Az emberi evolúció törvényei szerint a fiatalabbak az idősebbektől tanulnak, jórészt imitáció útján. Aztán a megtanultakat a maguk képére, a maguk érdekei szerint formálják, s úgy adják át az időben utánuk következőknek. Mostanában, ahogy a szülők és tanárok szerepe csökken, kortársaik és az internet szerepe növekszik a fiatalok felnevelésében, ez a hosszú lánc megtörni látszik. Picasso és a nála közel fél évszázaddal korábban született Degas viszonyának tanulmányozása a művészi evolúció régi rendjébe enged bepillantást.
Különös pár. Nemcsak a születésük között eltelt hosszú idő választja el Degas-t és Picassót, hanem a művészethez való hozzáállásuk is. Degas-t realista impresszionistaként szokás kategorizálni, míg Picasso a rettenhetetlen modernista címkéjét kapta. Viszonyuk nem partneri, nem is versengés. A Sterling and Francine Clark Art Institute Picasso Looks at Degas című kiállítása pusztán azt segíti meglátnunk, ahogy egy művész, Picasso, nyugodtan, távolságot tartva tanulmányozza, vizsgálja és legfőképpen tiszteli a másikat, Degas-t, igyekszik megérteni, átérezni személyiségét és munkásságát.
A kiállítás alaphelyzete meglehetősen pikáns, hiszen voltaképpen két voyeurt, kukkolót állít elénk, Picassót, aki titokban Degas-t figyeli, és Degas-t, a par excellence kukkolót, a fürdőző nők, a két jelenetük között pihenő táncosok, kliensükre várakozó prostituáltak festőjét. Nem tudni, hogy a két művész ismerte-e személyesen egymást, noha párizsi műtermeiket a 20. század első évtizedében csak néhány háztömb választotta el egymástól. Az biztos, hogy a fiatal Picasso még Spanyolországban találkozott Degas munkáinak reprodukcióival, Párizsba költözve pedig számtalan lehetősége volt az eredeti műveket tanulmányoznia. Igazán közeli kapcsolatba csak az idősebb művész halála után, 1917-től került Degas munkásságával, amikor stúdiójának tartalmát kiállították és a befejezetlen művekkel együtt, egy erősen meghirdetett aukciósorozat keretében kiárusították.
A kiállítás párokba rendezett első képei az ifjúkori műveket mutatják. Mindkét művész kiváló rajzoló volt, mindkettőt erős akaratú apja irányította a biztosabb jövedelmet jelentő portréfestés felé. Az ifjúkori képek közül Picasso Lola nővérét ábrázoló, kifejező szkeccse és Degas tanulmányai a Belleli család gyászos csoportképéhez a legérdekesebbek. A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy Degas-t nyers és fényezetlen munkáin keresztül mutatja be, frissítő változás a megszokott, impresszionizmusra fókuszáló prezentációk után.
A kurátorok Picasso szemein át igyekszenek megmutatni a klasszikusan képzett, de az újra érzékeny művészt, aki imádta Ingres-t, de ő maga az erotika ábrázolásának durvább, botrányosabb formáját választotta. Az ifjúkori művek után párizsi kávéházi jelenetek következnek. Degas poharára meredő nője a Kávéházban (Az abszint) című, csodálatosan sivár festményen, és Picasso Sebastià Junyer i Vidal portréja, az alkoholtól fűtött kék korszakból. A művészek életformájának akkor még szerves része volt a kávéházak gyakori látogatása. Sokan a kávéházi asztaloknál is dolgoztak, ott találkoztak, vitatkoztak, cseréltek eszmét művésztársaikkal, ott fogadták hódolóikat, ott találtak új modellekre és barátnőkre, ott alkudoztak galeristáikkal és vevőikkel. Picasso és Degas egyaránt számos kávéház törzsvendége volt.
Picasso Kitömött ingek című, egy kabaré férfiakból álló közönségét ábrázoló, kisméretű olaj-vázlata Toulouse-Lautrec erős hatásáról árulkodik. Lehet, hogy Picasso és Degas sohasem találkoztak személyesen, de személyesnek és mélynek nevezhető kapcsolat mégis volt közöttük, Picasso Benedetta Canals portréja és Degas Nő esernyővel (Berthe Jeantaud) című képe ezt bizonyítja. Degas ismerte Madame Canals-t, aki Fernande Olivier, Picasso szeretőjének barátnője volt, de ennél mélyebb viszonyt sejtet a két művész között, hogy a két kép egyaránt Goyához fűződő kapcsolatuk erejéről beszél. Sok öltözködő, fésülködő, sminkjét igazító nő képét láthatjuk a kiállításon. Picasso tömbökként ábrázolt, 1906 körül festett, rajzolt nőalakjai nyilvánvalóan válaszok Degas fizikai torzságot mutató, akár perverznek is nevezhető szexualitást sugárzó, görnyedt fürdőzőire. Évtizedekkel később Picasso 1952-ben festett Haját szárító aktja Degas fésülködő nőket ábrázoló festményeinek és rajzainak nyilvánvaló mazochizmusát folytatja.
Picasso osztotta Degas szimpátiáját a dolgozó nők iránt is. 1904-ben Degas Vasaló nő című művének parafrázisát készítette el. Degas erős, tömör testű párizsi mosónője Picasso ecsetje alatt sovány, csontos, felhúzott vállú kísértetté változott. A két művész közötti hasonlóságot és lényegi különbséget két terhes nő szobra mutatja leginkább. Degas apró bronzszobrának nőalakja kissé meghajol derékban, tenyerei bölcsőjében tartja megduzzadt hasát. Picasso terhes nője egyenes tartású, hatalmas tejesköcsög-keblekkel, ez az ábrázolás inkább groteszk, mint gyengéd.
Degas leghíresebb szobra, a 14 éves kis táncos két Picasso festmény között áll. Az egyik egy balettszoknyás törpét ábrázol, a másik egy könnyűvérű, az Avignoni kisasszonyok stílusában festett aktot. Mindkét figura Degas kis táncosának pózát majmolja, beleértve a hátratett kezeket is. További szobrok és rajzok terjesztik ki a balett-témát, köztük Degas két bővérű, pihenő táncosokról készített pasztellje. Picassónak is jó oka volt arra, hogy a színpadi függönyök mögött leselkedjen. Rajzok és családi fényképek emlékeztetnek arra, hogy egyik felesége Olga Hohlova balerina volt.
A kiállítás első részében bemutatott Picasso művek többsége a 20. század első két évtizedében született. Hogy Degas hatásától nem tudott, nem akart később sem szabadulni, azt későbbi művei bizonyítják. Halála előtt két évvel, 1971-ben készített 39 metszete egyértelműen válaszol Degas párizsi prostituáltakat ábrázoló bordély-sorozatának monotípiáira. Picasso igen nagyra értékelte ezt a maga idejében komoly botrányt kiváltó sorozatot. Az 1950-es években sikerült megvásárolnia néhány nyomatot belőle, amelyek Degas fényképével együtt cannes-i műtermének legféltettebb kincsei lettek. A Degas képein megjelenő nők csaknem, vagy teljesen meztelenek, de passzívak, többnyire várakoznak. Picasso metszeteinek nőalakjai Medúza-fejű exhibicionisták, akik felnagyított, labirintus-szerű genitáliáikkal riogatják a potenciális klienseket. Gyakran maga Degas is feltűnik a metszeteken, s hogy biztosan ráismerjünk, a képek címe is tartalmazza a nevét. Legtöbbször profilban, a kompozíciók széléről csészealj nagyságú szemekkel bekukkantva látszik. Az egyik képen a figura és a vele szemben álló kéjnő a Kis táncos hátratett kezű pózát idézi. Egy másik képen két Degas-t láthatunk. Az egyik bordélyházi vendég, a másik bámészkodó.
Lehet Picasso és Degas kapcsolatán vég nélkül pszichologizálni. Picasso saját groteszkül elhatalmasodott szexuális étvágyával akart hencegni a nőkkel való fizikai kapcsolatot kerülő, agglegény Degas imázsához kapcsolódva? Degas kukkolói mivoltát továbbvíve saját magát akarta a művészetek világába kukkolóként aposztrofálni? Vagy, a késői metszetek esetében csupán öregkori disznólkodásról van szó? Úgy gondolom, hogy a kiállítás inkább arra figyelmeztet, hogy a művészet a távolság megtartásának szükségességéről beszél, még közeli kapcsolat esetében is.
Sterling and Francine Clark Institute, Williamstown, Massachusetts
2010. június 23. – szeptember 12.