A nyomdászattól a textilgyártásig, a számítógépes grafikától a formatervezésig számos, a színekkel foglalkozó területen ismerősen cseng a Pantone skála neve. Az évtizedek színeivel ünnepel az idén ötvenéves Pantone egységes színmegadási rendszer.
1963-ban az amerikai Lawrence Herbert fejlesztette ki azt az egységes színskálát, amely nem színkeveréssel határozza meg a színeket, hanem egyenként definiálja őket, külön nevet és sorszámot rendelve mindegyikükhöz. A kis négyzetekbe zárt színminták mindenütt – akár a nyomdaiparban, akár a textil- vagy műanyaggyártásban – ugyanúgy és viszonylag könnyen értelmezhetőek, az ezek alapján megrendelt nyomdai munka színeit tekintve a világ minden pontján ugyanazt az eredményt kell hogy adja.
A raktárból indult
Az amerikai Carlstadtban, az 1950-es években kezdte meg működését a Pantone nevű nyomdavállalat. A frissdiplomás Lawrence Herbert 1956-ban részmunkaidőben került a céghez, majd kémiai ismereteit felhasználva egy olyan, a raktárkészlet kezelését egyszerűsítő megoldás kifejlesztésén kezdett dolgozni, amely ésszerűsíteni kívánta a nyomda pigmentellátását és a különböző festékek előállítását. Fél évszázaddal ezelőtt állt elő azzal a színskálával, amely jelentősen megkönnyítette a nyomdák és megrendelőik közötti egyértelmű kommunikációt. Noha világszerte több színkeverési rendszer segítségével tervezik és rendelik meg a színes nyomatokat és festéseket, a Pantone skála átláthatóságával és felhasználóbarátságával messze kiemelkedik közülük.
A Pantone Matching System egy sztenderdizált színkatalógus lett, amelyben eredetileg 1114 különálló színt határoztak és neveztek meg egyértelmű módon. A legyező formájú katalógus egyszerűen használható, hiszen a lapokon szereplő színek könnyen összevethetőek bármilyen felülettel, a környezet színvilágával. A Pantone által használt színek eleinte nem teljes mértékben fedték le a nyomdákban használt szokásos színkeverési eljárást, a négy színből (cián, magenta, sárga, fekete), úgynevezett elnyelési módszerrel nyert CMYK rendszer színeit, de idővel elkészült az az alrendszer, amely már alkalmazható volt a hagyományos nyomdai eljárásokban is. Az 1960-as években a színkeveréssel fogalkozó részleg már komoly nyereséget tudott felmutatni, kisegítve ezzel a nyomda más, kevésbé jól teljesítő ágazatait.
Azóta az egységes színskálát folyamatosan fejlesztették olyan módon, hogy használható legyen a textiliparban és a műanyagiparban is, majd megszülettek a számítógépes alkalmazások, így digitálisan is egyértelműen meghatározhatóak lettek a Pantone-színek. Világszerte nagyszámú grafikus és nyomda ismeri el a Pantone skálát mint színkeveréstől független színmintát.
Nagy előnye az átláthatóság: a skála alapján meghatározott szín bárhol, bárkinek ugyanazt az árnyalatot fogja jelenteni. A CMYK színkeveréssel szemben a Pantone a színek egy jóval nagyobb palettáját tudja meghatározni, így képes a metál- vagy fluoreszkáló színek leírására is. Igaz, hogy a televíziózásban és a számítógépek monitorján megjelenő úgynevezett képernyőszíneket (RGB, azaz vörös, zöld, kék) csak a 2000-es évek elején vették be folyamatosan bővülő skálájukba. A Pantone cég azt ajánlja a felhasználóknak, hogy a pontosság érdekében – és nem utolsósorban üzleti szempontból is – minden évben vásárolják meg a friss kiadású színskálát, mert az idővel elveszítheti színhelyességét, a kémiai-fizikai reakciók révén elsárgulhat, megfakulhat.
Pantone színkultusz
A cég a kétezres évektől kezdve minden évben meghatározza az „év színét”, amelyet valamelyik európai fővárosban, egy kétnapos, zárt ajtók mögött zajló megbeszélés során választ ki színkeveréssel foglalkozó szakemberek egy csoportja. Figyelembe veszik az adott évre jellemző kulturális, filmes, művészeti hatásokat, a gazdasági helyzetet, a szabadidő eltöltésének legkedveltebb módjait, az utazási célpontokat, a vásárlási szokásokat, a ruha- és ékszerdivatot, az autók világát, de a politikát is. Az így kijelölt szín azután megjelenik a cég kereskedelmi tevékenységében, felhasználják különböző termékek csomagolásához, visszaköszön a divatban.
2013 a smaragdzöld éve, ami megújulást, a sebek begyógyulását, kiegyensúlyozottságot és harmóniát sugall. Közel áll a természethez, a megélénkült zöld mozgalmakhoz, a környezettudatos, környezetkímélő és bio termékekhez, a természetes feltöltődéshez.
A cég ragaszkodik az általa meghatározott színek bővülő listájához, szellemi tulajdonának tekinti azt, ezért nem is engedi szabadon felhasználni a színskálát és a színek megnevezését. Sokan azonban vitatják, hogy a színek bárki szellemi vagy szerzői tulajdonát képezhetnék, a szerzői jog sem ismeri el ezt a kategóriát.
Fél évszázad színei
A színskála 50. évfordulójára a Pantone egy olyan összeállítást készített, amelyben meghatározták az elmúlt évtizedek kulturális hatásain, divatján, formatervezésén tettenérhető, szerintük legjellemzőbb színvilágot. Így a hatvanas években a feléledő diákmozgalmak, a társadalmi forradalmak és a szving-pop zenei irányzat hatására főleg az élénk (erős rózsaszín, narancs, fűzöld, citromsárga, ciánkék, élénk lila) színek uralkodtak.
Az 1970-es évtizedben a gazdasági recesszió hatása érvényesült, illetve megjelent a környezettudatosság, a természet felé fordulás, a zenében pedig a diszkó dominált. Erre a korszakra ezért az avokádó, a sziénabarna, a vizeskorsóbarna, a gabonasárga, a rozsdabarna és a kalózkék visszafogottabb, természetközelibb, tompább színei voltak a jellemzőek.
A nyolcvanas éveket a gazdaság fellendülésével együtt vibrálás jellemezte a zenében és a színek terén egyaránt. Az eluralkodó popzene, az MTV zenei csatorna hódítása, a videóklipek élénk villódzása és új művészeti hatások domináltak a színvilágban is: a lilák és vörösek különböző árnyalatai, valamint a rokon tónusú királykék.
A kilencvenes években megint inkább a finomabb árnyalatoké lett a főszerep, szárnyalt az utcai graffitiművészet, a zenében pedig az alternativ rock. A színvilágban az erőteljesebb ellentétpárok érvényesültek, így a nagyon élénk citromsárga a szürkével, a tompa „oáziszöld” az élénk „búvárkékkel” jelent meg.
A kétezres években a techológia és a minimalizmus vált mindenhatóvá, az ezzel járó színvilág hűvösebb, letisztultabb, hidegen elegáns, nem hivalkodó. Ehhez mérten a leginkább a szürkéhez kapcsolódó árnyalatok (különböző kékek és lilák) mellett a visszafogottan „mimózasárga” vagy az erősebb „chilipaprika vörös” jelent letisztult ellenpontot.
A Pantone egyszerűségével és rugalmasságával, a különböző területekre kifejlesztett további színskálákkal – és természetesen azok átjárhatóságával – tud kiemelkedni a többi színmegadási módszer közül. Hiszen a skandináv országokban kifejlesztett és leginkább ott egyeduralkodó, a színek párhuzamba állításán (és a párhuzamba állított színek keverési arányán) alapuló Natural Color System (NCS), vagy a kolorimetria nemzetközileg elfogadott színrendszere, a színeket a színezet (hue), az intenzitás (value) és a színtelítettség (chroma) alapján leíró Munsell-színskála nem tudott ennyire elterjedni. Nem elhanyagolható szempot az sem, hogy a Pantone egy professzionális üzleti vállalkozás, amelynek létérdeke, hogy közvetlen kapcsolatot tartson fenn a felhasználói ügyfélkörrel, a nyomdákkal, a textilüzemekkel, a tervezőkkel, és gyorsan reagáljon a felmerülő igényekre, a változásokra.