Más az idei, szám szerint 15. Velencei Építészeti Biennálé, mint az eddigiek, több szempontból is. Ha ezek közül a legjellemzőbbet kellene kiemelni, az az, hogy szembeötlő az építészeti szerepvállalás határainak feszegetése. Az építészet nyelvén világunk legsúlyosabb dilemmáiról beszélnek nemcsak a központi kurált kiállítás projektjei, hanem a nemzeti pavilonok is, szinte kivétel nélkül.
A magyar pavilon kiállításának megnyitójáról készült videónk ITT látható.
A Biennale hangulatáról készült video pedig ITT.
Migráció, szegénység, fenntarthatóság, közösségi ügyek, civil kezdeményezések, újrahasznosítás – ezeket a kérdéseket helyezi a frotnvonalba a Giardini és az Arsenale területén november 27-ig látogatható Reporting From The Front (Jelentés a frontról) kiállítás, Alejandro Aravena kurátor válogatása alapján.
Velence, Giardini. A biennále bejárata. Fotó:
Az építészek növekvő társadalmi érzékenysége, érezhető nézőpontváltása mellett az idei biennálé másik jellegzetessége, hogy elméletek, filozófiák helyett konkrét igényekről, konkrét beavatkozásokról beszél, és azok hatásait is ugyanolyan lényeges elemnek tartja, tehát nem hagyja figyelmen kívül. Magyarul, egyáltalán nem lényegtelen, hogy a megvalósult építmény működik-e vagy sem, fenntartható módon válik-e hasznára az adott közösségnek. Ez a fajta kortárs építész kezdeményez, nem vár gigagberuházóra, nem épületekben, hanem épített környezeteben gondolkozik. A „gazdag férfiak nagy házakat építenek” attitűd helyett az építészek hasznos aktivitással, társadalmi felelőségvállalással pozitív folyamatokat indítanak el.
Itt most Velencében evidencia, hogy az építészeknek új szerepeket kell válllaniuk, új problémákat és módszereket keresniük, és az is kikerülhetetlen, hogy ugyanazokkal a társadalmi kérdésekkel foglalkozzanak, mint a politika. A felelősség pedig lehetőséget is jelent, ne féljenek élni vele, nem kell megmaradniuk a megrendelő/végrehajtó leosztásnál.
A 20. században az építészeknek domináns szerepük volt a városok formálásában. Az orosz pavilon ironikus rátekintés a szocreál nagyszabású épületeire. Formavilágukra, és arra a napjainkban játszódó transzformációs folyamatra, amelyben nyilvános közösségi és edukációs terekké válnak ezek az épületek, rétegeket veszítve korábbi politikai jelentésükből. A V.D.N.H.Urban Phenomenon (kurátor: Sergey Kuznetsov), jól mutatja az építészet és a politika megváltozott kapcsolatát. Ugyan konkrét igényt elégített ki egy-egy szocreál épület, szobor, tér (miközben nem volt ideológiamentes), és most a nagyon is konkrétan megváltozott élethez igazodva kell, kellene új tartalommal megtölteni ezeket.
Az orosz pavilonban. Fotó: Vasily Bulanov, V.D.N.H. Urban Phenomenon Project
A rendezvény „érzékenyítése” Alejandro Aravena főkurátor érdeme, aki szociális építészetéről lett híres: gazdaságos, elérhető anyagokra és erőforrásokra támaszkodva olcsón kivitelezhető szociális lakásokat épített, amiket a lakók fejezhettek be, saját igényeik szerint. A 48 éves chilei építész, Aravena kapta 2016-ban a legrangosabb építészeti elismerést, a Pritzker-díjat is, az indoklásban az építésztársadalmat felrázó tevékenységét emelték ki. Latin Amerika 400 millió lakosának 80 százaléka városlakó, látványos a lakáshiány, 110 millióan élnek nyomortelepeken, ideiglenes bádogvárosokban – de a probléma globális, mindenütt a világban ismerős.
A biennálén több projekt is foglalkozott azzal, miként lehet gyorsan felhúzható, mozgatható, mégis méltó elhelyezést biztosító átmeneti mobilházakat felhúzni, táborokat létrehozni katonáknak, menekülteknek, természeti katasztrófák elszenvedőinek, majd a helyi lakosság hogyan hasznosíthatja ezeket. Az építészeti biennálé markáns nézőpontváltása, a szegénység, a háborúk, a környezetei problémák felőli megközelítés Aravenának köszönhető. A stílus és az esztétika most nem olyan fontos, mint azt általánosságban feltételeznénk egy építészeti tárlatról, de azért az építészek hangsúlyozzák, az esztétika nem tűnt el, hanem alárendelődik más céloknak, leginkább eszköz.
A törökök hajója: Darzanà: Two Arsenals, One Vessel. Fotó: artPortal
Ne a világot erőszakoljuk meg a design kedvéért, hanem alkalmazkodjunk a formával az elérhető erőforrásokhoz – ez is gyakran visszaköszönő gondolat a kiállítóterekben. A főkurátori tárlat bejáratának látványos installációja, az a több tonna felfüggesztett alumíniumelem, amely alá belépve kezdjük meg a sétát a kiállítótérben, a tavalyi biennálé lebontott építőanyaga. De a török pavilonban látható hajó-installáció is ezt az attitűdöt példázza: a tengerből kiemelt hajóalkatrészekből készült.
A főkurátori tárlat bontott aluminiumelemekből álló installációja. Fotó: artPortal
Kiemelten szerepet kap az újrahasznosítás, a létező erőforrások, üres, elhagyott épületek reorganizálása, mint a válság utáni évek alapüzenete, amely többfajta megfogalmazásban is visszaköszön a biennálén.
Nem véletlenül kapta a legjobb nemzeti kiállításnak járó Arany Oroszlán díjat a spanyol pavilon Unfinished (Befejezetlen) című projektje, amely azt a kérdést feszegeti, miként találhat új utakat a gazdasági válság következtében leállt spanyol építőipar, illetve mit lehet kezdeni a spanyol tengerparton sorakozó, hihetetlen mennyiségű félbehagyott beruházás szellemépületeivel.
A biennále kiemelt figyelmet fordít az önszerveződésekre, civil kezdeményezésekre, sok-sok pozitív példa bemutatásával. A magyar pavilon kiállítása illeszkedik a nemzetközi trendbe. „æktivátorok. Helyi aktív építészet” címmel az egri arkt építészstúdió két alapítója, Fábián Gábor és Fajcsák Dénes meséli el az egri Gárdonyi-kertben található, a hetvenes években gazdasági irodának épült, lerobbant ingatlan újrahasznosításán keresztül, hogyan lehet önerőből, helyi együttműködésekre alapozva létrehozni egy élő közösségi színteret.
Fotó: artPortal
Ez a projekt elsősorban egy történet, amely arról szól, hogy a recesszió miatt passzív szerepbe kényszerített építészek hogyan tudják mégis aktivitássá fordítani a tevékenységüket, közösséget építeni, és civil aktivitást generálni, létrehozni valamit akár megrendelő, akár állam nélkül. Ezt mesélik el videókon, személyes attítűddel megfogalmazva a közreműködők, s a látogatók a filmeket két hatalmas, zsaluelemekből készült, kör alakú asztalhoz leülve nézhetik végig.
Fotó: artPortal
Az asztal azt is szimbolizálja, hogy aki leül mellé, maga is bevonódik a projektbe, így hidalták át azt a problémát, hogy ezt a projektet nem lehet látványos képekkel bemutatni. A két kurátor, Fajcsák Dénes és Fábián Gábor 13 éve dolgoznak együtt, és leginkább a csapatmunka fontosságát hangsúlyozzák. „Aktivátorként” a legkülönbözőbb embereket vonták be, tűzoltókat, fogvatartottakat, vállalkozókat, az egri művészhallgatókat, barátaikat, családtagjaikat. Velencében, 5D technológia segítségével virtuálisan is bejárható az egri helyszín, a pavilon átriumában pedig egy zöldsziget idézi meg a Gárdonyi-kert hangulatát, amelynek gesztenyefasorát – a hely első aktivátoraként – még maga Gárdonyi Géza ültette.
A magyar pavilon megnyitóján. Fotó: artPortal
A lengyel pavilon kiállítása szellemiségében hasonlított a magyarokéhoz, ők is arra fókuszálnak, milyen a felelősségteljes, szolidáris építészet. A „fair trade” kereskedelem mintájára azt feszegeti, miként is működhet mindez az építészetben, mi is az a Fair Building?
A lengyel pavilon bejárata. Fotó: artPortal
Az USA pavilonjában a spanyolokéhoz hasonló kérdéseket járnak körül. A válság és a helyi autóipar leépülése miatt padlóra került, kiürülő Detroit ipartelepeinek újrahasznosítását elemző terveket mutatnak be The Architectural Imagination címmel (kurátorok: Cynthia Davidson, Monica Ponce de Leon).
The Architectural Imagination. Az amerikai pavilon kiállításán. Fotó: artPortal
Több nemzeti kiállítás vizsgálja az építészek segítségnyújtási lehetőségeit a migráció kérdéseiben. A németek Making Heimat (Hazát teremteni) című projektje nyitott és befogadó államról beszél, a finnek From Border to Home (A határról haza) című projektje szintén a befogadásról, illetve a félelem nélküli reményről. Az osztrákok kiállítása (Places For People) pedig bécsi szociális lakhatási programokról. Az írek tárlata az Alzheimer kórban szenvedő betegek számára tervezett speciális lakásokat mutatja be, Loosing Myself címmel.
the next ENTERprise architects: UN/COMMON SPACE – UN/DEFINED LIVING.
Az osztrák pavilon kiállításáról. Fotó: Places For People
A 2016 –os Velencei Építészeti Biennálé díjazottjai:
A nemzetközi zsűri – Hashim Sarkis (Libanon/USA), Pippo Ciorra (Olaszország), Sergio Fajardo (Kolumbia), Marisa Moreira Salles (Brazília), Karen Stein (USA) – indoklása szerint a spanyol pavilon gondos válogatást nyújt olyan feltörekvő építészek munkáiból, akik megmutatják, hogy a kreativitás és az elhivatottság miként írhatja felül az anyagi korlátokat.
A Jelentés a frontról (Reporting from the Front) című főkurátori kiállítás legjobb projektjéért járó Arany Oroszlánt a Gabinete de Arquitectura (Solano Benítez, Gloria Cabral és Solanito Benítez) iroda érdemelte ki. A bírálók méltatása szerint a paraguayi építésziroda egyszerű építőanyagokra, szerkezeti tisztaságra és képzetlen munkaerőre támaszkodva olyan közösségek számára vitte el a minőségi építészetet, amelyek addig el voltak zárva attól.
A nemzeti kiállítások közül különdíjjal jutalmazták a japán pavilon en: a hálózat művészete (en: art of nexus), valamint a perui pavilon Amazonasi frontunk (Our Amazon Frontline) című kiállításait.
A nigériai Kunlé Adelemi a főkurátori kiállítás legígéretesebb fiatal művészének járó Ezüst Oroszlánt kapta meg az idei Velencei Építészeti Biennálén, az olasz Maria Giuseppina Grasso Cannizzo pedig különdíjat érdemelt ki.
Alejandro Aravena főkurátor javaslatára az Arany Oroszlánt-életműdíjjal Paulo Mendes da Rocha brazil építészt tüntették ki.
Spanish Dream. A díjnyertes spanyol Unfinished című kiállításról. Fotó: Unfinished.es
