Legújabb összeállításunkban egyaránt szerepelnek nemzetközi hírű és a globális színtérre újonnan kilépő művészek, rangos múzeumok, ismert galériák, valamint izgalmas alternatív kiállítóhelyek. Ott vagyunk tehát – ha nem is minden, de – számos kilométerkőnél.
A prágai FUTURA Kortárs Művészeti Központ egy non-profit magánintézmény, ami saját gyűjteményének építése mellett két helyszínen rendszeresen szervez nemzetközi kiállításokat és rezidencia-programot is működtet. Március 27-ig látogatható INTERMARIUM című csoportos kiállításuk témája a közép-európai térség országainak identitáskeresése az elmúlt 30 esztendőben. A tárlat lényegében annak a „regionális művészettörténetről” folyó vitának a továbbgondolása, amit a kortárs művészet két neves teoretikusa, Piotr Piotrowski és Zdenka Badovinac kezdeményezett. A kiállító művészek és alkotóközösségek – szám szerint nyolcan – szintén a térségből érkeztek, közöttük a magyar színeket a Kis Varsó képviseli, ők a Fence című 2012-es munkájukkal szerepelnek.
Kis Varsó: Fence, 2012, neoncsövek, kábelek, transzformer, 56 x 60 x 5 cm. (A fotó a mű egy korábbi bemutatóján készült.) A Kisterem jóvoltából
Miközben a FUTURÁ-ban egy csoportos kiállításon vesz részt, egy másik prágai non-profit kortárs központban, a MeetFactory-ben a Kis Varsó már javában készül február 18-án nyíló első csehországi szóló show-jára. A FIGHTLESSNESS címmel április 3-ig nyitva tartó kiállítás kurátora Jaro Varga. A tárlat beharangozója a Kis Varsót generációjuk legszembeötlőbb szereplői közé sorolja, munkáik jellegzetességeiként említve a múltból átemelt tárgyak és eszmék újra-kontextualizálását, a megszokott művészeti formák dekonstruálását, a művészet határainak tágítását és a művészeti színtéren zajló diskurzus szélesebb társadalmi összefüggések közé helyezését.
Kis Varsó: Cím nélkül, 2014, fénykép üvegen, mágnesek,
240 x 180 x 2 mm. Forrás: meetfactory.cz
Perneczky Géza legújabb kiállítása április 24-ig Brémában, a Stiftung Neues Museum Weserburg és a brémai egyetem által közösen fenntartott Művészkiadványok Központjában tekinthető meg. A tárlat apropója kettős: egyrészt a művész közelgő 80. születésnapja, másrészt az, hogy Perneczky a központnak ajándékozta a szakmában igen jelentősként számon tartott, 10 ezer tételt számláló Soft Geometry Archívumát. A központ számos hasonló gyűjteményt, hagyatékot, adományt őriz, s a maga kategóriájában európai szinten is a legfontosabb intézménynek számít. A tárlat a 70-es évek elejétől követi nyomon Perneczky számos műfajt átfogó munkásságát.
Részlet Perneczky Gáza brémai kiállításáról. A Chimera-Project jóvoltából
A Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata január 28-án nyitotta meg Sam Havadtoy kiállítását, amit a Balassi Intézet és a Kálmán Makláry Fine Arts közösen szervezett. A Balassi Intézet honlapja így mutatja be az Angliában született magyar származású alkotót: „Havadtoy művészete érdekes egyvelege az amerikai, hivalkodóan „arcunkba türemkedő” pop-artnak, valamint a vele egybefonódott, elnyomott, akadályokkal tűzdelt, titkolódzó, képmutató kelet-európai életérzésnek. A létezés telve fájdalommal, s nyomorúság bújik meg a tetszetős kézi hímzések látszata mögött.”
Részlet Sam Havadtoy brüsszeli kiállításáról. A Kálmán Makláry Fine Arts jóvoltából
A Párizsban élő és a kilencedik X-en túl is aktív Vera Molnár legutóbbi összeállításunkban két kiállítással is szerepelt; ezúttal egy neves londoni galéria, a Whitechapel Electronic Superhighway (2016 – 1966) című tárlatán való részvételéről adhatunk hírt. A címében a neves dél-koreai videóművész, Nam June Paik „szótalálmányát” idéző, május 15-ig látogatható tárlat a számítógépek és az internet megjelenésének hatását vizsgálja a művészi alkotómunkára, Molnár és Nam June Paik mellett olyan további ismert művészek közel 100 munkájának segítségével mint Douglas Coupland, Albert Oehlen vagy Hito Steyerl. A tárlatnak már a címében is megjelenő érdekessége, hogy visszafelé halad az időben: a 3. évezredben keletkezett művekkel indít és az 1966-ban született legendás Experiments in Art and Technology (E.A.T.) mozgalom résztvevőinek munkáival zárul.
Vera Molnár, (Dés)Ordres, 1974, plotter rajz, 70 x 70 cm, forrás: balassiintezet.hu
Maurer Dóra Hét elforgatás című emblematikus fotósorozata lassan kiérdemli a világutazó címet, annyi múzeumban, galériában és vásáron mutatták már be. Most a londoni Tate Modern legújabb, február 16-án nyíló és június 12-ig látogatható Performing for the Camera című nagyszabású csoportos tárlatán szerepel, többek között Marcel Duchamp, Cindy Sherman és Yayoi Kusama munkáinak társaságában. A több mint 500 művet felvonultató kiállítás főként azt vizsgálja, hogyan használják a performansz-művészek a fotót és hogyan lesz magából a fotóból is performansz.
Maurer Dóra: Hét elforgatás (V), 1977–78, fotó (Forte-fotópapíron), 23×23 cm, Somlói-Spengler Gyűjtemény
Londonban vendégszerepel Kovács Attila is; az ő Induction című egyéni tárlata a Mayor Gallery-ben látható március végéig. A galéria olyan ismert művészeket képvisel mint Richard Hamilton, Otto Piene, François Morellet vagy Erró. Kovács tárlata a 70-es évek elejétől napjainkig több mint négy évtized munkáiból válogat.
Részlet Kovács Attila kiállításáról. Forrás: Mayor Gallery
A Bukaresti Magyar Intézetben február 26-ig „…mit tesz a fény…” címmel Nádas Péter 1959 és 2003 között készült fotói láthatóak a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből. A 47 felvételt bemutató tárlat honlapja arra hívja fel a figyelmet, hogy az elsősorban szépíróként ismert, de pályáját fényképészként kezdő Nádas fotóit már a kezdetektől meghatározza az a „semleges figyelem”, amelyre íróként a Világló részletek című esszéjében utal: „Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait.” A bukaresti kiállítás hét témakörbe rendezve követi végig „a fény és az árnyék útjait” – a hatvanas évek elején készített képes tudósítások felvételeitől az ezredforduló tájékán keletkezett minimalista alkotásokig.
Nádas Péter: Önarckép Rolleiflex-szel. Forrás: balassiintezet.hu
Március 5-ig a Prospekto Galerija ad otthont Vilniusban a 13 tükör című kortárs magyar fotóművészeti kiállításnak. Somosi Rita és Surányi Mihály kurátorok azt tűzték ki célul, hogy 13 – részben már érett, részben most alakuló – művészi pozíción keresztül bemutassák, hogyan reagálnak a hazai fotográfusok az előttük álló, részben társadalmi, részben technikai jellegű kihívásokra, hogyan változott a szemlélet, a médium, a fontosnak tartott témák köre. (A kiállítók névsora megtalálható a kiállítás honlapján, az online katalógus pedig itt érhető el.)
Gerhes Gábor: Neue Ordnung 3, 2013, lambda print, 56 x 70 cm.
A művész és Somosi Rita kurátor jóvoltából
Szabó Dezső: Electric field 12, 2012, C-print, 35 x 46 cm. A művész és Somosi Rita kurátor jóvoltából
Czigány Ákos: Sky R012645, 2010, archival pigment inkjet print, 25 x 33 cm, ed 18. A művész és Somosi Rita kurátor jóvoltából
Benczúr Emese személyében magyar résztvevője is van a spanyolországi Leónban, a MUSAC Kortárs Művészeti Múzeumban rendezett, április 24-ig látogatható csoportos kiállításnak, ami a HOW TO DO ART WITH WORDS – Conceptual and post-conceptual linguistic strategies in MUSAC’s collection, (azaz Hogyan csináljunk művészetet szavakkal. Konceptuális és poszt-konceptuális nyelvi stratégiák a MUSAC gyűjteményében) címet viseli. A bemutatott konceptuális és poszt-konceptuális pozíciók jellemzője, hogy rendszerint szélesebb kontextusban jelennek meg, társadalompolitikai, ökológiai vagy intellektuális aggodalmakat, dilemmákat megfogalmazva.
Benczúr Emese: Brighten Your Mind (Fényesítsd az elmédet), 2003, fém, MDF, 1400 db világító kínai kitűző, 800 x 70 cm. A MUSAC, Museo de Arte Contemporáneo de Castilla y León gyűjteményében, a Molnár Ani Galéria jóvoltából
Mai összeállításunk egyetlen Európán kívül kiállító szereplője Szabó Klára Petra, aki rögtön két tárlaton is bemutatkozik Dél-Koreában, ahol az Incheon Art Platform rezidenciaprogramjában vett részt. Február 18. és április 17. között az ő munkái is szerepelnek a tavalyi rezidenciaprogram zárókiállításán, március 5-26. között pedig egy helyi művésszel, Kang Minsooval közös tárlaton mutatkozik be a szöuli Space One Gallery-ben.
Szabó Klára Petra Kang Minsooval közös kiállításának meghívója. A Viltin Galéria jóvoltából
Mint ahogy arról tavaly novemberben már beszámoltunk, 2015 végén, egyelőre ideiglenesen, kísérleti jelleggel, Münchenben is megnyitotta kapuit a Deák Erika Galéria. Február 23-március 26. között a galéria művésze, Nemes Márton friss munkákat bemutató szóló-show-ja lesz látható itt Undercovered címmel. Deák Erika elégedett a kísérlet eddigi eredményeivel; az első kiállítás, Szűcs Attila egyéni tárlata komoly közönségsikert aratott és kereskedelmi értelemben is beváltotta a galéria reményeit.
Nemes Márton: Fragmented Shades 01, 2015, akril, vászon, 120 x 100 cm, a Deák Erika Galéria jóvoltából
Pinczehelyi András több éve dolgozik együtt a stuttgarti Dengler und Dengler galériával, aminek művészkörében több más magyar alkotót is találunk, köztük Klimó Károlyt és Záborszky Gábort. A galéria törzshelyén kívül más intézményekben is szervez kiállításokat, így Pinczehelyi András április 7-én megnyíló, legfrissebb, irodalmi és zenei élményeket feldolgozó festményeit bemutató tárlatának a pforzheimi Schindhelm & Pfisterer ügyvédi iroda új nagy irodaháza lesz a helyszíne. A választás nem véletlen: Rolf Pfisterer, az iroda társtulajdonosa a művész gyűjtői közé tartozik.
Pinczehelyi András: Don Giovanni, 2015, olaj, vászon, 188 x 219 cm, a művész jóvoltából
Megemlítjük még, hogy jelenleg zajlik Reigl Judit első amerikai retrospektív tárlata is, amiről február 2-án külön cikkben számoltunk be.