadilly sugárúti kultúrpalota tágas Annenberg udvarába tökéletesen illeszkedő térkonstrukcióival találkozik, majd tizenkét teremben összesen százötven alkotás – plasztikák, festmények és fotók – segítségével győződhet meg arról, hogy a tévhittel ellentétben az absztrakt expresszionizmus mennyire sokoldalú, bonyolult és szerteágazó jelenség. A művek egy másik előítéletet is eloszlatnak: bár a mozgalom központja vitathatatlanul New York, első támogatója pedig az ottani Sidney Janis Gallery volt, a kiállítás nagy figyelmet szentel a nyugati parton tevékenykedett művészek, így Sam Francis, Mark Tobey és Minor White munkásságának is.
Jackson Pollock: Blue poles, 1952, olaj, zománcfesték, alumínium festék, üveg, vászon, 212,1 x 488,9 cm, National Gallery of Australia, Canberra, © The Pollock-Krasner Foundation ARS, NY és DACS, London 2016
A most nyílt és jövő év január 2-ig nyitva tartó monumentális show a szorosan együttműködő szellemi közösség mindkét vonulatának, a gesztusalapú absztrakció, az akciófestészet (Jackson Pollock, Willem de Kooning) és a színmező festészet nagyjainak (Mark Rothko, Barnett Newman) is bőven biztosít teret. A kurátorok, David Anfam és Edith Devaney ugyanakkor belemagyarázások nélkül igyekeznek felismertetni a látogatókkal, hogy ezek a kategóriák leegyszerűsítettek.
A tágas termekben lazán, élvezhetően elhelyezett, nagy méretű, azaz inkább hatalmas festmények két megközelítést követnek. A mozgalom legjellegzetesebb szempontjaira rámutató tematikus egységeket (pl. Gesztus és szín, Az erőszak megnyilvánulásai, A látható sötétség) a „blue chip” sztárok, Arshile Gorky, Jackson Pollock, Willem de Kooning, Mark Rothko, Clyfford Still önálló mini-tárlatai szakítják meg. Egészen biztosan nem véletlenül jutott a két központi terem Pollocknak. A döntést olyan mestermunkák indokolják, mint mindenekelőtt a csoport egyik legbefolyásosabb támogatója, Peggy Guggenheim által 1943-ban saját New York-i otthona díszítésére rendelt gigantikus Mural, ami igazi szenzációt keltett, amikor Pollock első szóló kiállítása alkalmából a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé vált.
Nem kevésbé lélegzetelállító, az 1956-ban autóbalesetben meghalt korszakos művész csurgatásos festészeti klasszikusa, a Blue Poles, ami nagy utat megtéve Canberrából, az Ausztrál Nemzeti Galériából érkezett a Royal Academybe, a bilbaói Guggenheim Múzeummal közösen tető alá hozott tárlatra. Pollock műveinek nagyvonalú prezentálása mellett a kurátorok a férje elvesztését nehezen feldolgozó özvegy, Lee Krasner 1960-as remekét, a The Eye is the First Circle című festményt is elhozták a tárlatra.
Willem De Kooning: Woman II, 1952, olaj, zománcfesték, rajzszén, vászon, 149,9 x 109,3 cm, The Museum of Modern Art, New York. Blanchette Hooker Rockefeller adománya, 1995, © 2016 The Willem de Kooning Foundation / Artists Rights Society (ARS), New York és DACS, London 2016. Digital image © 2016. The Museum of Modern Art, New York/Scala, Florence
A szürke őszi napokban igazán ütnek Mark Rothko és Willem de Kooning kedvenc színkombinációi, a ragyogó sárgák, narancsszínek, mustárzöldek, égszínkékek, többek között az utóbbi művész 1961-es Untitled című munkáján. A röviden „ab ex”-ként emlegetett mozgalom nyilvánvaló specialitása a méretesség. Ez különösen jellemző Clyfford Still amerikai tájak által ihletett, ritkábban látható festményeire; a látogató szinte eltörpül a kilenc óriás alkotás árnyékában. A Royal Academy komoly fegyverténye, hogy a művész denveri múzeumától elsőként tudta kikölcsönözni ezeket a műveket.
Lee Krasner: The Eye is the First Circle, 1960, olaj, vászon, 235,6 x 487,4 cm, magángyűjtemény, a Robert Miller Gallery, New York jóvoltából, © ARS, NY és DACS, London 2016
Waldemar Januszczak, a The Sunday Times befolyásos műkritikusa igen „egyszerűnek” találja a kihagyhatatlannak minősített kiállítás üzenetét: „A mai művészet nélkülözi az érzelmeket. Túl sokat gondolkozunk és túl kevés az érzésünk”. Ezt pótolja az absztrakt expresszionizmusra való visszatekintés.