A prágai MeetFactory – amelyet David Černý képzőművész alapított 2001-ben – egy jelentős non-profit kortárs művészeti és rezidencia központ. Talán a Trafóéhoz lehetne leginkább hasonlítani a centrum profilját, csak mások a léptékek: külön színház, koncertterem és két kiállítótér található a felújított gyárépületben, a stúdiók pedig egy egész emeletet elfoglalnak. Az intézmény évente számos művészt és kurátort lát vendégül rövidebb és hosszabb időszakokra, akik meghívás illetve open call útján kerülnek be a programba – számos magyar képzőművész (Fridvalszki Márk, Koós Gábor, Sipos Eszter) is részt vett ezeken.

Míg többen illeszkednek egy éppen aktuális trendbe, jellemző a válogatásra a sokféleség és a határok feszegetése, ez pedig nagyban köszönhető a rezidenciaprogram korábbi kurátorának, Zuzana Jakalovának valamint Piotr Sikorának és Lucia Kvočákovának, akik 2017-től vették át tőle a munkát. E sorok írója 2017 júniusában rezidens kurátorként tartózkodott az egykori gyárépületben. Az akkor és ott véletlenszerűen összeálló társaság tagjait szeretném bemutatni, mivel a válogatás esetlegessége ellenére az ott alkotók munkássága izgalmas keresztmetszetét adhatja a domináns művészeti gyakorlatoknak. A nagyon sokféle háttérből jövő és különféle érdeklődésű művészek közt számos olyan kapcsolódási pontot találhatunk, amelyek értelmében azon túl is érdemes őket egyszerre bemutatni, hogy mindannyian a MeetFactory rezidensei.

Stijn van Dorpe, belga képzőművész, három hónapos ösztöndíjának utolsó szakaszát töltötte épp Prágában, ahol tovább folytatta a különböző közösségekkel való, dialóguson alapuló projektjeit. Továbbgondolva azt a korábbi munkáira jellemző „feltérképező” metódust, melynek keretében például rotterdami lakosok saját városrészükhöz való viszonyát vizsgálta, most a Prágában éppen aktuálisan aktív politikai csoportokat próbálta egy asztal köré ültetni – szimbolikusan és a gyakorlatban is.

A különféle baloldali szellemiségű társaságokkal – mint a helyi anarchisták, radikális feministák, antifasiszta tömörülések – közösen elemezte a cseh politikai klímát, és céljai közt szerepelt az is, hogy megvitasson velük számos aktuális társadalmi problémát, amelyre a közös kiindulópont ellenére más és más választ adnak a csoportok.

A vitáknak tárgyi nyoma is lett: a közös találkozók és beszélgetések során egy hatalmas, patchwork zászlót varrtak közösen a résztvevők, jelölve rajtuk egyesületük, pártjuk szimbólumát. Mindezt pedig a prágai Múzeumok Éjszakáján mutatta be van Dorpe a MeetFactoryban, a projektben résztvevők társaságában.

A román művészpáros, Anca Benera és Arnold Estefan is gyakran foglalkozik a hatalmi mechanizmusok kérdésével, a személyes és kollektív emlékezettel és a különböző közösségekkel, mint amilyen a család is. Az alkotók jelenleg legújabb projektjükön – mely a bécsi mumok Natural Histories – Traces of the Political, kiállításán látható majd 2017 őszén – dolgoznak a MeetFactory-ben, de már ösztöndíjuk előtt is állítottak ki Prágában. A 2016-ban Bécsben bemutatott Universal Hospitality című kiállítás kissé átalakított, kibővített verziója márciustól májusig szerepelt a Futurában és a MeetFactory-ben.

Az itt bemutatott videómunkában a művészek hosszú és monoton munkával azokat a székeket forgácsolják szét, amelyek egykor a családjuk tulajdonában voltak és a második világháború után Romániából emigrált nagyszülők vitték magukkal, hogy majd ha újra egyesül a család, a székek ismét az „asztal köré” kerüljenek. Benera és Estefan szembenéz a múlt helyreállításának lehetetlenségével, és ahelyett hogy szentimentális-nosztalgikus irányba vinnék a munkát, egy radikális gesztussal megsemmisítik az erős érzelmi töltettel bíró használati tárgyakat. De ha jobban belegondolunk, ez inkább egyfajta transzformáció, merthogy mindebből egy másfajta anyag jön létre: a fűrészporból kenyeret sütnek, ami szimbolikus utalás a háborús évek túlélési tapasztalatára.

A munka ráadásul még nem zárult le teljesen – bizonyos székeket most is keresnek a művészek. Személyes kedvencem tőlük pedig egy korábbi performansz, amelyben magyar és román iskolai történelemkönyvekből olvassák fel párhuzamosan az ugyanarra az eseményre vonatkozó leírásokat. Estefan magyarul, Benera pedig románul beszél; előadásuk mindennél élesebben világít rá a két ország múltjából fakadó feszültségekre és ellentmondásokra.

A Berlinben élő, angol-norvég Hanne Lippard szintén a nyelvre, a kommunikációra, az eltérő beszédmódokra kérdez rá munkáiban. A művész saját hangját használva, részben a DADA és neoavantgárd hangköltészetet is megidéző műveket hoz létre, melyek a nyelvi botlásokra, káromkodásokra, elszólásokra, hümmögésekre és nem kevés – az angol nyelvet briliánsan forgató – humorra épülnek.

Lippard egy hónapos ösztöndíja egy kiállítással zárult, mely *ahem* címmel jelenleg is látható a Futurában. A kiállítóhely zegzugos pincéjében véletlenszerűen hallatszódnak különböző hangfoszlányok, köhögések, félmondatok és versszerű szövegek, amelyek hol egy saját kifejezési módjával küszködő, hol pedig egy teljesen magabiztos egyént tételeznek fel. A hosszú és nyirkos pince mintha a torkot jelképezné, a különböző irányból és ritmusban feltörő hangok sajátos intimitása zavarba hoz, ugyanakkor Lippard kellemes, tévébemondót idéző hangja miatt mégis érzünk valamiféle otthonosságot. Mindez kiegészül azokkal a pauszpapírra nyomtatott mondatokkal, amelyek a maguk abszurditásában a hanginstalláció szerves részét képezik.

Lippard erőteljes minimalizmusának ellenpontja a francia származású, Johannesburgban élő Tabita Rezaire. A posztinternet hatását mutató, eklektikus videóiban a posztkoloniális elméleteken keresztül vizsgálja az egészség és a gyógyítás hatalommal való összefonódását, valamint mindennek technológiai aspektusait. A spiritualizmust a nyugati tudományossággal keverő, trash esztétikát használó munkái ismert szimbólumok dekonstrukcióira épülnek és olyan szokatlan témákat vesznek górcső alá, mint például a nőgyógyászati vizsgálatok története.

Szerencsére nem sematikusan jelennek meg ezen nézőpontok, hanem Rezaire reflektáltan, árnyaltan próbálja a dichotómikusnak beállított viszonyokat újraértelmezni. Praxisához kapcsolódik a prágai tranzitdisplay nyáron induló új sorozata, a Multilogues on the Now: on Health, amely szintén az egészség társadalomtörténeti aspektusait vizsgálja, kitérve a gyógyszeripar, a modern orvostudomány, a betegek jogainak kérdésére. Jelenleg egy nyitott, bárki számára hozzáférhető könyvtár/kutatási display látható a kiállítótérben, amely folyamatosan programokkal, eseményekkel töltődik majd fel – júniusban ilyen volt Rezaire jóga órája is.

Nolan Oswald Dennis munkái szorosan kapcsolódnak Rezaire posztkolonialista elméleti hátteréhez: a Johannesburgban született, jelenleg pedig az MIT-n tanuló művész azonban egy még tágabb, geopolitikai perspektívát választ. Aktuális projektjében a kozmosz értelmezési lehetőségeit kutatja és a nyugati csillagtérkép újrarajzolására tesz kísérletet egy „fekete” perspektívából.

A MeetFactory cseh művészeket is támogat, akiknek pályázati úton ajánlanak műtermet. Az elmúlt hónapokban Tomáš Kajánek dolgozott itt, aki fotóiban és videóiban szintén az emberek és a technológia viszonyát, valamint különböző online közösségek működését kutatja. Egyik performanszában megismétli azokat a rendkívül nézettségű YouTube videókat, amelyekben emberek vadászpuskával a vízbe lőnek, és az így létrejövő „csodában”, egy szivárványban gyönyörködnek. Kajanek 3D nyomtatással rekonstruál egy ilyen puskát, hogy aztán maga is kipróbálja a „szivárvány trükköt”. A videók egyszerre mutatnak meg egy cél nélküli, agresszívnak tűnő cselekedet, miközben magukba foglalják az ember „szép” létrehozására irányuló elemi vágyát.

Az idén júniusban a prágai centrumban tartózkodó művészeket szakmai sokféleség, ugyanakkor egyfajta párhuzamosság jellemezte. A MeetFactory nagy előnye, hogy egyszerre ad lehetőséget arra, hogy az ott tartózkodó művészek találkozzanak és akár együtt is működjenek egymással, illetve arra, hogy koncentráltan tudjanak dolgozni aktuális munkáikon. Az intézmény változatos zenei, színházi és nem utolsósorban képzőművészeti programjai pedig folytonosan inspiráló közeget jelentenek.

 

A nyitófotón éjszakai életkép a MeetFactoryben, az intézmény jóvoltából.