Hosszas vajúdás után megszületett az új műtárgyvédelmi törvény Németországban: a Bundestag után a napokban a Bundesrat is jóváhagyta a tervezetet, ami így a kihirdetéssel törvényerőre emelkedik. Az elmúlt hónapokban a műkereskedők, a műgyűjtők, és a művészek egyaránt hevesen kritizálták a törvény tervezetét, nem voltak ritkák a látványos, esetenként teátrális akciók sem, melyek hatására a törvény végül meglehetősen sokat „puhult”. A művészek nagyjából megnyugodhatnak, a gyűjtők és a műkereskedők azonban vélhetően tovább küzdenek saját érdekeik érvényesítéséért.
A törvény egyik fele, nevezetesen a behozatal pontosabb és részben szigorúbb szabályozása szinte háttérbe szorult az új kiviteli szabályok körüli vita miatt, pedig ez is fontos, hiszen a politikai helyzet destabilizációja egyes, régészeti emlékekben gazdag országokban új lendületet adott az antik műkincsek külföldre csempészésének, ráadásul az ebből származó bevételek nem kis részben a terrorizmus finanszírozását szolgálják, ami ma egy jóval érzékenyebb kérdés mint korábban bármikor.
Az új törvény a jövőben csak olyan műtárgyak behozatalát teszi lehetővé, melyek rendelkeznek az exportáló országnak a kivitelt engedélyező írásos igazolásával és sokkal nagyobb körültekintést vár el e téren a műkereskedőktől is. A törvényalkotó szándéka nyilvánvalóan helyes, még akkor is, ha a műkereskedők életét nem fogja megkönnyíteni. Ugyanakkor utóbbiaknak az az érve, hogy az antik műtárgyak a törvény életbe lépése után elkerülik Németországot, legfeljebb átmenetileg lehet helytálló, mert az EU-irányelvek hasonló intézkedésekre kényszerítik az unió többi olyan tagállamát is, ahol a jelenlegi szabályozás ennél liberálisabb.
A törvényjavaslatot Monika Grütters kulturális államminiszter terjesztette elő. Fotó: Christof Rieken, forrás: bundesregierung.de
De nézzük a törvény „érzékenyebb” felét, a kivitel újraszabályozását.
A műtárgyexport eddig csak az EU-n kívülre történő kivitel esetén volt engedélyköteles, és itt is csak az 50 évnél idősebb és 150 ezer eurónál értékesebb művek esetében. Monika Grütters kulturális államminiszter eredeti tervezete ezt a szabályozást kívánta érvényesíteni az EU-országok esetében is. A szakmai lobbi itt eredményesen működött és elérte, hogy az említett korlátokat 75 évre, illetve 300 ezer euróra emeljék. A 75 év önmagában is kizárja már a szabályozás köréből a kortárs műveket, de ez az új változatban explicit formában is szerepel.
A törvény megtiltja azoknak a kulturális javaknak a végleges külföldre vitelét, amik „Németország kultúrájára nézve identitásképző jelentőséggel bírnak”, de e szabályozás alól is lényegében kiveszi a kortárs műveket azzal a kitétellel, hogy ezek csak alkotójuk egyetértésével minősíthetőek „nemzeti kulturális javakká”. Azt, hogy a jövőben mi kerül ez utóbbi kategóriába, az illetékes tartományi szervek egy szakértői tanáccsal közösen döntik el, melyben múzeumi, könyvtári és levéltári szakemberek, műkereskedők és magángyűjtők is helyet kapnak. A közgyűjteményeket a törvény eleve a védelem hatálya alá helyezi.
A kortárs művek kivétele a törvény hatálya alól megnyugtató válasz azoknak az élő művészeknek, így Georg Baselitznek és Gerhard Richternek is, akik tiltakozó kampányt indítottak attól tartva, hogy a közgyűjteményekben tartós letétbe helyezett munkáik felett elvesztenék rendelkezési jogukat. Mindketten műveik visszavonásával fenyegetőztek, sőt Baselitz már gyakorlati lépéseket is tett e téren. Ugyancsak nem kell kiviteli engedélyt kérni azokra a műtárgyakra, amelyek legálisan kerültek Németországba, és ott nem töltöttek el két évnél hosszabb időt.
Az utolsó pillanatban olyan passzusok is bekerültek a törvénybe, amelyek az állam számára lehetővé teszik, hogy a nemzeti kulturális javak közé sorolt tárgyakat megvásárolják tulajdonosaiktól, amennyiben eladási szándékuk a kiviteli tilalom miatt hiúsul meg.
A művészek közül Georg Baselitz tiltakozott a leghangosabban az új törvény ellen. Forrás: skip.at
Úgy tűnik azonban, az új szabályozás felpuhított formában sem nyugtatja meg a kedélyeket. A műkereskedők a forgalom visszaesésétől és a növekvő adminisztratív terhektől tartanak, míg a gyűjtők közül néhányan máris léptek és visszavonták kiállításokra kölcsönadott műtárgyaikat, attól tartva, hogy rendelkezési jogukat a jogszabály mégiscsak csorbíthatja valamilyen módon. A hildesheimi Roemer- und Pelizaeus-Museum a közelmúltban még jövő januárig meghosszabbította Kincsek a császárnak című, öt évszázad kínai művészetét bemutató tárlatát, most viszont azt jelentették be, hogy a kiállítás július 24-én bezár, mert néhány kölcsönző gyűjtő aggódik műtárgyai sorsa miatt és visszavonja azokat.
A műkereskedők, de még a múzeumi vezetők többsége is – ahogy azt többen egy, a tartományi miniszterelnökökhöz címzett nyílt levélben is megfogalmazták – a rendkívül sok műtárgyra kiterjedő egyedi engedélyezési eljárás helyett a nemzeti kulturális javak egységes szemléletű listájának összeállítását javasolja – ez eddig is működött, csak igen rossz hatékonysággal. Az engedélyezési eljárás szerintük nemcsak a gyűjtőkre és a galeristákra ró majd plusz terheket, hanem a tartományi szintű államapparátusra is, ennek költségét a neves alkotmánybíró és műgyűjtő, Harald Falckenberg évi 40 millió euróra becsüli. A levél aláírói jelzik azt is, hogy a törvény már életbe lépése előtt komoly károkat okozott, tekintve, hogy megindult a „német gyűjteményekben őrzött műtárgyak exodusa”. Hiányolják továbbá a „nemzeti kulturális javak” precíz körülhatárolását is, ami nem váltható ki a művek korára és értékére vonatkozó alsó korlátokkal. A nemzeti érdekeket is figyelembe vevő megoldást – hasonlóan az angol és a francia gyakorlathoz – az állam elővásárlási jogának biztosításában látják a kiemelkedő értékű, eladásra szánt műtárgyak esetében, hozzátéve, hogy a német közgyűjtemények jelenlegi anyagi helyzetükben külső támogatás nélkül ezzel a lehetőséggel sem nagyon tudnának élni.
A hildesheimi Roemer- und Pelizaeus-Museum az új törvény első kárvallottjai közé tartozik. Forrás: Wikipédia
A törvény mindenesetre megszületett, és el kell telnie némi időnek ahhoz, hogy kiderüljön, hatása mennyiben lesz összhangban megalkotóinak szándékával és mennyire igazolja az élet az ellenzők aggodalmait.
